Hétvégi programok

Március első hétvégéjén is húsz órán át közvetíti műsorait a Pátria rádió, a Szlovák Rádió magyar nyelvű adása. Szombat: 8 órakor kezdünk a Hétről hétre című publicisztikai magazinnal.

Március első hétvégéjén is húsz órán át közvetíti műsorait a Pátria rádió, a Szlovák Rádió magyar nyelvű adása. Szombat: 8 órakor kezdünk a Hétről hétre című publicisztikai magazinnal. A műsorban a hét legfontosabb belpolitikai eseményeinek összefoglalóján kívül elhangzik egy összeállítás a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete által szervezett A magyarországi kisebbségi önkormányzatok című konferenciáról. Buzitán és Szepsiben pedig anyanyelvi konferencia zajlik a héten – erről beszélgetünk a cambridge-i egyetem, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem professzoraival. Tíz óra után a Pátria rádió főszerkesztőjét, Papp Sándort kérdezzük annak kapcsán, hogy márciustól Érsekújvár környékén az ultrarövid hullámon is fogható adásunk, továbbá arról is szó esik, milyen a magyar adás hallgatottsága. 11 óra után az Orvosi tanácsokban a magatartás-orvoslásról hallanak. A Vándorbot honismereti sorozat témája ezúttal a felújított tornaljai Szent János-szobor. 11.30.-kor a Hazai tükörben a Rimaszombati járásban levő Feled községbe invitáljuk a hallgatókat. A déli hírek után Nótacsokor, majd 13 órától irodalmi műsorunk, a Téka jelentkezik, melyben Szeberényi Zoltánnal a szlovákiai irodalom íróit bemutató műve 2. kötetéről beszélgetünk, megszólal Fehér Kriszta fiatal költő, és megemlékezünk a 185 éve született Arany Jánosról. Fél kettőkor a Keresd a nőt! című műsorunk kezdődik. A Divat rovatban a férfiaknak adunk tanácsot, Hunčík Péter pszichiátert a női lélekről és a párkapcsolatok alapszabályairól faggatjuk, Havas Henrik Szeretők című új könyve kapcsán szólal meg. A 14 órai hírek után a Slágerhullám szól, majd a Lazítani című kabaréműsor jelentkezik 15 órától. Szombati adásunk a Köszöntő után, a húszperces Napzártával ér véget.

Vasárnap: Hírekkel és sportösszefoglalóval indul adásunk 8 órakor. A műsorajánló és a kalendárium után visszatérünk a hét legfontosabb politikai eseményeihez. Ezúttal protestáns félórával jelentkezik a Világosság 9 órakor. Fél tíztől a komolyzenei fejtörőt követhetik figyelemmel, a műsor végén most is értékes CD-ket sorsolunk ki. A tízórai híreket gyermek- és ifjúsági műsorunk, a Randevú követi. Az első részben ovisok beszélnek a tavaszról, és a legkisebbek azt is elmondják, ki a tanácstalan ember. A második rész egyik témája a szépség: megszólal az Ifi-Diart Szépségverseny győztese, majd visszatérünk a British Awards díjkiosztóra. 14.05-kor Anyanyelvünk. Miért végeztek az utolsó helyen a magyar nyolcosztályos gimnáziumok a matematikai felmérés során? Miért számít a pedagógusok együttműködésére is a Gramma Nyelvi Iroda? Mit kell tudni a pedagógus-igazolványról? – mindezekre a kérdésekre választ kapnak, ha meghallgatják a Nevelők fórumát 15 órától. Az alsóbodoki népi gyógyítással és archaikus népi imákkal ismerkedhetnek meg a Hazai tájakon fél négykor kezdődő adásában. A 16 órai hírek után a Köszöntő szól, majd öszszefoglaljuk a nap legfontosabb eseményeit. (B. E.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?