<p>A produkció tip-top, az égvilágon semmi baj sincs vele, csak azért kell elhalasztani a novemberre kitűzött bemutatót, mert egy nyári hétvége jövedelmezőbb nyitányt jelenthet a Harry Potter és a Félvér Herceg című fantasynek.</p>
Harry Potter: elhalasztják a bemutatót
A forgalmazó Warner Bros. csütörtökön jelentette be, hogy a varázslófiú kalandjainak hatodik folytatására még várni kell egy kicsit. Alan Horn, a stúdió elnöke leszögezte, hogy ő már látta a filmet, "mesés", és "száz százalékosan" kész lesz a bemutatásra már novemberre is, vagyis semmiféle produkciós probléma nem késleltetné az eredeti premiert, merőben gazdasági megfontolások indokolták a változtatást.
J.K. Rowling regényhőse még háromszor tér vissza a mozivászonra: a Félvér Herceg premierje 2009. július 17-én lesz, a regényfolyam befejező epizódja, a Harry Potter és a halál ereklyéi pedig két részben kerül a nézők elé, 2010 novemberében és 2011 nyarán.
Idén július 17-én röppent fel a Warner Denevérembere is A sötét lovag című Batman-folytatásban, s a dátum bizonyára jó ómen, hiszen rögtön az első hétvégén megkezdte a bevételi rekordok döntögetését, azóta pedig nemcsak negyedik hete vezeti az észak-amerikai jegyeladási toplistát, de jó úton van ahhoz, hogy elérje az 500 milliós bevételt, aminél jobbat csak a Titanicnak sikerült produkálnia (ha az inflációt nem számoljuk). (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.