Hamvas Bélára emlékeznek Eperjesen

A rendezvény része egy nemzetközi konferencia A Tarca-parti Athén a magyar irodalomban és kultúrában címmel, amelyen mások mellett a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének kutatói, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az egri Eszterházy Károly Egyetem, a pozsonyi Comenius Egyetem és az Eperjesi Egyetem munkatársai tartanak előadásokat és vitákat Hamvas Béla életművéről. 

Csütörtökön délután nyitják meg az Eperjes szülötte - Hamvas Béla című életmű-kiállítást, amely a 2014-ben, Szentendrén rendezett bemutató szlovák nyelvű anyaga. A kiállítást életre hívó Ars et Vita Művészet és Élet Alapítvány célja, hogy minél többen ismerjék meg az író-filozófus több ezer oldalas életművének legfontosabb gondolatait, szellemiségét és mondanivalóját. A kiállítást eddig Szentendrén, Egerben, Balatonfüreden és a burgenlandi Eisenstadtban mutatták be. 

Az eperjesi Hamvas Béla napokat az Ars Vita Alapítvány, valamint az Eperjesi és az Eszterházy Károly Egyetem rendezi.

Hamvas Béla író, filozófus 1897. március 23-án született Eperjesen. 1919-20-ban a pozsonyi Tavasz című folyóiratban jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. A bölcsészdiploma megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez az időszak írói szempontból életének egyik legtermékenyebb időszaka volt. A második világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai nyomán felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. 

Hamvas Béla 1968. november 7-én halt meg. Életében csak a Láthatatlan történet című esszégyűjteménye jelent meg 1943-ban, majd 1947-ben a Forradalom a művészetben című tanulmánykötet. Csak 1983-ban tört meg a Hamvast övező hallgatás, ekkor adták ki A világválság című munkáját, azt követően sorra láttak napvilágot esszéi, nagyobb lélegzetű tanulmányai és regényei.

Több posztumusz díjjal is elismerték munkásságát: 1990-ben Kossuth-, 1996-ban Magyar Örökség, 2001-ben Magyar Művészetért díjat kapott.