Ha a közönség neveletlen

Régebben csak a cukorkás zacskók csörgése zavarta a színészeket, ma már telefonok képernyői világítanak a szemükbe a nézőtérről, ahol többen suttogva, félhangosan intézik ügyeiket, vagy sms-t írnak. Diákelőadásokon az sem ritkaság, hogy a „menő arcok” kommentálják a látottakat a többiek szórakoztatására, esetleg felszólnak a színpadra, különböző jelzőkkel illetve a szereplőket. 
Megkérdeztünk néhány hazai magyar színészt a tapasztalataikról.

„Megbocsátható bűnnek tartom, ha becsörög a telefon, és az illető szégyenkezve igyekszik gyorsan kikapcsolni, mert úgy felejtette” – mondja Gál Tamás, friss Jászai-díjas színész. „Erre általában humorosan szoktam reagálni, hogy az illető ne érezze magát kellemetlenül. Persze csak olyankor, ha az előadás ezt megengedi. Komolyabb darabokban nem szoktam reagálni, de megértem azokat a kollégákat, akik kiszólnak a szerepükből emiatt, mert besokalltak. Én is szóltam már rá nézőkre, sőt, volt olyan diákelőadás, ahol nem folytattam, mert nem láttam értelmét. Ennek ellenére azt tartom profi hozzáállásnak, ha a színész minden körülmények között végigjátssza az előadást. A nézőknek viszont tudatosítaniuk kellene, hogy nem otthon ülnek a tévé előtt. Például sokszor tapasztalom, hogy megbeszélik egymás közt a színpadi történéseket. Ha az előadás nem interaktív, vagyis a szereplők nem jelzik minden eszközzel, hogy a nézők reagálhatnak, akkor bizony csendben kell lenni – mondta Gál Tamás, akinek még a budapesti Nemzeti Színházban is volt szerencséje telefont nyomkodó nézőkhöz, illetve ki-be járkálókhoz. – Egyszer külön kértem, hogy inkább várjunk tizenöt percet a kezdéssel, de utána már senkit ne engedjenek be a terembe. Ehhez képest intenzív ki-be járkálás volt. Szerencsére egy kis humorral be tudtam ezt építeni A nagyidai cigányokba, rápirítottam a későn jövőkre, hogy lekésték a vajda gyűlését, ami hatalmas poénnak bizonyult.”
Az ilyen viselkedés Gál Tamás szerint azért is lehangoló a színészek számára, mert óriási energiákat mozgósítva igyekeznek abban a két órában átadni valamit. Ezért akkor is megérdemlik a minimális tiszteletet a nézőtől, ha nem élvezi az előadást. 

Molnár Xénia is megélt néhány rázós helyzetet. 
„Az Ibusár egyik előadásán az első sorban három srác látványosan szórakozott egy nagyobb bogárral. Kezemben volt a két papucs, amelyekkel a monológomat játszottam... Beépítve a szövegbe odasuhintottam a papucsommal a fiúknak. A bogár életben maradt.” Egy másik Ibusár-előadáson idősebb hölgyek cukorkás zacskóval a kezükben „nézték a tévét”: „Hangosan kommentálták, hogy mit csinálok a színpadon és miért. Minden szavukat értettem, ami rendkívül zavaró volt. Még akkor sem vették észre magukat, amikor leültem velük szemben a színpad szélére, és csak nekik beszéltem. Visszabeszéltek, és még élvezték is a helyzetet. Szóval három néző is szétverheti azt, amire 197 másik kíváncsi. Régebben, a Jókai Színházban az is megtörtént, hogy szotyival dobáltak meg minket. Benkő Gézával volt éppen jelenetem a Hamupipőke című mesében. Ott Géza zseniális módon rendezte el a dolgot: rímekben olvasott be a rendetlenkedőknek” – mesélte Molnár Xénia. 

Badin Ádám 22 éve működő rozsnyói Meseszínháza többször végigjárta a Kárpát-medencét. Előadásaikban ötvözik a mesemondást, a bábjátékot és az interaktív színházi kommunikációt. 
„Van, hogy egy kis improvizációval be tudom építeni az előadásba a nézőtéri történéseket, de van, hogy egy-egy csendesebb, nem interaktív résznél zavarnak meg. A gyerekek már csak ilyenek. A kísérő pedagógusokkal sokkal több bajom van, mint velük. Gyakran dühítenek fel azzal, hogy hátul beszélgetnek, szórakoznak, mintha azt jeleznék, hogy nem nekik szól az előadás, ők csak elkísérték a gyerekeket. Ez nemcsak azért szomorú, mert példát kellene mutatniuk a gyerekeknek, hanem azért is, mert nem érdekli őket az az előadás, amelyet a rájuk bízott osztály néz. Vagyis nem óhajtják később megbeszélni velük a látottakat, arra sem kíváncsiak, hogyan reagálnak a gyerekek az előadásra. És amikor ezt szóvá teszem nekik, látványosan megsértődnek” – tudtuk meg Badin Ádámtól, akit a másik véglet is zavar, amikor a tanárok folyamatosan pisszegnek, akkor is, ha az előadás interaktív, vagyis szabad, sőt kell is reagálni a színpadon zajló eseményekre.

Dégner Lilla, a sokat tájoló kassai Thália Színház társulatának tagja szerencsésebbnek érzi magát. 
„Engem ilyen mértékű negatív élmény nem ért, de tökéletesen át tudom érezni a helyzetet, mert számomra is ismerős, amikor magamban keresem a hibát, és azon kattogok, vajon mit ronthattam el, ha a néző inkább a telefonját bámulja a színpad helyett. A színész ki van szolgáltatva a körülményeknek, és ezáltal a közönségnek is. Ha a nézők tiszteletlenül viselkednek előadás alatt, a telefonjukat babrálják, esznek, isznak, beszélgetnek, az őket minősíti. Ilyen embernek szerintem nincs helye a nézőtéren, mert az ilyen magatartással sem önmagát, sem a színészek alkotómunkáját, sem pedig a művet nem becsüli.”

A Komáromi Jókai Színház művésze, Olasz István diákoknak szóló verses összeállítással (SZER+ELEM+EZ) is járja az iskolákat, Bandor Éva társaságában. Nem érzi tarthatatlannak a helyzetet, de szintén vannak negatív tapasztalatai a közönséggel. 
„Még a pályám elején, amikor a Háztűznézőt játszottuk Dunaszerdahelyen, több iskola diákjait terelték be egy délelőtti előadásra. Végig olyan alapzaj volt, mint a kezdés előtt szokott lenni. Egy ideig próbáltuk áthidalni, átkiabálni a nézőtéri hangerőt, de a második felvonásban már tarthatatlanná vált a helyzet. Bandor Éva kolléganőm kiszólt, hogy nem tudjuk folytatni, ha nem csendesednek le. Ez nagyon meglephette őket, mert érezhetően lehalkultak, ha nem is lett teljes csend. Szintén Évával volt egy esetem nemrég, a verses összeállításunk egyik előadásán, amellyel egyébként általában sikerül lekötnünk a fiatal közönséget. Ezúttal azonban az első sorban ült egy srác, aki nagyon vagány akart lenni. Bele-beleszólt, nagyokat sóhajtozott, szórakoztatva a többieket. Akkor szintén muszáj volt leállnunk, és csendre intenünk őt, hiszen ez egy kamara-előadás, közel vagyunk a nézőkhöz”. 
Olasz István szerint manapság a színészeknek is jobban kell igyekezniük lekötni a közönséget. A diákokat kísérő pedagógusokon ő is sokszor elcsodálkozik. „Hogy várhatják el a diákoktól a kulturált viselkedést, ha ők is folyamatosan nyomkodják a telefonjukat?” – teszi fel a kérdést a komáromi színész. 
Csaknem valamennyi általunk megkérdezett művész a jelenlegi helyzet rosszabbodására számít. Egyikük szerint akár az ókori görög nézőtéri viszonyok is visszatérhetnek, ha ez így megy tovább.