Gérard Depardieu hatvanéves

Párizs |

<p>December 27-én ünnepli hatvanadik születésnapját a franciák első számú színésze, Gérard Dépardieu. Élete első filmszerepét 1966-ban a Hippi és a cicus című rövidfilmben játszotta.</p>

Az igazi áttörést Bertrand Blier 1974-es Tojástánc című alkotása jelentette, amelyben Patrick Dewaere és Miou Miou voltak társai.

Több neves filmrendező is felfigyelt a vagány és kissé szertelen fiatalemberre: 1976-ban Ferreri Az utolsó asszonyban majd Bertolucci a Huszadik századában már főszerepet bízott rá.

Népszerűsége gyorsan nőtt, ami – sokrétű tehetsége mellett – alkalmassá tette arra, hogy a nehezebben befogadható alkotásokat, például Marguerite Duras rendezéseit is közelebb vigye a nagyközönséghez. Ezzel párhuzamosan játszott könnyedebb filmekben (Balfácán, Balekok, Négybalkezes), majd Truffaut-val forgatta Az utolsó metrót, illetve a Szomszéd szeretőket. A nyolcvanas évek olyan nagy szerepeket hoztak számára, mint Wajda Dantonja, majd Rodin a Camille Claudel című filmben. 1990-ben két filmmel is az érdeklődés középpontjába került: a Jean Rappeneau rendezte Cyrano de Bergerac címszereplője, s ugyanakkor az amerikai Zöld kártya sztárja is volt. A Cyranóért megkapta a Cannes-i Filmfesztivál legjobb férfi alakításért járó díját, a César-díjat és Oscarra is jelölték, ám mivel megrágalmazták, hogy ifjúkorában részt vett csoportos nemi erőszakban, elesett a kitüntetéstől.

Az ezerarcú színész több kosztümös filmben is emlékezetes alakítást nyújtott (1492: a Paradicsom meghódítása, A vasálarcos, Nyomorultak, Minden reggel), de a könnyedebb műfajokban is valósággal lubickol szerepeiben: játszott a 102 kiskutyában, ő Obélix az Asterix-filmekben, valamint a Balhé és a Pofa be! krimi-vígjátékok ütődött és kétbalkezes bűnözője.

Magánélete, a nőkhöz és az iváshoz való kapcsolata mindig hálás téma rajongói és a bulvársajtó számára. Első feleségétől született lánya, Julie és az idén októberben elhunyt Guillaume fia, s van két házasságon kívül született gyermeke is. Hosszú évekig Carole Bouquet élettársa volt, 2004 óta egy ifjú amerikai írónővel él együtt. Kikapcsolódásként borászkodik, Párizsban pedig két éttermet is üzemeltet.

Több rangos kitüntetés birtokosa is: 1996-ban a Becsületrend lovagjává nevezték ki, 1997-ben a Velencei Filmfesztiválon életművéért díjat kapott, 2001-ben a fajgyűlölet ellen szót emelő filmszerepekért az UNESCO aranyérmével tüntették ki. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?