Helsinkiben díjazták az alakítását

Pozsonyi osztályvezető tanáráról, Peter Mankoveckýról a legnagyobb tisztelettel beszél, akárcsak Illés Lászlóról, akitől A pásztor női főszerepét kapta második világháborús filmdrámájában. Jókai Ágnes szereti az erős történeteket. Tudta, mennyi borzalmat, kegyetlenséget, embertelenséget kell majd megélnie a forgatáson, mégis mindent bátran vállalt – egy nemes ügy érdekében.

Életének milyen periódusában érte a felkérés, hogy játssza el a megalázott és megbecstelenített zsidó lányt Illés László rendezésében?
Kettős tragédia árnyékolta be akkoriban az életemet. Előbb az édesapámat veszítettem el, aztán Kiss Péntek Józsefet, aki mellett komáromi gimnazistaként tettem meg az első lépéseket a színészi pálya felé, s akit a második apámnak tekintettem. Apu áprilisban, Jóska bá szeptemberben ment el. A filmes felkérés pedig október elején Rómában ért.

Sétálgat az Angyalvárban, vagy nézelődik a Colosseumban…
… bemutatóra készültünk a Római Magyar Akadémián, ahol már korábban is többször felléptünk Dobri Dániel zeneszerző-barátommal. Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs közös kötetéből, az Egy másik Róma levélrészleteiből állítottunk össze zenés-irodalmi estet, amelyben operaénekesek is közreműködtek. De még mielőtt kiutaztunk volna Rómába, volt egy nagyon erős álmom az apukámmal. Dani ébresztett fel, hogy mi történt, miért sírsz? Emlékszem, egy kanapén ülve fogtuk egymás kezét apukámmal a búcsi szülői házban, és azt mondta, ne félj, kislányom, minden rendben lesz. És én teljes eufóriában voltam. Megmagyarázhatatlan, furcsa erő kerített hatalmába. Nem tudtam, hogy mi lesz ennek a vége, jó vagy rossz, csak úgy éreztem magam, mintha ég és föld között lebegtem volna. Két nappal később már Rómában voltunk, és ott ért a telefonhívás Budapestről, hogy nagyjátékfilm, női főszerep, átküldik a forgatókönyv szinopszisát, olvassam el, érdekel-e? De rögtön figyelmeztettek, hogy durva jelenetek is lesznek a filmben, és mezítelenül is kamera elé kell majd állnom. Ott, a Római Magyar Akadémián gyorsan félre is vonultam, elolvastam a szöveget, és tudtam, hogy akarom a szerepet. Aznap még bementünk a Santa Cecilia Konzervatóriumba, ahol Dani mesterkurzust tartott, és ahogy ott ültem, akkor hívott először a rendező, hogy átbeszéljük a történetet. Komáromból kerültem Pozsonyba, onnan Budapestre, játszottam Győrben, Székesfehérváron, most a dunaújvárosi színházban láthatnak a legtöbbször, a forgatásra ki kellett kérnem magam az igazgatómtól, Őze Árontól. Minden jól alakult. Apukám és Jóska bá energiáját is érzem fentről.

Rómában vissza-visszatérő vendég, ahogy említette. Mivel tette le a névjegyét az ottani Magyar Akadémián?
A meseautó magányos utasával.

Monodráma?
Kapcsolgattam a tévét 2016 karácsonyán. András Ferenc dokumentumfilmjét csíptem el Perczel Zitáról, a magyar filmgyártás két háború közötti korszakának egyik legnépszerűbb színésznőjéről. Azonnal felcsigázta az érdeklődésemet. Ráadásul mániákus vagyok. Ha felfedezek magamnak valakit, mindent tudni akarok róla. Azonnal utánajártam, amit lehetett, felkutattam róla, és megszereztem a könyvét is. Az alapján írtam meg a darabot Balassa Eszter dramaturgi segítségével. Az anyagot Perczel Zita két lánya, Mary Zita és Nina, sőt még az unokája, Bobo is jóváhagyta, mert velük is felvettem a személyes kapcsolatot. 2017 nyarán volt a bemutató a Magyar Akadémián. Az est zenei szerkesztője Dani és Sulyok Benedek volt. Perczel Zita lányai nem beszélnek magyarul, de a szöveget lefordítottuk angolra, hogy értsék a nézők is. Mary Zita és Nina édesanyjuk magyar nyelven írt önéletrajzi könyvét egyáltalán nem ismerték, így a színésznő életének több fejezete teljesen új volt számukra. Természetesen büszkék az édesanyjukra, ápolják is az emlékét, de az a sok szenvedély, tragédia, amit megélt, alaposan meglepte és felkavarta őket. Nem túlzok, ha azt mondom: sok, sőt sokk volt számukra. Májusban a komplett família megnézte az előadást. A plakátra azt írták: „Ma este új sztár született.” Két nap múlva jött egy kellemetlen üzenet, hogy letiltják az előadást, mert rossz hírét kelti az édesanyjuknak. Mivel? Nem értettem. Azzal a szöveggel, amelyet ő vetett papírra, s amihez mi egyetlen szót sem tettünk hozzá? Nem bírták elviselni édesanyjuk történetét, azt a szerelemmel és tragédiával teli életutat. Ezért le kellett fújni az összes meghirdetett előadást. Bécsben is, Pozsonyban is, Budapesten is, Moszkvában is, Tallinnban is. Sok helyre akartuk elvinni az estet, de már nem vihetjük. Rómában kétszer látta a közönség, és őszintén bevallom, a család részéről jött sok meg nem értés után ma már nem is tudnám úgy eljátszani, ahogy két évvel ezelőtt eljátszottam.

De most itt A pásztor, s ez ugyancsak óriási kihívás lehetett.
Hazajöttem Rómából, és kezdődtek a forgatás előkészületei. Nyolc nap alatt forgattuk le a másfél órás filmet. Mindennap brutális meny-
nyiségű anyagot vettünk fel. Reggel fél öttől délután fél ötig meg sem álltunk. Végig feszített tempóban dolgoztunk. A forgatás előtt természetesen mindent pontosan átvettünk, megbeszéltünk, bizonyos jeleneteket pedig lepróbáltunk. Szerencsére nem volt sok szövegem a filmben, és mindig tudtam, mi vár rám. Lélekben a legszörnyűbb jelenetekre is felkészülhettem. Kimerítő munkafolyamat volt, de úgy érzem, végig nagyon koncentrált voltam.

Független film szponzori támogatással, tizenöt hosszú snittel, köztük nem egy tízpercessel.
És egy valóban drámai történettel. Feleségét az első világháborúban veszítette el a pásztor, a lányát később, így maradt egyedül az erdőben. De megfogadta: segíteni fogja a nácik által üldözött zsidókat. Egy nap holttestekre bukkan a fák között. Német katonák végeztek az emberekkel, amikor a biztos halál elől próbáltak menekülni. Teherautóval vitték őket a vasútállomás felé, ahol már vártak rájuk a koncentrációs táborok felé tartó szerelvények. A lány, akit játszom, a testvérével keres menedéket az erdőben. Mi bírjuk a legtovább, de minket is elkapnak a németek. Amikor a testvérem életéért könyörgök, az egyik náci tiszt arra utasítja a kiskatonáját, akit a Viharsarok című filmből is ismert Sütő András játszik, hogy a szeme láttára erőszakoljon meg. Bármennyire tudod, hogy játék az egész, érzelmileg erősen visz a jelenet. A filmnek megvan az az illúziója, hogy sokkal realisztikusabb, mint maga a valóság. Fülem fölött süvít a puskagolyó, bujkálásunk során felettem üvölt a náci tiszt. Nem volt nehéz remegnem a félelemtől. S akkor rám talál a pásztor. A vállán cipel haza, és mindent megtesz, hogy megmentse az életemet. De a nácik újra megtalálnak.

Székely B. Miklós, a magyar film egyik legkarizmatikusabb színésze játssza a pásztort.
Mit mondhatnék róla? Sokat tapasztalt színész. Nagy teherbíró. Profi. A sérült vállán cipelt, mint ernyedt testet. Hasizomból akartam tartani magam, hogy neki könnyebb legyen, de filmen ez nem működik, csak színpadon. A kamera lebuktatott volna. Miklósnak szerencsére iszonyat ereje van. És nemcsak fizikailag. Színészileg is.

Egy ilyen szerepből, ennyi borzalomból lelkileg miképpen lép ki a színész?
Rengeteg sérülésem volt. Összekarcoltak a tövisek, féltem, nehogy megfázzak, mezítelenül, üvöltve kellett rohangálnom az erdőben, a réten. Voltak jelenetek, amelyeket négyszer-ötször felvettünk. Mindez nagyon megviselt. Az időjárás sem kímélt bennünket. Amikor a legdurvább jeleneteket vettük fel, akkor volt a leghidegebb. Enyhe talaj menti fagyokat is megéltem. Volt, hogy szabályosan vacogtam. De amint beindult a kamera, azonnal belépett egyfajta kontroll, és bár a csontom velejéig fáztam, nem lettem beteg a végén. A fizikai fájdalmakon túl azonban olyan lelki sebek fakadtak fel bennem, hogy sikerült fenekestül felforgatnom a környezetem életét. Volt egy nagyon súlyos időszakom, amikor mindenkit tönkrevágtam magam körül, szinte leamortizáltam a kapcsolataimat. Megfordított bennem valamit a film. A gyász olyan időszakában kapott el a forgatás, hogy önmagamra is veszélyes voltam. Mára szép lassan visszaállt bennem a rend, de még mindig van egy rövid út előttem, hogy visszataláljak a régi önmagamhoz.

Hol, milyen helyzetben tudta meg, hogy Helsinkiben a legjobb női alakítás díját nyerte el A pásztorral?
Ez is érdekes történet. Marokkóban voltunk a barátommal. Két hét nyaralás, szaharai kirándulással megspékelve. Már a sivatag kapujában ebédeltünk, amikor jelezte a rendező, hogy díjat kaptam. Óriási volt az örömöm. Akkor éreztem ehhez hasonlót, amikor felvettek Pozsonyban a színművészetire, vagy amikor megkaptam ezt a szerepet. Örömömben el is sírtam magam. Néztek rám a többiek, a spanyol lányok, egy francia család tagjai Kanadából és egy idősebb hölgy Gibraltárból. Nem tudták, mi történhetett, hiszen boldogan sírtam. Dani volt az első, akivel közöltem a hírt, aztán megírtam az édesanyámnak és az öcsémnek is. Anyukám éppen Gútán volt szeretett nagymamámnál a kertben, az öcsém pedig Horvátországban nyaralt. Ezután ültem fel a teve hátára, és elindultunk a sivatagba. De körülöttem addigra megszűnt a világ.

A nyáron is volt egy bemutatója. A Liliom Marikáját játszotta Szentendrén. Az új évad mit ígér?
Több városban is játszani fogok. Komáromban egy magánprodukcióban, Dunaújvárosban a Portugálban és egy Háy János-darabban, Salgótarjánban, a Zenthe Ferenc Színházban a Nem élhetek muzsikaszó nélkülben. Komáromi vagyok, Budapesten a bázisom, de utazom szanaszét. Pozsonyban az Astorka Színházban most volt az utolsó előadásom a Szentivánéji álomból. Remélem, ott is lesz még alkalmam szlovákul játszani.

Nem fárasztó ennyi helyen jelen lenni?
Viccesen azt szoktam mondani, hogy vezető színész vagyok. Évente 70-80 ezer kilométert megteszek. Nem kis távolságok ezek. Néha fárasztó, de főképp elmagányosító. Az a fontos, hogy játszom eleget. A szélrózsa minden irányában van egy színház, ahol szerepelek.

A szerző a Vasárnap munkatársa