Ha nem volna gyerekem...

... most Görögországban nyaralnék. Ahelyett itthon izzadok, miközben a gyerek körül lótok-futok. Este meg szépen leballagunk a Vág-vízhez (ahogy a lányom nevezi), és nézem, hogyan vedlenek a gyermekek át békává, néha már szinte aggódom, hogy az ujjuk közt úszóhártya keletkezik. De még nem tettem le arról, hogy egyszer majd a kölykökkel együtt újból meglátom a tengert.

Ha nem volna gyerekem, 50 kiló lenne a súlyom, a dupla tokát nem is említem. Nem cipelném magammal mindenhová az „úszógumit”. Nem kellene részt vennem a hogyan fogyókúrázzunk című diskurzusokban. Viszont van egy jó okom az egész gardrób lecserélésére. Aztán majd amikor megint 50 kiló leszek (na jó, legyek 55), akkor megismétlem a ruhacserét. Mert van egy tuti tippem a fogyózásra, ami nálam már egyszer bevált, csak utána megint szültem egy gyereket...

Ha nem volna gyerekem, éjszakánként malac rózsaszínűre aludnám ki magamat. Mert aludni nagyon szeretek (e kedvenc időtöltésem nem tévesztendő össze a lustasággal!). Nekem ugyanis mindig szuper álmaim voltak. Nem is értem azokat, akik azt mondják, nem álmodtak semmit. De mostanság a fiam nem nagyon hagy aluszkálni, és úgy már nem mulatságos az álmodás, hogy négyszer-ötször fel kell ébrednem, az álmaim minősége is sokat romlott. Reggelre olyan gyűrött vagyok, mint a krepp-papír.

Ha nem volna gyerekem, 160 kilométert kellene utaznom a munkába és vissza. Autóbusszal, vonattal, villamossal, gyalog. Még viccnek is rossz. De lehet, hogy 10 percnyi gyalogút választana el a munkahelyemtől, mint amikor még nem volt gyerekem.

Ha nem volna gyerekem, hetente akár többször is elmehetnék moziba. De erre most se időm, se pénzem. Mert a mozi is milyen drága, de azt még megoldanám. Viszont a félhetes kezdés nem nekem való, nálunk olyankor fürdésidő van. Nyáron meg fél tízre nem megyek moziba. A fél tízkor kezdődő filmet még a tévében sem nézem. (Mert akkor inkább alszom egy nyúlfarknyit.)

Ha nem volna gyerekem, már soha nem nézném a meséket a tévében. Most meg odaülök melléjük, hogy lássam, mit néznek, és bevallom, sokszor ott is ragadok.

Ha nem volna gyerekem, elektromos szúnyogriasztót sem vettünk volna. A hitvesi ágyunk felett lóg ugyanis egy romantikus szúnyogháló, de sosem használtuk, mert nem volt szívem beborítani vele az ágyat, miközben a kiságyban a szúnyogok a gyereket zabálták. ĺgy hát jött a villany-szu-ri.

Ha nem volna gyerekem, engem orvos sosem látna. Megboldogult lánykoromban akkor dőltem ágynak, amikor akartam, volt időm bőven izzadni, vagy kihordtam a betegséget lábon. Most már orvosság nélkül nem megy, mert siettetnem kell a gyógyulást, talpfeldobás még vagy húsz évig szóba sem jöhet.

Ha nem volna gyerekem, már nem sok nevetnivalóm lenne. A napilapok teli fuj!-hírekkel, nyomasztanak az árcédulák a boltban, és ritka az az ember, aki a hogy vagy-ra azt mondja, köszönöm jól. De a gyerekeim mellett sokat nevetek. Néha csak ülök és bámulom őket, olyan kis mulatságosak.

Ha nem volna gyerekem, nem lennének új barátaim sem. De ha az ember a gyerekeivel sétál, olyan emberek is szóba állnak vele, akik előtte a köszönését sem fogadták. És két anya, ha találkozik... Futó ismeretségből lehet még akár szoros barátság is. ĺgy ismerkedtem én is meg a „legújabb” barátnőmmel, később a férjével, ő az enyémmel, a gyerekeink meg olyan jól megvannak, mint a testvérek.

Ha nem volna gyerekem, biztosan úgy érezném, valami hiányzik az életemből...

...és ezért, ha nem volna gyerekem, gyorsan szülnék egyet!