Hatmillió forintos támogatás a Jókai Színháznak

Tatabánya |

<p>Hatmillió forinttal támogatja Komárom önkormányzata az észak-komáromi Jókai Színházat, az összeg két darab színpadra állítását segíti - mondta el a támogató szerződés csütörtöki aláírásán a polgármester és a szlovákiai színház igazgatója.</p>

Az önkormányzat a korábbi évekhez képest magasabb összegű támogatásban részesíti a határon túli Jókai Színházat és készülünk arra is, hogy a városban bezárt Jókai mozi a színház kamara-előadóterme lehessen - mondta el az együttműködésről Molnár Attila polgármester (Fidesz).

Tóth Tibor színházigazgató tájékoztatása szerint az intézmény költségvetését a korábbi egymillió euróról nyolcszázezerre csökkentették. Mivel a színház állami intézményként 20 színészt és 50 dolgozót foglalkoztat, az összeg legnagyobb részét bérekre és a közműköltségekre fordítják. A Jókai Színház számára a komáromi önkormányzattól kapott hatmillió forint a legnagyobb egyösszegű támogatás az intézmény költségvetésében.

A színház mellett működő Jókai Alapítvány tavasszal fordult a dél-komáromi képviselő-testülethez. Kérelmükben Az ördög nem alszik című zenés darab és Csehov Cseresznyéskertjének színpadra állításához kértek támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?