Hétvégi viszonyok

A két nap alatt feltáruló kapcsolataikról szól intenzív drámai erővel Mariana Čengel Solčanská Szeress, vagy menj el! című új filmje, epikus történet elbeszélése nélkül.

A rendezőnő Legenda a repülő Cipriánról című, meditatív történelmi drámájával bizonyította, mesterien bánik a mozgóképes vizuális megjelenítéssel. Ez új filmjével kapcsolatban is elmondható. Ezúttal azonban az események a jelenben játszódnak, s e mozi nem is az előzőhöz hasonló megavállalkozás. Képi világa, a színészi játék, a lelki hitelesség, a pontosan eltalált érzelmi töltet, ami drámaivá feszíti az egyes epizódokat, mégis megaprodukcióvá emeli. Lélek lélekkel vetül egymásnak. A barátnők, Zuza, Jana és Eva mámoros állapotban, ahelyett, hogy jól éreznék magukat, egymás hibáit felróva provokálni és sértegetni kezdik egymást. Természetesen a férfi miatt robban ki a harc. A férfi miatt, aki vagy hiányzik az életükből, vagy folyamatos csalódást okoz. Miként Milan, az alfahím, akitől Zuza éppen elvált, mivel nem bírta elviselni, hogy más nővel kellett osztoznia rajta. Jana a férjétől szenved, aki évek óta nem közelít felé. Mégis inget vett neki karácsonyra, s a férj abban ment el, hogy más ágyába bújjon. Jana így is kitart mellette, pedig keserű felismeréssel rá kellett döbbennie, hogy nőként nincs nála esélye… A zord lelki háború azonban nemcsak a barátnők között dúl a két nap alatt, hanem Zuza és anyja, valamint Zuza és lánya, Mira között is. Lélekölően tiporják, kegyetlenül támadják egymást azért, mert a másikat hibáztatják személyes csődjük miatt. A fásultság, a levertség érzetét erősíti a borongós festői környezet, valamint a mindenszentek misztikája. A halottak napjának közelsége, mikor az ember erősebben éli meg a reális és a misztikus világ keveredését. Ilyenkor még nehezebb megfelelni azokra a kérdésekre, hogy (a rendezőnő szavait idézve): „Mi ad értelmet az életünknek? A szerelem, a gyerek, a munka? S mi van, ha ezek közül egyik se? Hogyan folytassuk, ha nem tudunk magunkkal mit kezdeni, mert jelentékteleneknek érezzük magunkat, és úgy gondoljuk, nem változtatjuk meg a világot magunk körül?”Ezeknek a kérdéseknek a kínja gyötri Zuzát is. Érzi, hogy anyjához, lányához, a férfiakhoz, a barátnőihez való viszonyát illetően vakvágányra futott. S mindenszentekkor halott férjét megidézve keresi a választ arra, miként hozhatná rendbe elrontott viszonyát az élőkkel. Domináns erőt sugároznak az egyes epizódokban a magyar színészek. A nagymamát alakító Varsányi Mari jelenete, amikor pokoli cinkossággal belenevet a világba, lesajnálja a betegséget, a kisszerűséget, és mindenek felett győzedelmeskedik egy kínos-keserű felszabadító nevetéssel, a metakommunikáció fényes megnyilvánulása.Jana szerepében Varga Anikó kifürkészhetetlen érzelmeket mutat. A fürdőszobai jelenetben, amikor kibukik belőle a férjével kapcsolatos titka, bravúrosan lényegül át sebzett nővé, aki azonban emelt fővel néz a világ lesajnáló szemébe. Bandor Éva úgy él Zuzaként a szerepében, hogy ahhoz színészileg többet hozzátenni nem lehet, és nem kell. Hanyagul odavetett, mélyről felszakadt szavakat használ sokszor alig indulattal, mégis gyilkos eszközként, önmaga védelmére. Tiszta, pontos, helyénvaló minden gesztusa, amellyel védekezik és támad. Általa dráma a dráma, az ő energiáitól robbannak vagy csitulnak az indulatok. Az ő filmje ez.