Garas Dezső színművész hetvenöt éves

Igazi pesti srác volt, gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte. A vasesztergályos tanonciskolában csatlakozott a Színművészeti Főiskola végzős, rendező szakos hallgatói által szervezett színjátszó csoporthoz. Élvezte a szereplést, ekkor gondolt először arra, hogy a színi pályára lép. A legenda szerint végül fogadásból lett színész: barátainak heccből azt mondta, fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek! Nem tréfált, jelentkezett, s az első nekifutásra felvették. Történt mindez 1953-ban, amikor a főiskola felvételi bizottsága a könyörtelenségéről volt híres. Kiváló tanárai voltak, mint például Gombaszögi Frida, aki az első órát azzal kezdte: "Gyerekek, aki közületek nem akar a világ legnagyobb színésze lenni, az most álljon fel, és menjen ki". Osztálytársai közül többen ma is a magyar színjátszás jeles alakjai, például Harkányi Endre, Medgyesi Mária vagy Láng József.

1957-ben friss diplomás színészként a Nemzeti Színházhoz szerződött. Az itt töltött évekre máig nosztalgiával tekint, pedig hullámvölgyekkel teli időszak volt. 1965-ben lett a Madách Színház tagja, az ott töltött tíz év alatt számos nagy siker részese volt, kiváló előadásokban lehetett partnere Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, Domján Editnek. 1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. 1990 és 1992 között a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993 és 1995 között a Művész Színház tagja volt, jelenleg szabadfoglalkozású.

A csaknem fél évszázad alatt megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el. Fontosabb alakításai színpadon: Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Peachum (Brecht: Háromgarasos opera), Sosias (Kleist: Amphitryon), II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Voland (Bulgakov: A mester és Margarita).

Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, melyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott: Két félidő a pokolban (1961), Krebsz, az Isten (1969), majd 1973-ban a megszállott Minarik Ede gőzmosodás (Régi idők focija), akinek "Kell egy csapat" mondásából szállóige lett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította. Jelenleg a Magyar Televízió Életképek című teleregényének egyik állandó szereplője.

Garas Dezső ötven éve a magyar színház- és filmművészet első vonalába tartozik. Drámákban, és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban kiváló alakítást nyújt. 1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1988-ban kapta meg. 2002 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2004-ben kapta meg a Budapest díszpolgára címet.