Hazavárják a fiatalokat

Tornalja. A város 1993 óta minden évben ösztöndíj-támogatásban részesíti egyetemeken és főiskolákon tanuló polgárait.

Tornalja. A város 1993 óta minden évben ösztöndíj-támogatásban részesíti egyetemeken és főiskolákon tanuló polgárait.

„E kezdeményezéssel egyrészt továbbtanulásra szeretnénk ösztönözni a tornaljai fiatalokat, másrészt arra, hogy tanulmányaik befejezése után térjenek haza szűkebb pátriájukba, s a régiónkat sújtó munkanélküliség és nehéz gazdasági helyzet ellenére is itt próbáljanak meg letelepedni, érvényesülni” – mondta Tornalja polgármestere, Schwartz Árpád.

A város először alapítványt hozott létre a diákság támogatása céljából. A szervezet számláját a lakosság és a helyi vállalkozók is gyarapíthatták adományaikkal. Ennek aránya azonban annyira elenyésző volt, hogy később az önkormányzat a város éves költségvetéséből különített el pénzt e célra. Az ösztöndíjak odaítéléséről az önkormányzat mellett működő oktatásügyi szakbizottság dönt. Az első években mintegy harmincezer koronát osztott ki a város, mára pedig ötvenezret szánhatnak erre a célra – tudtuk meg Bodnár Angélától, a városi hivatal oktatásügyi osztályának munkatársától. Az évi 1 000 koronás támogatásért a főiskolák és egyetemek nappali tagozatos, Tornalján állandó lakhellyel rendelkező hallgatói folyamodhatnak a városi hivatal oktatásügyi osztályához. A kérvényezők az említett szakbizottság és a képviselő-testület döntését követően értesítést kapnak a pénz átadásának időpontjáról, erre általában december elején, karácsony előtt szokott sor kerülni. Korábban az elsős és másodikos főiskolások, egyetemisták is részesülhettek a díjban, mára viszont annyira megnőtt a kérvényezők száma, hogy általában csak a harmadik, negyedik és ötödik évfolyamos diákoknak tud támogatást adni a város.

Az idei ösztöndíjra 2001. október 31-ig nyújthatják be kérvényeiket a tornaljai diákok, függetlenül attól, hogy Szlovákiában vagy külföldön végzik-e felsőfokú tanulmányaikat. (kmot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?