Hírességek szerelmes levelei

„Arra törekedtem, hogy a szerelem minél több arcát megmutassam a közölt levelekben – tudatja elegáns kivitelezésű, csaknem háromszáz oldalas kötetének Előszavában. – Tizenegy tematikus fejezetbe rendeztem a leveleket, három külön fejezetben pedig egy-egy ismert alkotó – Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Füst Milán – sok darabból álló, de nagyon jellemző szerelmi levelezésébe engedek bepillantást. Külön blokkot szenteltem a féltékenység, a szenvedély és a szerelmi harmónia leveleinek, és bemutatok néhányat a nagy korkülönbség ellenére egymáshoz vonzódó szerelmesek írásaiból is. A magyar történelemből rengeteg példa hozható a rabságból írott szerelmes levelekre, és ismerünk jó párat az élettől és a társtól egyszerre elköszönő búcsúlevelekből is: mindkettőnek önálló fejezetet szenteltem.”

Mintha fiókok mélyéről előkerült régi naplóbejegyzéseket olvasnánk, eddig „titkosított” érzelmekkel, úgy hatnak ránk ezek a levelek. Két ember vonzódásának, szerelmes kitárulkozásának kézzelfogható dokumentumait teszi elénk Nyáry Krisztián. Vannak köztük könnyekig meghatók, de felháborítók, megdöbbentők is, hiszen ahány ember, annyiféle stílus, annyifajta megfogalmazás. Ahogy a kötet felelős szerkesztője, Hevesi Judit összegzi: „Félénk udvarlólevél, pimasz széptevés, szemérmes viszontválasz, írásos erotika, hideg elutasítás, csalódott szakítás, könnyes búcsúlevél: minden, ami a szerelmes levél műfajába belefért 1526 és 1976 között.” Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Jászai Mari, Kossuth Lajos, Krúdy Gyula, Latinovits Zoltán, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Örkény István és még sokan mások, közel- és régmúltunk magyar hírességei, akiknek életéből nem hiányzott a mindent felforgató, felkavaró érzés, amely lángra gyújtotta az ember szívét. A szerelem.

Már a megszólítások, a szeretett címzett megszólítása is sokat elárul a levél írójáról. „Maga édes legutolsó buja” – írja a szemérmetlenségét nem szégyellő Simonyi Mária színésznő Móricz Zsigmondnak. „Kedves Kisasszony” – szól Nagy Angélához Örkény István. „Balázska!” – ünnepli szerelme, Lengyel Balázs szép nevét Nemes Nagy Ágnes. „Édes Jóm, Mindenem” – hajol meg Brüll Adél előtt Ady Endre. „Feketecukrom, arany Gyurkám” – írja kedvesének, Bölöni Györgynek, Ady barátjának Márkus Ottilia, aki Párizsban Anatole France titkárnője volt, miközben férfinéven útleírásokat adott közre magyarországi lapokban. Szíve királynőjét, Várady Gyulánét Krúdy Gyula „Rezsánomnak” becézi, de egy másik levélben „Kedves Kis Barátnőmnek” vagy éppen „Kisanyámnak” szólítja. Molnár Ferenc számára Darvas Lili: „Drága Szívem”. Csokonai Vitéz Mihály „Szép Kegyesnek” nevezi Vajda Juliannáját. „Kedveském!” – József Attila első szava ez a Szántó Judithoz írt levélben. Máskor: „Te édes, te drága, te, te, te vívmány, óh angyal!” Latinovits Zoltán Ruttkai Évának Amerikába írt levele így kezdődik: „Merre csavaroghatsz drágám?” És jön egy hosszú vallomás arról, hogy egyedül van, hogy akárhogy történt és történik is: ők ketten összetartoznak, és várja, hogy elmondhassa neki: minden értük, kettőjükért fog történni, mert: „Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelékkel kell összekötni magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltat, mert már mások vagyunk… Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.”

Örkény István leveleiből a kötet két fejezetében (Házasság, Korkülönbség) is olvashatunk. Nagy Angéla egyetemista lányt, akit a buszon szólított le, 1948-ban vette feleségül. „Nagyon-nagyon szeretlek és minden öt percben rád gondolok két percig, csak három marad a regényre” – írja Örkény 1952 körül. Miután elváltak, Nagy Angéla lakonikusan így foglalta össze szakításuk okát: „A zseniket olvasni kell, nem velük élni.” 1958-ban Örkény István negyvenhat éves volt, pályájának legnehezebb időszakát élte, amikor megismerte a húszéves, egyetemista Radnóti Zsuzsát. Később ő lett egyperceseinek múzsája, virág helyett minden alkalommal egy-egy írást kapott tőle a lány. És amint elvált második feleségétől, Nagy Angélától, össze is költözött Radnóti Zsuzsával. „A szoros szerelmi kötelék akkor sem gyengült meg köztük – állapítja meg Nyáry Krisztián –, amikor véget ért a szilencium, és jöttek az első írói sikerek.” Mellékel is egy 1971-ből származó levelet, amelyben Örkény azt írja akkor már hivatalosan is élete párjának, Radnóti Zsuzsának, hogy: „Édesem… te vagy mindenem, az életem, a boldogságom, a munkám! Nem is tudom, milyen lehet egy nap nélküled. Édesem, édesem.” Gönczi Flórának írt levelében Örkény hosszasan taglalja, mit érez Radnóti Zsuzsa iránt. „Ez egy nagyon furcsa, szelíd és boldog szerelem, amely attól kapta talán a varázsát, hogy mindketten tudjuk, hogy halálra van ítélve, egy nap vége kell, hogy legyen, a természet rendje szerint, és az nem lesz jó. Hogy mit szeret rajtam, nem tudom. Egy év óta még egy rendes helyre sem bírtam elvinni, egy húszkrajcáros ajándékot sem bírtam neki venni, most meg a betegségem alatt annyi pénzem sincs, hogy egy cigarettával megkínálhassam. Még most is fiatalnak érzem magam, de a tükör öreg arcot mutat, mely lefogyott és elcsúfult a sok fájdalomtól…”

A könyv Szerelem hatvan évig című fejezete Füst Milán és Jaulusz Erzsébet kapcsolatáról – a magyar irodalomtörténet egyik leghosszabb ideig tartó, mégis alapvetően beteljesületlen szerelmi történetéből ad ízelítőt. „Ha bejött a szobába, sugárzása sugárzást indított el a lelkemben” – írja a kamasz Füst Milán 1905-ben. Később mégis mindketten mással kötik össze az életüket. Jaulusz Erzsébet Amerikában telepedett le férjével, egy magyar fakereskedővel. Elválásuk mindkettőjüket megviselte, érzéseiket ezután levélben osztották meg egymással. Mindketten 1967 nyarán haltak meg. Jaulusz Erzsébet túl az Óperencián, Füst Milán Budapesten. Hat évtizedet átfogó szerelmi levelezésüket az író özvegye őrizgette, és csak az ő halála után kerültek elő Füst Milán személyes dokumentumaival együtt.

A kötetben szereplő búcsúlevelek szerzői között olyan neveket találunk, mint Battyány Ferenc, Gelléri Andor Endre, Babits Mihály, Széchenyi István, Osvát Ernő, Szilágyi Domokos, József Attila. Utóbbi öt levelet adott postára 1937. december 3-án. Szerelmének, Kozmutza Flórának, volt élettársának, Szántó Juditnak, kezelőorvosának, Bak Róbertnek, barátjának, Ignotus Pálnak és kiadójának, Cserépfalvi Imrének. Igazi búcsúlevélnek csupán egy nevezhető közülük. Az, amelyet Kozmutza Flóra kapott. „Számomra csak egy csoda lehetséges és ezt meg is teszem – írja József Attila. – Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szerettem. A többi nem rajtunk múlott.”

Lesz még folytatása a kötetnek, ígéri Nyáry Krisztián, hiszen jó néhány megjelenésre érdemes levél van még a birtokában. De addig se múlassuk az időt, tanácsolja. Vegyünk elő egy üres papírt, vásároljunk borítékot és bélyeget, és küldjünk valódi levelet annak, akit igazán szeretünk. Valódit! Ne SMS-ben és ne e-mailben tárjuk fel érzelmeinket. Papíron, tollal. Az más. Egészen más. Annak illata, tapinthatósága van. Sokkal többet mond el rólunk. A betűk, a szóközök, de még az ékezetek is magukért beszélnek. De főleg: magunkból. Belőlünk és rólunk.