Gál Tamás: „Végre megmutathatjuk”

Mi készül mostanában a Csavar Színház műhelyében?

Arany János elbeszélő költeményét, a Jóka ördögét dolgoztuk fel óvodások és alsó tagozatosok számára, mert nekik régóta tartoztunk egy új előadással. Ez a mű, amellett, hogy csodálatos a nyelvezete, tele van humorral. Ketten játszunk benne Kiss Szilviával. Néhány helyen már bemutattuk, és a felnőttek ugyanúgy élvezték, mint a gyerekek. Lesz még egy bemutatónk a kicsiknek decemberben, mégpedig Mátyás-mesékből. Emellett a felső tagozatosoknak továbbra is játsszuk a Buda halálát, A nagyidai cigányokat, A helység kalapácsát, a Rege a tűzről és jácintrólt. A felnőtt közönséget is hanyagoltuk egy kicsit az utóbbi időben, talán a Dorottya volt az utolsó nekik szánt előadás. Most a Jelenetek egy házasságból című Bergman-film feldolgozását választottuk, ami szintén kétszereplős darab. Ezt a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Pataki András rendezi, és júliusban már megyünk vele egy fesztiválra. A Csavar Színház történetének eddigi legnagyobb vállalkozása pedig Charles Bukowski Ponyva című műve, amelyet egy csallóközi történetté dolgozott át Varga Emese dramaturg, némileg a cselekménybe is belenyúlva. Ezt október végén mutatjuk be. Tizenöt fős stábbal dolgozunk rajta, köztük van Laboda Róbert, Habodász István és Matusek Attila is, a főszerepet pedig Szarvas József vállalta el. Ezt a lehetőséget annak köszönhetjük, hogy tizenöt év után végre-valahára rend lett a támogatások terén, és profi színházként a helyünkre kerültünk.

Eddig nem volt rend ezen a téren?

A Csavar Színház mindeddig az amatőrökkel, gimnazista színjátszó-csoportokkal egy kategóriában pályázhatott csak, ami szerintem azért nem volt rendjén, mert mi ebből élünk, ezt tanultuk az egyetemen, és profi szinten igyekszünk csinálni, márpedig a profi világban minden pénzbe kerül. Az anyagi helyzetünk eddig nem tette lehetővé, hogy díszlettervezővel, jelmeztervezővel, dramaturggal, rendezővel dolgozhassunk, mindent magunk csináltunk. Persze nagyon tisztelem az amatőröket, akik gyakran olyan előadásokat hoznak létre, hogy tátva marad a szánk. De a profi világban egy színész próbapénze annyi, mint amennyit egy-egy teljes előadásra kapnak a csoportok.

Ezért voltak a Csavar Színháznak eddig két-, három-, maximum ötszereplős előadásai?

A rossz finanszírozási rendszer miatt nem is mertünk volna nagyobb vállalkozásba fogni. De természetesen ebből előnyt is lehet kovácsolni, hiszen könnyebben utaztatható az előadás, az összes szereplő és díszlet elfér egy furgonban. Megtanultuk kevésből kihozni a lehető legtöbbet, ami hasznos tudás. Szerintem nem kell ide harmadik felvidéki magyar színház, mert már van. A Csavar Színház bárhol azzá tud válni. És nincs szükségünk teremre, sem apparátusra. Megvannak a kiépített kapcsolataink, a stabil játszóhelyeink, ahova rendszeresen visszahívnak minket. Ezt a színházat ugyanúgy a sajátjának érezheti Pozsony, ahogy Dunaszerdahely, Rimaszombat vagy a Bodrogköz. Apró falvakba is elmegyünk, ahol mi vagyunk az év egyetlen művészeti produkciója.

Tehát a mozgó színházban látja a jövőt?

Igen. A mi költségeink a töredékét képezik egy kőszínházi produkciónak. És látom az újonnan létesült magyarországi kőszínházak vergődését. Nagy hévvel, lelkesedéssel kezdtek működni egy kezdőkeretből, ám később, amikor már a helyi önkormányzatoknak is ki kellett venniük a részüket a finanszírozásból, sorra összeroskadtak, mert a városok nem tudták fenntartani őket.

Budapesten is gyakran megfordultak az utóbbi tizenöt évben, a Szkéné Színházban rendszeresen szerepeltek.

Méghozzá Pintér Béla Társulatával egyszerre kaptunk ott teret. A magyarországi szakma rövid időn belül felfigyelt Pintér Béla munkáira, és attól kezdve olyan összeggel támogatták, hogy nem voltak többé gondjai az előadások színpadra állításával. Persze semmiképp sem szeretném magunkat hozzá hasonlítani, csak a feltételek, a lehetőségek különbözőségét szeretném érzékeltetni. Ez tipikusan felvidéki kultúrimpotencia: csinálhattunk akármit, az illetékesek észre sem vették. Ha a KultMinor továbbra is ilyen jól fog működni, megvalósulhatnak azok a régóta dédelgetett ötleteink, amelyekből csodálatos előadások születhetnek. Például hazai magyar írókkal is szeretnénk együttműködni, akiknek a művei ritkán kerülnek bemutatásra profi körülmények között. Tehát most nem panaszkodhatunk, sőt, végre megmutathatjuk, mire vagyunk képesek, ha adottak a feltételek a művészi munkához.

Mennyiből gazdálkodtak eddig a két kőszínházunkhoz képest?

A Komáromi Jókai Színház éves költségvetése tudomásom szerint egymillió euró, és ennyiből is csak nehezen tudnak kijönni, a kassai Thália 560 ezer euróból gazdálkodik. Mi viszont megspóroljuk az épület fenntartását, a gazdasági részleget, a technikusokat, és persze a szervezők is magunk vagyunk. Tízszer annyi munkát végzünk, mint egy átlagos színész. De évi 60–70 ezer euróból az óvodásoktól a felnőttekig minden korosztályt el tudunk látni előadásokkal. Tavaly egyébként harmincezer euróból gazdálkodtunk, korábban pedig voltak évek, amikor tizenötezerből kellett kihoznunk az előadásaink költségeit. És átlagosan évi 250 előadásunk volt, az autóban töltött időt és a levezetett kilométereket inkább nem is számoltam össze. A Jóka ördögéből egyébként 34 előadás máris le van kötve, mivel koprodukcióban csináltuk a soproni színházzal, ott fogunk vendégeskedni vele. És mivel a jelmeztervezőnk, Szélyes Andrea erdélyi, biztos, hogy oda is elvisszük az előadást.