Globálisan nőttek a beszedett szerzői jogdíjak

kép

A beszedett szerzői jogdíjak összege 2023-ban világszerte elérte a 13,1 milliárd eurót, ami 7,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Európa az élvonalban, a közép-kelet-európai régió azonban markáns eltérést mutat.

Immár második éve a digitális jogdíjak jelentik az alkotók legnagyobb bevételi forrását – szerepel a CISAC, a közös jogkezelők nemzetközi szervezete most közzétett éves jelentésében.

A globálisan több mint ötmillió alkotót képviselő CISAC-dokumentum fő megállapításai közé tartozik, hogy 2023-ban immár a pandémia által korábban leginkább érintett jogdíjforrás, vagyis az élő- és háttérzenei jogdíj mértéke is meghaladta a 2019 előtti szintet (az előző évhez képest 22 százalékos növekedéssel), tehát tavaly lett teljes a kilábalás a koronavírus-járvány által okozott válságból. A 2019-es állapothoz képest majdnem egyharmaddal (29,9 százalékkal) volt több a beszedett jogdíjak mértéke 2023-ban.

A globális emelkedés elsősorban a digitális jogdíjaknak – az előfizetéseknek és kisebb mértékben a reklámbevételeknek – köszönhető. Az elmúlt években jelentősen átalakult, hogy az alkotók jogdíjbevételeiben melyik terület milyen súlyt képvisel: a 2022-es beszedésekben előzte meg a digitális jogdíj a korábban a legerősebbnek számító rádiós-tévés bevételeket. Tavaly már 35 százalékot tett ki a digitális jogdíjak aránya, a televízió, rádió 30 százalékot, az élő- és háttérzene 25 százalékot. 

Ugyanakkor a fejlett piacokon a stream egyre közelebb kerül a telítődéshez, így a digitális jogdíjak az egy évtizeden át tartó, évenkénti két számjegyű növekedéséhez képest 2023-ban csak 9,6 százalékkal tudtak nőni. A rádiós-tévés bevételek a hallgatók-nézők, és ezzel párhuzamosan a reklámbevételek csökkenésével lassú, de folyamatos visszaesést mutatnak: 2023-ban az előző évhez képest 4 százalékkal estek vissza. Globális összesítésben a CD- és DVD-eladások utáni, a szerzőknek járó jogdíj ugyanúgy 3 százalékot képvisel, mint a magánmásolási díj.

Vannak országok, ahol a globális jogdíjak az összes több mint 80 százalékát teszik ki, de ez elsősorban a többi jogosítási terület fejletlenségének köszönhető. Latin-Amerika és a karibi régió azzal emelkedett ki, hogy 29,2 százalékos növekedést produkált egy év alatt. Európa továbbra is a legnagyobb régió az alkotói jogdíjakat tekintve: az összes szerzői jogdíj több mint felét, 54,7 százalékát itt szedik be a közös jogkezelők. 

A 2023-as főösszeg 7,2 milliárd euró volt, 8,1 százalékkal több az előző évinél. Európában a digitális jogdíjak emelkedése is jobb volt a világátlagnál (11,5 százalék). Ebben az évben először nemcsak a digitális, hanem az élő- és háttérzenei jogdíjak is megelőzték a rádiós, televíziós felhasználások utáni jogdíjakat.

Nagyon más képet mutat a közép-kelet-európai régió. Itt az összesített növekedés mind a globális, mind az európai átlagnál magasabb volt: 10,8 százalékos. Ugyanakkor a digitális jogdíjak az előző két év több mint 50 százalékos növekedései után 2023-ban a világátlagot elmaradó mértékben, 7,4 százalékkal tudtak csak növekedni. A digitális terület 11,5 százalékot tesz ki az összes jogdíjból, ami jelentős mértékben elmarad a világ- és az európai átlagtól. 

A régióban továbbra is a rádiós, televíziós jogdíjak a legjelentősebbek 46,4 százalékos aránnyal; ez 2022-ben csökkent 50 százalék alá. Az élő- és háttérzene jelentősen, 22,2 százalékkal nőtt, a teljes jogdíjbevétel 34,4 százalékát teszi ki. Még a magánmásolási díj mondható jelentős jogdíjforrásnak: 4,6 százalékos a részesedése a régióban, tehát magasabb a globális átlagnál. (MTI, hk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?