Hat kamera, két paripa

Benedikt Erlingsson negyvenöt éves izlandi rendező első játékfilmjének plakátján ugyanez történik. Egy szépséges fehér kanca odaadó türelemmel állja, míg fekete párja maradéktalanul teljesíti azt, ami egy egészséges csődör természetes feladata. A kép mégsem csak ennyi. Ami igazán izgalmassá teszi: a fehér lovon, miközben az aktus zajlik, ott ül a gazdája. Mozdulatlanul, szinte kővé meredve várja, mikor enged szorításából a fekete mén, melynek sörénye az ő hátát csapdossa. Sivár a táj, zord, morózus. Errefelé még nem járt a 007-es, James Bond kalandjairól a világ más pontjain forgatnak filmet. Izland az úti- és a természetfilmesek kedvenc helyszíne. De szép számmal készülnek itt játékfilmek is, ám egészen más tematikával, mint bárhol másutt Európában. Erlingsson például egy dimbes-dombos település közösségének hétköznapjaiba kalauzol bennünket. Megmosolyogtató képsorral nyitja filmjét: a falu lakói nem pusztán árgus szemmel, hanem látcsővel figyelik-lesik egymást, a nap minden órájában. Nem történhet a környezetükben semmi, amiről így vagy úgy ne szereznének tudomást. Kíváncsiak. Szívükön (és szájukon) viselik egymás sorsát. Így aztán azt is látják, amikor Kolbeinn, a középkorú, ám még mindig elegáns lovasgazda fehér ingben, nyakkendőben először tesz egy kört imádott fehér kancájával. Parádés lovaglását mindenki ámulattal nézi, a legnagyobb csodálatot azonban férj nélkül élő szomszédasszonyából váltja ki, akit az tenne boldoggá, ha Kolbeinn felé fordulna. Pedig van itt férfi elég, ezen a tájon több is, mint máshol. Ez a férfiak és a lovak földje. Ló nélkül ugyanis nem élet az élet errefelé. Erlingsson szélesre nyitja a házak ajtaját. Megmutatja, milyenek az itteniek. Ember és állat között „csak” annyi a különbség, hogy az állat jobb ezen a tájon, mint az ember. Mert az ember bűnös lény. Beleszerelmesedik a lovába. Többet jelent számára, mint egy magányos lelkű, érte epekedő asszony. Ez Kolbeinn, a történet főhőse, aki nem sokat törődik Solveig forró sóvárgásával. De a hegyi falucska többi lakója is megéri a pénzét. Egyikük csónak helyett a lován ülve közelíti meg a tengerben azt az orosz hajót, amelyről az innivalóját szerzi be. Dollárral fizet a „vodkáért”, amely nem több, mint tiszta szesz. Nem is ér el hazáig, félholtan zuhan le a nyeregből. Másvalakit a bosszúvágy hajt. Traktorral akarja elpusztítani vélt ellenségét, aki csak a saját birtokát védi. A végén minden ellene fordul, és traktorával együtt a tengerben köt ki. De a pap sem erőlteti meg magát, hogy elnyerje a helybeliek rokonszenvét. Minden temetésen ugyanazt a szöveget nyomja, szó szerint. A messzi földről ide vetődött turistát sem várja sok jó errefelé. Addig gyönyörködik a festői tájban, míg a fagy és a hirtelen kerekedő hóvihar útját nem állja. A halál küszöbén nem marad más választása, mint kilapátolni egy ló beleit, és befeküdni a még meleg hasüregébe. Ilyen dolgok történnek Izlandon a Lovak és emberek című, minden snittjével lenyűgöző és minden ízében hiteles filmben. Lovak jönnek, lovak mennek, az emberek maradnak. Olyanoknak, amilyenek. Van, akit elsőre megszeretünk, van, akire rögtön megharagszunk, van, akin csak mosolygunk, van, aki csak fájdítja a szívünket. A legnagyobb fájdalmat mégis Kolbeinn döntése váltja ki belőlünk, aki csalódottságában, hogy szeretett kancája, Grána az egész falu szeme láttára adta oda magát a fekete csődörnek, s még azzal sem törődött, hogy ott ül a hátán, miközben „megcsalja”, kegyetlen lépésre szánja el magát. Egykor farmja volt és lovakat tartott Benedikt Erlingsson, mesélte Karlovy Vary tavalyi fesztiválján, ahová már díjakkal ékesítve érkezett a film. Nyert San Sebastianban, Tokióban, Tallinnban és egy tucat helyen a világban, mert mindenütt, ahol bemutatták, elsöprő sikert aratott. Eredetisége, groteszk humora, szépsége és igazsága előtt csak meghajolni lehet. Nem karikíroz és nem ítélkezik. Miniatűr történetekkel jelzi: ilyenek vagyunk mi, emberek, és ilyenek ők, a lovak, a hasonlóság azonban letagadhatatlan köztünk. Akkor is, amikor szeretünk, és akkor is, amikor szenvedünk. Hat kamera vette a lovak nászát, amelyre precízen felkészült a stáb. Pontosan kiszámították, mikor jön el a nap, amikor a szilaj csődör célt fog érni kiszemelt párjánál. Nem is törődött senkivel a forgatócsoportból. Jött, látott és győzött. Elvette, ami járt neki.Az ember is ezt teszi.