Hét irodalmár köszöntése egy füst alatt

Sajnos tegnap is voltak, akik betegség, elfoglaltság vagy egyszerűen csak a távolság miatt nem tudtak jelen lenni, de az egybegyűltek így is szívesen meghallgatták a róluk szóló méltatást, hiszen néhányukról az ilyen alkalmakat leszámítva alig hall a nagyközönség. 

A láthatatlan munkások
A műfordító és szerkesztő házaspár, P. Olexo Anna és Polák Imre, akik idén ünneplik 80. születésnapjukat, irodalmunk láthatatlan munkásai, akik mások műveinek tökéletesítésével, átültetésével töltötték életüket. Nagy Erika köszöntötte őket. „Számos kötet kiadásánál bábáskodtak, és mivel még nem volt internet, hatalmas tárgyi tudást halmoztak fel. P. Olexo Anna fordította magyarra Zdeněk Miler Kisvakondját, amely több tízezres példányszámban kelt el. Duba Gyula szerint talán ez indította el a cseh mese európai karrierjét. Az elvitathatatlan tény, hogy Szenczi Molnár Albert szenci ébresztése a Polák családban született meg. Úgy jegyezték le, hogy Polák Imre vetette fel, hogy Szenc nagy, de igencsak elfelejtett szülöttjének az emlékét valamilyen módon fel kéne eleveníteni. Nem volt ez akkoriban egyszerű dolog, lényegében nem is az volt a fő gond, hogy milyen legyen a Szenczi Molnár Albert Napok tartalma, hanem az, hogy az akkori politikai helyzetben ezzel a névvel rendezvényt szervezhessenek Szencen. Az akkori megítélés szerint – enyhén szólva – problematikus személyiségként tartották számon, ráadásul még magyar is! A meggyőzést Polák Imre vállalta magára, felfegyverkezvén a magyar irodalomtudomány minden hozzáférhető, Szenczi Molnár Albertről szóló passzusával.”

Irodalmunk nagykövete
Az erdélyi származású Balázs F. Attilát, aki januárban lett 65 éves, Z. Németh István méltatta. Megtudhattuk, hogy szülőföldjén az elmúlt rendszerben nem jelenhetett meg verskötete, Pozsonyban akadt kiadóra, ahová 1990 januárjában költözött. Itt alapított könyvkiadót AB-Art néven, amelynek élén egyik fontos feladatának tekintette a pályakezdők felkarolását. „1996-ban elindítja a Szőrös Kő irodalmi folyóiratot, amelynek 2011-től a főszerkesztője. 1997 és 2000 között a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, ebben az időben önállósodik a szervezet, válik külön gazdálkodása a Szlovák Írószövetségek Közösségétől. Hagyományt teremt a Fiatal Írók Táborának megszervezésével Gombaszögön. Magyarországi és erdélyi írókat hív felvidéki rendezvényekre, és fiatal írókat turnéztat Erdélyben és Magyarországon. Kolozsvári magyar és román költők antológiáját adja ki szlovák és cseh nyelven, és a szerzőket meghívja pozsonyi és prágai fellépésre. A prágai rendezvényt a magyar és a román kulturális intézetek közösen rendezik meg nagyszámú közönség előtt. 
Míg első közlését 1969-ben a bukaresti Jóbarát folyóirat jegyzi, első verseskötete Maszkok címmel a pozsonyi Madách Könyvkiadónál jelenik meg 1992-ben. Azóta több mint 30 önálló vers- és prózakötettel büszkélkedhet magyar, szlovák, román, német, szerb, macedón, portugál, angol, spanyol, francia, orosz, hindi és svéd nyelven, legutóbb, idén májusban Bakuban azeri nyelvű verseskötete látott napvilágot. /.../ Román és angol nyelvből fordít, fordításköteteinek a száma meghaladja a húszat, több mint harminc magyar és idegen nyelvű antológiában szerepel, írásait több mint ötven lap és folyóirat közölte eddig.” A hangsúly az eddigen van, hiszen Balázs F. Attila mostanában aktívabb, mint valaha, sokat utazik a világban, és sorra nyeri a nemzetközi díjakat. Tavaly októberben Kínában, a 38. World Congress of Poets nemzetközi költőkongresszuson vehette át az Irodalom Nemzetközi Doktora kitüntető címet, idén februárban pedig a hanoi költészeti fesztivál vendége volt. 

A mesebeli tücsök
A szintén 65. életévébe lépett Bettes István költőt Csanda Gábor A tücsök és a hangya című vers tücskéhez hasonlította: „fáradhatatlan muzsikus, akinek egyes-egyedül a zenére van gondja”. Majd így folytatta: „Számos könyvet muzsikált össze, ezek közül kiemelkedik a harminc esztendő költői termését összefogó, a Kalligramnál 2007-ben kiadott Égtengerúsztató című, mely egyben verseinek recepciójából is válogatást nyújt. Az jellemző rá, a kötetre és a szerzőre is, hogy fogékony a szómágiára. Ennél már csak a szótagmágiára fogékonyabb, és még inkább a betű- és hangmágiára, mondok is egy példát a betűre: készülő verseskönyvének kéziratát egy ruzsinói kávéházban lapozgattuk át, de még mielőtt beléptünk és letelepedtünk volna, Pista rámutatott az ajtó fölötti cégtáblára, amelyet én sosem olvastam volna el, mert észre se vettem: Bottles, ez a kávéház neve, s ő kijelentette: ez jó helynek ígérkezik – a B rendben van, e is van benne, ott a két té, a nevemen szólítanak.”

Az irodalom építésze
Ugyancsak 65 éves lett Száraz Pál, akit Poór József egy halásztörténettel köszöntött, majd ismertette az ünnepelt életpályáját. „Nagykérről származik, már a kisiskola barázdájába elvetette néhány verszsengéjét, majd a Losonci Építészeti Szakközépiskola évei alatt a Kármán József Irodalmi Kört látogatta. Az építészet egyik életeleme lett, nem tudni, mennyire érti építészetnek az irodalmat és irodalomnak az építészetet. Mondanivaló felgyülemlett benne elegendő és hamarosan ismert szerzője lett a regionális, s utána az országos lapoknak, antológiáknak is. Közben majd egy évtizedig színjátszócsoport rendezőjeként is aktív, s a Szlovák Rádió magyar adásának tudósítója. Könyveinek sorát 1999-ben a Kilométerkő novelláskötettel indítja. Már ebben a kötetében, akárcsak a további prózai szépirodalmi alkotásaiban fontos szerepet játszik egy sajátos lírai felhang, a korunkban domináló elidegenedés, ridegség, könyörtelenség, abszurditások ellenpontozására.”

Identitás és költészet
A 70 éves Ravasz Józsefet köszöntő Szászi Zoltán csaknem három és fél évtizeddel ezelőtti első találkozásukat elevenítette fel, amikor az ünnepelt még cukorgyári munkás volt Dunaszerdahelyen. „Szívtuk a cigarettát, mélyen és komoran, s beszéltünk, bizakodva és komolyan, hogy mégis, az a vers, te, az hogy milyen jó! Meg az a regény, amit Grendel ajánlott, s előkerül egy flaskó is, meg témának a nők. Mi még csak olyan nyúlánk félkész fiúk voltunk, te meglett, sors által megtépázott, keményen küzdő férfi már akkor. Aztán előkerültek a noteszlapok, a cukorzsákok rakodása közben sietve fecnire leírt verssorötletek, meg a letisztázott versek. Izzott belőlük az eredetiség, az erő, a tisztaság, a másság a cigányság vállalása. Büszkén való vállalása. Akkor el is gondolkodtam ezen. Hogyha mindenki legalább annyira tudná vállalni az emberségét, mint akkor te a cigányságodat tudtad, akkor a világ lehet, jobban működne. Tudnánk, kik vagyunk s mi a dolgunk ebben a világban, míg benne létezünk, hogy e földi létben kiszabott időnket kitöltve valami nyomot hagyjunk. Aztán 1986-ban végre felismerték, hogy Ravasz József igazi költő.

A szövegember
A hamarosan 70 éves Tóth László kitalálta saját magára a szövegember szót. Ebben benne van a költő, az író, az irodalomtörténész, a szerkesztő, a művelődéstörténész, a színháztörténész és a műfordító is. Eddig legalább három ember munkáját végezte el lelkesen, elhivatottsággal, türelemmel, hozzáértéssel. Engem ért a megtiszteltetés, hogy köszönthettem őt a tegnapi ünnepségen. 
Tóţh László volt az Irodalmi Szemle főszerkesztője, a Széphalom Könyvműhely vezetője, a Kalligram budapesti irodavezetője, szerkesztett kisebbségtudományi lapot, alapított könyvkiadót, fordított csehből, szlovákból, lengyelből, oroszból, a gyermekirodalomtól az esszén át a drámáig sok mindent írt, könyveinek száma pedig, a fordításokkal és a szerkesztésekkel együtt eléri a százat. Hosszú évek óta ámulva figyelem őt, és bevallom, hogy versbarátként kissé neheztelek is rá, amiért kevés időt engedélyez magának a versírásra. Ha úgy tetszik, minden egyes mellékprojektjével a költői énjét állítja parkolópályára. Tavalyi, Wittgenstein szóvivője című kiváló verskötete tíz év óta az első volt. Sokat tett annak érdekében is, hogy a szlovákiai magyar irodalom értékei az összmagyar irodalmi köztudat részévé váljanak. És ő maga a két lábon járó kétlakiság. Évtizedekkel megelőzte, többszörösen lekörözte a mai divatos identitáskeresőket. Mire trendivé vált ez a téma tájainkon, addigra Tóth László már szinte mindent megírt róla. 
A rendezvény végén azokról a már elhunyt irodalmárokról is megemlékeztek, akik idén jubilálnának. Fukári Valéria irodalomtörténész, szerkesztő, a pozsonyi értelmiségi körök jellegzetes és karakteres alakja 2012-ben hunyt el idén ünnepelte volna 85. születésnapját. Karol Tomiš irodalomtörténész, hungarológus, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság alapító tagja 2013-ban, 84 éves korában hunyt el, idén lenne 90. éves. 
Kiss József, az Új Szó egykori főszerkesztője, a történeti publicisztika jelentős művelője idén lenne 75 éves, 2013-ban hunyt el. Szintén 75 éves lenne Mikola Anikó költő, műfordító, aki 1996-ban hunyt el. Kulcsár Ferenc költő, szerkesztő 70 éves életjubileumát ünnepelte volna idén, ő 2018-ban hunyt el.