Hajsza, melynek a végét mindenki előre tudja

<p>Kathryn Bigelow rendezői műhelyében látványos és ütős filmek születnek. A bombák földjén című korábbi drámáját az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjainak munkájáról forgatta. Újabb alkotása az al-Kaida terrorista szervezet vezére utáni nyomozásról és az életét kioltó akcióról szól.</p><div>&nbsp;</div>

Bigelow szándéka a filmmel az volt, hogy egy sötét évtizedre derítsen fényt a mozgóképművészet eszközeivel. Nem könnyű vállalkozás mozivá alakítani egy bonyolult, titkossága miatt is nehezen átlátható, valós alapú történetet, amely a szeptember 11-ei terrortámadással kezdődött, és bin Laden megölésével fejeződött be. Talán könnyebb dolga lehetett ennek a megvalósításában egy olyan rendezőnek, aki megjárta a bombák földjét, és az onnan küldött „haditudósításáért” a fő kategóriákban begyűjtötte az Oscar-díjat. Valószínű Bigelow-nak ez a „jártassága” járulhatott hozzá ahhoz is, hogy az öt Oscar-díjra jelölt új opusról, vagyis A bin Laden hajszáról Leon Panetta amerikai védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy tetszik neki. Szerinte „jó mozi került ki Kathryn Bigelow rendező keze közül”. Érthetőnek nevezte azt is, hogy „egy kétórás alkotásba – amely az Oszama bin Laden ellen tíz éven át folytatott és az al-Kaida-vezér 2011-es megölésével végződött titkos amerikai hadjárat menetét dolgozza fel – nem lehet beleszorítani az egész történetet, és az embereknek azt is meg kell érteniük, hogy nem dokumentumfilmről van szó”.

 [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"100869","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] Bigelow – ezt is kiemelik – „a film elkészítésekor szorosan együttműködött az amerikai hadsereggel és a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) is”. Erre azért volt szükség, mert a film egy fiatal amerikai ügynöknő, Maya (Jessica Chastain) szemszögéből mutatja be az Oszama bin Laden utáni nyomozást. Ő az, aki megtalálja a terroristavezért, de azért, hogy nyomozásában felettesei támogassák, kitartóan és erősen kellett küzdenie. Részint ezt a küzdelmet ábrázolja a film, részint a titkos nyomozást, amely pakisztáni helyszínekhez kötődik. A film realizmusát kiemelten erősítik az „eredeti” helyszínek a kaotikusnak tűnő, jellegzetes zsúfolt-nyüzsgő életmóddal és a robbantásos merényletekkel. A helyszín magával az egzotikummal is hatásosan leköti a figyelmet – és be is csapja egy kicsit az embert. Elvisz abba az irányba, hogy nem maga a látvány izgat elsődlegesen, hanem annak a lehetőségnek a háttere, ahogy az egzotikus látványt megteremtette rendező és operatőr egyaránt. Gyanúsan kérdéses, hogy ilyen külső jeleneteket forgathattak-e pakisztáni helyszíneken. Az illúziót aztán némileg rombolja az a később közzé tett háttér-információ, hogy a filmet nem Pakisztánban forgatták. Sok jelenetet Indiában vettek fel. Ezért és más „hibák” miatt a közép-keleti országban nem igazán osztják az amerikai védelmi miniszter véleményét; vitákat kavart az, ahogyan a rendező Pakisztánt ábrázolja. A legfrissebb hírek szerint „egyes pakisztániak nehezményezik a ténybeli hibákat. A Dawn című angol nyelvű lapban Nadim F. Paracsa kritikus megjegyezte: néhány jelenetben a karakterek arabul beszélnek, noha Pakisztánban legfőképp az urdu és a pastu, illetve több tíz más törzsi nyelv használatos. Egyes képkockák Peshavar városát lennének hivatottak ábrázolni, a helyszín azonban úgy néz ki, mintha a 19. századi Delhi lenne.” Ezeket a „hibákat” a világ más táján bizonyára nem érzékelik a nézők, s őket nem is befolyásolja a műélvezetben, sem a helyszínt illetően, sem egyébiránt. Ahol ugyanis nem a külső helyszíneken az amerikaiakra leselkedő veszélyekkel, ott a terroristák vallatásának keménységével hat a film. Azzal, hogy meddig mentek el a kínzásokban az ügynökök a nyomozás során – ezekről a vallatásokról sok minden nyilvánosságra került, a film képsoraiban visszaköszön az annak idején közzétett fotók valósága.A nyomozás lezárásaként aztán a film jó hosszan és részletesen annak a pakisztáni erődnek az ostromát mutatja, ahol bin Laden meghúzta magát. A manőver filmes megjelenítése effektív, hatásos, s elviszi a filmet egy nagyon kemény akcióélménybe. S ebben meg is hagyja a nézőt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?