Gombnyomásra jön a segítség

„A gondozásra szoruló idős emberek 80 százaléka nem szeretne öregotthonban vagy hasonló szociális létesítményben élni, nekik jó megoldás a házi gondozószolgálat. De mi történik, ha éppen egyedül vannak otthon, és hirtelen szorulnak segítségre?!” – vetette fel a problémát Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere annak a hangkommunikátoros segélykérő rendszernek az október 19-ei bemutatóján, amelynek ilyen esetekben életmentő szerepe lehet.

A bemutatón jelen volt Zuzana Martináková parlamenti képviselő, a törvényhozó testület szociális bizottságának tagja, Roman Kováč volt egészségügyi miniszter, jelenleg a Rákellenes Liga alelnöke, Bíró László, a Galántai Körzeti Hivatal elöljárója, valamint más államigazgatási hivatalok és egészségügyi létesítmények vezetői és környékbeli polgármesterek. Juhos rámutatott, hogy mert mobiltelefonon nem biztos, hogy vészhelyzetben képes lenne kommunikálni a gondozott, ezért olyan berendezésre van szükség, amellyel egyetlen gombnyomással jelezni tud a diszpécserközpontba, ahol azonnal látják, ki kér segítséget. A segélykérő ügyféllel akkor is fel tudják venni a kapcsolatot, ha éppen nincs telefonközelben. A jelzőgombot a gondozott egy olyan apró berendezésen tudja megnyomni, amelyet, akár egy karórát, állandóan a csuklójára erősítve, vagy a nyakába akasztva visel.

Életmentő lehet

A berendezés víz- és ütésálló, így zuhanyozás vagy fürdés közben is viselhető és használható, elég a rajta levő gombot megnyomni. A készülék azonnal beszélőkapcsolatot teremt a diszpécserközpont ügyeletesével. Ezt az ún. hangkommunikátor teszi lehetővé, amelyet a vezetékes telefonra csatlakoztatva helyeznek el a lakásban (műszakilag megoldható a mobiltelefonhoz való csatlakoztatás is), és úgy működik, mint egy kihangosított telefon. Ez a segélykérő gombnyomásra mintegy távirányítással bekapcsol, és a használó anélkül beszélhet bele, hogy felvenné a telefonkagylót, vagy hozzányúlna a berendezéshez. „A berendezés rendkívül érzékeny mikrofonnal van ellátva, így a szomszédos szobából vagy a lakás távolabbi részéből is kommunikálhat rajta keresztül a segélykérő személy. A mindig kéznél levő kapcsológombbal pedig akár 50 méterről is bekapcsolhatja a kommunikátort” – tájékoztatott Tóth Tibor, a rendszert kezelő technikus. Minden egyes ilyen apró berendezés egyéni kóddal van ellátva, négy számjegyes, úgynevezett Enigma kódrendszerrel. A jelzés a diszpécserközpontban egy kódmegfejtő berendezésen keresztül jut a kijelző készülékbe, ennek köszönhetően a számítógép monitorján másodperceken belül megjelennek a hívó fél adatai. Az ápolt nevét, lakcímét, kezelőorvosának, legközelebbi családtagjának nevét stb. tartalmazó adatok közé fontos telefonszámok is be vannak táplálva, pl. a szomszédé, a legközelebbi kórházé vagy mentőszolgálaté. A rendszer legfontosabb tulajdonsága, hogy viszszajelzésre, közvetlen kommunikálásra is alkalmas, nem csak egy segélykérő csengő. Az ügyeletes diszpécser a hangkommunikátoron keresztül felveszi a kapcsolatot a segélykérővel, aki elmondhatja, hogy mi történt, hirtelen rosszullét jött-e rá, és orvosra van szüksége, vagy semmi baja, csak elesett és képtelen egyedül felállni, esetleg nem tud kimászni a fürdőkádból. Ha orvosra van szükség, a diszpécser értesíti a mentőket, utóbbi esetekben egyszerűen felhívja a páciens szomszédját, és megkéri, menjen át az idős emberhez, és segítsen neki. „Ha csak egy segélykérő csengő szólna, és nem tudnánk leellenőrizni, hogy mi történt, minden esetben mentőt kellene kiküldeni. ĺgy azonban nem szükséges, és ezzel hatalmas összegeket lehet megspórolni” – mutatott rá a rendszer gazdasági előnyére a polgármester.

Vagyonvédelemre is jó

A rendszer a házi gondozószolgálatban való hasznosításon kívül vagyonvédelmi feladatokat is elláthat, elhelyezhető raktárakban, boltokban, irodákban, csatlakoztatható hozzá gázszivárgást vagy füstöt érzékelő berendezés, és riasztás esetén a diszpécser a tűzoltókat, a gázművek ügyeletét, betörés esetén pedig a rendőrséget értesíti. A berendezés diszpécserközpontját a nádszegi Szent Erzsébet Szociális és Egészségügyi Központban állították fel, gyakorlatilag korlátlan számú hangkommunikátoros berendezés csatlakoztatható rá, akár az ország legtávolabbi részéből is. Egy besztercebányai vagy kassai ügyféllel is ugyanúgy tudnak kommunikálni, mint a nádszegivel, és a nádszegi központból értesíteni tudják az ügyfélhez legközelebb levő kórház vagy mentőállomás ügyeletesét, hogy hol, kinek van éppen szüksége segítségre.

A nádszegiek egyelőre két hangkommunikátort kaptak ajándékba – a berendezéseket a magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával szerezték –, de ahhoz, hogy a gyakorlatban igazából ki tudják próbálni, legalább egy 15 kilométeres hatósugarú területen több tucatnyi ilyen berendezést szeretnének működtetni. És ha már a gyakorlatban is meg tudják mutatni, hogy valóban hasznos dologról van szó – amint azt Magyarországon már számos példa bizonyítja –, akkor országos méretekben szeretnék elterjeszteni a segélykérő rendszert. Éppen ez volt a nádszegi bemutató lényege, hogy az ott jelenlévők tanácsokat, javaslatokat adjanak ahhoz, hogyan lehetne a szóban forgó rendszer anyagi támogatását a szociális ellátásról szóló törvényekbe beépíteni, akár olyan formában, hogy a rászoruló kisnyugdíjasok anyagi térítést, kompenzációt kapjanak, akár úgy, hogy a községi önkormányzatok tudják célirányos támogatásból lakosaiknak beszerezni a berendezést, és téríteni működtetési költségeit.

Támogatják

Zuzana Martináková megígérte, a parlamentben minden tőle telhetőt megtesz, hogy egy ilyen javaslatot a kollégái is támogassanak. A környékbeli polgármestereknek azért mutatták be a rendszert, mert Juhos Ferenc szerint úgy lehetne kísérleti jelleggel működtetni, hogy minden önkormányzat legalább egy hangkommunikátort rendelne. Ennek havi díja kb. 750-900 korona, az üzemeltetésért havi 600, a karbantartásért évi 1200, a rendszerbe állításért egyszeri 1600 koronát kell fizetni, ami egy rászorult idős embernek túl nagy teher lenne, ám az önkormányzat megengedhetne ennyit magának, és próbaidőre kölcsönözhetné egy-egy falubeli rászorultnak. Az egyik polgármester felvetette: ugyan kinek adják, ha akár száz rászorult is akadna, ebből csak veszekedés volna, ám Roman Kováč salamoni megoldást ajánlott, hagyják a döntést a körzeti orvosra, elvégre ő tudja legjobban, melyik páciensének van a legnagyobb szüksége ilyen segítségre. Az exminiszter nemcsak tanáccsal szolgált, azt is megígérte, megpróbál intézkedni, hogy a Rákellenes Liga a saját anyagi keretéből legalább részben segítse a rendszer működtetését, hiszen a házigondozó-szolgálatra szorulók között is sok a rákos betegségben szenvedő páciens. Egy másik lehetőséget Tirinda Sándor, a légi kórház igazgatója vetett fel, elmondva, ő a napokban nyújtott be egy olyan pályázati anyagot, amellyel a szociális gondozás nem hagyományos formáira szeretne támogatást nyerni. Felajánlotta, ha sikeres lesz a pályázaton, betársulnának a Nádszegen bemutatott rendszer működtetésének anyagi támogatásába, és Légen létrehoznának egy segélyállomást, amely a nádszegi diszpécserközpont szolgálatait is igénybe venné, és Dunaszerdahely, valamint Pozsony irányában láthatná el a következő 15 kilométeres hatósugarú régiót.

A szeretet kifejezésére

Zuzana Martinkovának a közelgő karácsony juttatott eszébe egy következő finanszírozási lehetőséget: „Vannak családok, ahol drága, de értelmetlen ajándékokat vásárolnak az idős, egyedül élő szülőknek, nagyszülőknek. Miért ne lehetne hasznos karácsonyi ajándék egy ilyen segélykérő berendezés?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?