„Haláli” vígjátékot rendezett Kern András

Persze Kern az újrahasznosításhoz is remekül ért (vagy talán ahhoz ért a legjobban): előző két filmjének a legjavát montírozta össze, kiváló arányérzékkel. Az új film így „vígjétékabb“ lett a Sztracsetellánál, a kabarészerű jelenetek, a helyzetkomikum inkább A miniszter félrelépre emlékeztetnek, de a központi motívum az előbbihez hasonlóan itt is a válságát élő, cinikus értelmiségi ön- (és nemcsak ön-) destrukciója. A jól menő, mindeki által szeretett osztályvezető főorvosról, aki mellesleg mintaszerű férj és családapa, kiderül, hogy halálos beteg, hat hónapja lehet hátra. Úgy gondolja, ebben a helyzetben a legtöbb, amit tehet, hogy rettentően megutáltatja magát a hozzá közel állókkal, mert akkor majd kevésbé fáj, vagy talán fel sem tűnik nekik a távozása. A terv a vártnál is jobban sül el, a munkahelyéről elbocsátják, a felesége kidobja, a lánya már szóba sem akar állni vele, és nagyon úgy tűnik, hogy egy külvárosi lepratelepen fogja utolérni a kaszás, száműzötten, elfeledve. A gond csak az, hogy valahol hiba csúszik a számításba, a tumor pedig szépen lassan, magától felszívódik, hősünk pedig ismét tökéletesen egészséges. Csak éppen korábbi élete áll romokban, amiről aztán persze kiderül, hogy annyira nem is volt tökéletes, sőt, javarészt illúziókra épült, melyek lerombolása után most lehetőség nyílhat az újrakezdésre.  Hogy ez bekövetkezik-e, a néző fantáziájára van bízva.

Kern András nemcsak a jól bevált filmes megoldásokhoz nyúlt vissza, a stáblistán szereplő nevek nagy része is ismerős: a főszereplőt, Borlai doktort ezúttal is saját maga alakítja, feleségét Eszenyi Enikő, az operatőr Ragályi Elemér (korábban a Sztracsatellán, A miniszter félrelépen és a Csudafilmen is dolgoztak már együtt), a zeneszerző pedig Presser Gábor. A zenének egyébként fontos szerep jut, a film címét adó régi LGT-szám eléneklése egyben a film katartikus végszava, és szépen keretbe is foglalja a történetet. Feltűnik még a vásznon Majsai-Nyilas Tünde, Rajhona Ádám, Liptai Claudia, Elek Ferenc, Fesztbaum Béla, Bereczki Zoltán is, de nem őket, hanem inkább Elekes Emmát emelnénk ki, aki a főhős mogorva, sopánkodó és konok édesenyját alakítja rendkívül meggyőzően és egyben rendkívül szórakoztatóan. Talán az ő karaktere a legfőbb humorforrása a filmnek, a helyzetkomikumot, meg a Woody Allen-féle kiszólásokat leszámítva.

„Azt már egyre világosabban látom, hogy ebben a szörnyű kereskedelmi világban meg kell veszni minden egyes nézőért, meg kell bolondulni, csak nézzenek minket, és ne másokat nézzenek. Értem ezt most már. Az egész világ művészetének, újságírásának, zeneirodalmának, fényképezésének, táncművészetének, íróinak és mindenkinek meg kell felelnie a közönség igényeinek.” Kern András nagyjából akkor mondta ezt, amikor a Gondolj rám előkészületei kezdődtek (az idézet egyébként Bárdos András Kernről szóló könyvéből való). Hogy a film készítése során mi volt a fontosabb szempont, a közönség igényeinek kielégítése, vagy inkább az alkotás öröme, nehéz megmondani. Talán mindkettő. Nem valószínű persze, hogy a film meg fogja közelíteni A miniszter félrelép sikerét, és nem is emiatt fogunk évek múltán emlékezni Kern Andrásra, de jó látni, hogy manapság is lehet még színvonalas és szórakoztató vígjátékot forgatni. Sajnos ezekből egyre kevesebb van, és nem csak Magyarországon. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"216769","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]