Ha jön és ha megy a szerelem

Schnitzler állandóan visszatérő témája a férfi és a nő viszonya, a nemek (és igenek) harca, mi több – közelharca. Hőseit minden percben a végzet ólálkodja körül, sokszor még önmaguk elől is rejtett cél felé sodródnak, sorsuk elkerülhetetlen, gyötri őket a lélek, a test rabszolgahajcsára. Igazából akkor is tehetetlenek, amikor tettrekészek, egy magasabb, kifürkészhetetlen akarat játékszerei csupán, legjobb esetben is csak az ördög akaratnélküliségével sodortatják magukat. Egy olyan tragikomikus rulett játékosai, ahol a kockát egy remegő kezű égi krupié veti.

Schnitzler nőfigurái éteri finomságú, mégis kegyetlen lények, leginkább Klimt nőalakjaihoz hasonlatosak, a finom lelki rezdülések és a bántó durvaságok birodalmának úrnői. A szerelemben láthatatlan, mégis valóságos, örvénylő pokol rántja magával Schnitzler hőseit. Néha övék az illúzió, mindez lehetne másképp is, aztán a sors mégis megtagadja tőlük az ígéreteit. A novellák végén majdnem mindig úgy törik rájuk a gondosan bereteszelt ajtót – miután rádöbbenve helyzetük kiúttalanságára, hímzett zsebkendőkből megfelelő hosszúságú kötelet csomóztak, vagy pisztoly után kutattak komódjuk fiókjában, melyet előzőleg a tisztiszolga körültekintően leporolt –, hogy tanúságot téve egy ördögi dramaturgiáról, elkövessék egyetlen hiteles mozdulatukat, és holtan rogyjanak össze kaszárnyaudvarra néző szobájuk padlóján, ahol a szerelem kihullott, hosszú szőke hajszálai holtukban is csiklandják orrukat.

A múlt köldökzsinórja megfojtja a holnapot, a holnap megcsal minden reményt. Egész életen át pátyolgatott szerelmek visszfényében derengenek az évtizedek szűken kanyarodó folyosói. A szerelmeseket beteges vágy gyötri, hogy birtokba vegyék egymást, ennek ellenére egyetlen örömük, ha aztán kínozhatják a választottjukat. Szenvedésüket csak szenvedés kárpótolhatja.

Schnitzler az írásaiban a lélek történései közül elsősorban azokat ragadja meg, melyek a legkevésbé valóságosak. Mikor megszokott állapotunkból átlendülünk valami egészen új, ismeretlen állapotba. Semmi se történik másként, csak mi vagyunk azok, akik másként történnek. Mikor egy álnok tündér önkényesen elfoglalja a szív kamráit, majd amilyen hirtelenül és lopva befészkelte magát, ugyanolyan váratlanul elköltözik, szanaszét hagyva holmijait. A szerelemi állapot képlékenysége foglalkoztatja az írót, amikor jön és amikor megy a szerelem. De talán még ennél is jobban érdekli a szerelmi játék. Nem véletlen, hogy a szerző írásainak filmes feldolgozása mindig olyan nagy sikert arat. Történetei kiváló alapanyagot szolgáltatnak a forgatókönyvíróknak és a rendezőknek. Gondoljunk csak a Tágra zárt szemek című filmre.

A novellák a századelőn élt bécsiek unos-untalan valcereket dúdolgató világát idézik, az olvasó majdhogynem beleszagolhat az éjjeli kávéházak kártyaasztalokat körüllengő füstjébe, Bécs színházainak emberi verítékkel telített, fojtó levegőjébe. Az alapvetően naturalista eszközökkel élő szerző impresszionista ecsetkezelésre emlékeztető stílusát Nyársik Beáta fordító jóvoltából élvezheti az olvasóközönség. A mélykék borítón Gustav Klimt festménye látható, mely már hangulatában is idézi az írások légkörét. (Arthur Schnitzler: A játék. Kalligram, Pozsony 2001)