Hatvanezren voltak a könyvfesztiválon

Budapest |

<p>A szakma és a közönség szempontjából is sikeresnek ítélte a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált Zentai Péter László, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója.</p>

A seregszemlére több mint hatvanezren váltottak jegyet vasárnap kora délutánig, és mint az igazgató elmondta:  külön öröm, hogy minden eddiginél több tizennyolc év alatti látogatott ki a Millenárisra.

Az igazgató úgy vélte, rendkívül pozitív üzenete volt az európai uniós díszvendégségnek. „Gáláns vendéglátók voltunk, igényes standot építettünk a külföldi vendégeknek, amit az is jelez, hogy mind a 26 ország elfogadta a meghívásunkat, két, esetenként három írót is delegálva Budapestre” – fogalmazott Zentai Péter László, kiemelve, mindegyik alkotó úgy érkezhetett Budapestre, hogy új, magyar nyelvű kötete várta. Szerinte ez utóbbi jól érzékelteti a magyar könyvkiadás nyitottságát, az európai újdonságok iránti érdeklődését. Az igazgató megemlékezett az Európai Ars Poetikák című irodalmi gáláról is, amely telt házzal futott.

Zentai Péter László emlékeztetett, nagy sikert arattak a fesztivál díszvendég írójához a világhírű, svéd Per Olov Enquisthez kapcsolodó programok, de könyvszakmai szempontból kiemelkedő jelentőségű volt az idén először az európai kiadók számára meghirdetett ösztöndíjprogram is. „Közel egytucatnyi, az európai könyvkiadást meghatározó kiadók vezetői, szerkesztői voltak jelen, akiknek sikerült ráirányítani a figyelmét a kortárs magyar irodalom újdonságaira, ami remélhetőleg megsokszorozza a magyar művek iránt mutatkozó fordítói érdeklődést” – tette hozzá.

A fesztivál három és fél napja alatt zajló több mint 300 program közül az igazgató kiemelte a diákok számára meghirdetett jelmezes versenyt, mint fogalmazott, a frankfurti könyvvásáron ellesett ötlet Budapesten továbbfejlődött, az iskolások nemcsak beöltöztek kedvenc irodalmi hősüknek, hanem elő is adták az adott művet. „Egészen távoli iskolákból is érkeztek gyerekek, reméljük, jövőre még többen jelentkeznek majd” – vélekedett.

A könyvszakmai programokról Zentai Péter László elmondta, rengeteg téma került terítékre, a digitalizációtól a Márai-programon át egészen a szerzői jogi, műfordítói konferenciákig. „A problémák egy része olyan, amely nem oldódhat meg egyetlen találkozón. Volt, ahol nagyon komoly viták generálódtak, ezekről érdemes lesz további konferenciákat szervezni” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?