Három folytatása lesz még a Halálos iramban-filmeknek

Hollywood |

<p>Három folytatás bejelentésével cáfolta kedden Vin Diesel amerikai akciósztár azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a jelenleg is futó, rendkívül sikeres 7. epizóddal vége szakad a Halálos iramban-filmek sorozatának.</p>

"A Universal (filmstúdió) mindig nagyon jó volt hozzám, bizalommal volt a víziónk iránt. Olyanok ők számomra, mint egy család, ezért megígértem nekik, hogy egy trilógiával zárom le a történetet" - írta Facebook oldalán a 48 éves színész, a széria egyik főszereplője, aki 2008 óta producerként is közreműködik az autóversenyes akciófilmek elkészítésében.
    Nemrég az a szóbeszéd kezdett terjedni, hogy bizonytalan a 2017 áprilisára beígért nyolcadik Fast & Furious sorsa, mivel még mindig nem találtak rendezőt. Neal Moritz társproducer Vin Dieselt javasolta rendezőnek, a színész azonban azzal az indoklással hárította el magától ezt a felelősséget mostani Facebook bejegyzésében, hogy "ez a filmsorozat túl különleges, ezért óvatosan kell eljárni".
    Diesel leszögezte, hogy még senki nem kapta meg a rendezői megbízatást és senki nem látta a forgatókönyvet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?