Kultúra

Hetven éve született Christopher Reeve

Hetven éve, 1952. szeptember 25-én született Christopher Reeve amerikai színész, a Superman-filmek sztárja, aki élete utolsó 9 évét tolószékben élte le.
author
Juhász Katalin

2022. szeptember 25. 15:35

ddd
Superman szerepében    (Képarchívum) 

New Yorkban született, apja akadémikus és író, anyja újságíró volt. Először sportsikereivel tűnt ki társai közül az iskolában, majd a színészet iránt is érdeklődni kezdett. Alig tízévesen már beválogatták egy zenész színdarab amatőr előadásának szereplői közé.

Érettségi után szülői tanácsra polgári hivatást igyekeztett választani magának a bizonytalan színészet helyett. Olyan híres egyetemekre nyert felvételt, mint a Princeton, a Columbia, a Brown, a Northwestern, végül azért választotta a Cornellt, mert ez volt legtávolabb New Yorktól, így kisebb volt a Broadway utáni sóvárgása. A színpadtól nem szakadt el, az egyetemi színkörben játszott többek közt a Hamlet, a Téli rege és a Godotra várva című darabokban.

1973-ban jelentkezett a híres Juilliard színészképzésére, ahová kétezer aspiráns közül csak huszan jutottak be, évfolyamtársa volt Robin Williams is. A Broadway-n 1976-ban debütált, Katherine Hepburn unokáját játszotta egy színdarabban.

Első hollywoodi szerepét a Mélytengeri vészjelzésben kapta, majd a Love of Life című televíziós sorozat következett. 1978-ban kétszáz színész közül választották ki a Superman címszerepére. A sportos, 193 cm magas Reeve a legtöbb veszélyes jelenetet kaszkadőr nélkül vállalta. Az ikonikus szuperhős alakját 1980-ig még három alkalommal játszotta el, nemzetközi ismertséget szerezve, és elnyerte a legígéretesebb tehetségnek járó BAFTA-díjat is.

A Superman III. után nem akarta, hogy beskatulyázzák az akcióhős szerepkörébe, más műfajokban is ki akarta magát próbálni. 1987-ben mégis igent mondott a Superman IV. - A sötétség hatalma főszerepére, de ekkor már kedvezőtlen kritikákat kapott. Később szerepelt a Valahol, valamikor (1980), a Szemenszedett szenzáció (1987), a Napok romjai (1993) és a Hallgass velem (1994) című filmekben is.
Élete 1995-ben vett tragikus fordulatot: egy lóversenyen a ló levetette magáról, az esés miatt két nyakcsigolyája eltört, gerincvelője elszakadt, nyaktól lefelé megbénult. Az egykori szuperhős tolószékbe került, de a reményt nem adta fel, a gerincvelő-sérültek és más fogyatékkal élők szószólója lett, alapítványán keresztül nagy összegű támogatásokat gyűjtött és osztott szét életminőségük javítása érdekében.

Kilenc évig tolószékhez kötve élte életét, ezalatt rendezőként folytatta filmes karrierjét, de 1998-ban színészként is visszatért, Alfred Hitchcock Hátsó ablak című thrillerének modern változatában játszotta a főszerepet. Egy tolószékes férfit alakított, akinek meggyőződése, hogy szomszédját meggyilkolták. Játékával elnyerte a színésszakszervezet legjobb alakításnak járó díját.

Christopher Reeve 52 évesen halt meg 2004-ben, egy rosszul kezelt fertőzés következtében.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
fd

Hamarosan a városok előtt kell hagynunk a dízelmotoros autókat?

d

Így változtak az árak idén a karácsonyi vásárokban!

gf

Vigyázzon! Komolyan pórul járhat autópályamatrica-vásárláskor!

benzin k

Alig fenntartható a magyar benzinárstop

Kamionba hajtott egy részeg autós, Somorján is két ezreléket fújt egy sofőr

Kamionba hajtott egy részeg autós, Somorján is két ezreléket fújt egy sofőr

részeg sofőr k

Épületnek hajtott egy részeg sofőr Ógyallán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.