Hétvégi programok

Szombaton a 8 órakor kezdődő Hétről hétre című publicisztikai magazinban arról hallhatnak, hogyan készül az MKP a kerületi választásokra.

Szombaton a 8 órakor kezdődő Hétről hétre című publicisztikai magazinban arról hallhatnak, hogyan készül az MKP a kerületi választásokra. További témák: szociális lakások átadására kerül sor Ipolyságon, az Állami Népi Együttes Szlovákia és Morvaország vendége lesz októberben, Komáromban galéria nyílt a volt katonatemplomban, jubileumi kiállítása kapcsán Tóthpál Gyula fotóművésszel beszélgetünk. 11.05-kor orvosi tanácsok, majd a Vándorbot című honismereti műsor jelentkezik. 11.30-kor Kisölvedre látogatunk a Hazai tükörben. Nótacsokor 12.10-től. A Tékában Francois Villonról szólunk, és beszélgetés hangzik el a Posonium Irodalmi Díj kitüntetettjeivel. 13.30-kor a Keresd a nőt! című női magazin jelentkezik. 14.05-től Slágerhullám. 15 órakor kezdődik az Élő reménység legújabb kiadása, melyben szó lesz a keresztény szerzetesrendekről, a Parókia református internetes oldalról. A zenés Köszöntő 16.05-kor kezdődik. Adásunk a Napzártával, 18 órakor ér véget.

Vasárnap is 8 órakor indul műsorunk. 8.15-kor A héten történt. Ezután Gárdonyi Géza négy meséje hangzik el. 9 órakor a református félórában Miklós István esperes, losonci lelkipásztor hirdet igét, majd Mikó Jenő lelkipásztor mondja el, keresztény szempontból joga van-e Amerikának a válaszcsapásokra. Vasárnap lesz 210 éve, hogy Bécsben bemutatták Mozart Varázsfuvoláját. 9.30-kor erről a műről tudhatnak meg érdekességeket, sok muzsikával vegyítve. 10.05-től Puha Józseffel randevúzhatnak. A délelőtti részben kisiskolások beszélnek arról, mi a különbség falu és város között. Délután beszámolunk egy új polgári egyesület megalakulásáról, melynek célja a szlovákiai magyar irodalmi és művészeti élet fellendítése. Sztárvendég az ekecsi Last Blues Band. 14.05-kor Lanstyák István olvassa fel nyelvművelő írását, 14.15-től a BBC magyar nyelvű adását sugározzuk. A 15 órakor kezdődő Életpályák című műsorban Samu Katalint ismerhetik meg közelebbről. A III. országos citeratalálkozó műsorának 2. részét 15.30-tól sugározzuk, ezúttal a diószegi, a deáki, a hodosi, a tardoskeddi és a marcelházi citeraegyüttesek előadásából hallanak részleteket. Zenés Köszöntő 16.05-től. A Napzárta után, 18 órakor búcsúzunk a hallgatóktól. (-tek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?