Győztesek vesztese

De ki az a Vincze Sámuel? Ami kiderül, az a következő: kezdetben egy befelé forduló kamasz, majd egy menő underground színházi kezdeményezés ügyintézője, ellenzéki tüntetések szervezője, aztán némi fordulattal államtitkár-helyettes, végül pedig egy általa megálmodott elit (győztes) köztársaság a köztársaságban „ura”. Aki a végén – egy logikusan bekövetkező lázadás után – persze eltűnik. Utóbbi dramaturgiai fordulat pedig azt eredményezi, hogy az idő távlatából az eseményeket nem mondhatja el a hősük, csakis a hozzá közelálló személyek. Innen nézve pedig már a hős se hős, a nézőpontok inkább saját magukat állítják középpontba. Az elbeszélők annak ellenére ezt teszik, hogy olyan személyről szólnak, aki „démoni” erejével hatása alatt tartotta legtöbbjüket, miközben mindent romba döntött, amit lehetett. Akinek ilyen mondatok adhatók a szájába: „Láthatod, hogy nem hazudok! Minden gondolatomat leellenőriztem…” S így valószínűleg a róla szóló szöveg, a „gonosz természetrajza” ebben a formában lehet a „legobjektívebb”. A választott forma, az elbeszéléstechnikai megoldások a legprofibb írásokra emlékeztetnek. A szövegben minden ül, nincs benne „hiba”, abban az értelemben, hogy jól látszik, milyen szándék fűzi regénnyé a jellemeket, helyzeteket, cselekményeket, s minden ebbe simul bele. Ugyanakkor már zavaró is ez az összhang, hiszen túl nagyot lép a politikai (?), értelmiségi (?) példázat irányába. Olyanokat tesznek, mondanak, gondolnak a szereplők, hogy az minden esetben beleillik egyrészt az általuk képviselt sztereotípiába, másrészt a narráció csapásába – és ez túlságosan kiszámítható. A regény legizgalmasabb vállalkozása a zárt osztályra került egykori kolléganő nyelvének megalkotása. A túlbonyolított nyelv különösen alkalmas a karikaturisztikus jellemábrázolásra, a finom részletek hangsúlyozására: „inkább Samu által történt a közös döntés meghozatala”. De kiemelhetők a következő szavak is a valódi tudás és tehetség híján levő, de hatalmával visszaélő emberről (a mai ideáltipikus politikusról?): „Samu az értelmezhetetlenségbe menekülést óhajtja végrehajtani a tehetségtelenség vádja elől, hátha ott még található remény a csodálkozásra, ha nem is elismerésre, és hogy sznobériából mások tollával bátorkodik ékeskedni, és divatpózokat ölt magára, úgyis mint cigánykérdés, hátrányoshelyzetű-problematika, és ehhez hasonló konstrukciók”. Gerőcs Péter: Győztesek köztársasága. Kalligram, Pozsony–Budapest, 2015. 272 oldal.Értékelés: 6/10 Beke Zsolt