Förtelmes család

Rawson Marshall Thurber filmje ettől még nem lesz az év vígjátéka, egyszerűen csak kiemelkedik a mostani, nem túl színvonalas átlagból. Már az alapfelállás sem mindennapi: adott egy kamu család, ahol az apu drogdíler, az anyu sztriptíztáncosnő, a kislányuk vad csavargó, fiacskájuk pedig nyomi lúzer. A „szülők”, Jennifer Aniston és Jason Sudeikis a Förtelmes főnökökben már szerepeltek együtt egy rövid jelenet erejéig. Itt viszont szinte a film teljes játékidejében egy párt alkotnak, ami remek, jól működik köztük az „utállak téged, csak a pénz miatt vagyok veled” felütés. A film fő poénforrása Will Poulter, aki a Narnia Krónikái harmadik részéből lehet ismerős, ő Anistonék „fia”. Lényegében színészkednie sem kell, a külsejéről sugárzik a nyomi, szűz karakter. Valószínűleg még jó ideig ebben a skatulyában fogjuk őt látni a vásznon. Emma Roberts (Eric Roberts csemetéje) a „család” lány tagja a leggyengébb láncszem a kvartettben, egy-két jól megfogott jeleneten kívül szinte semmit nem tesz hozzá a filmhez. Nekik négyüknek kell „a picinél azért mégiscsak több” drogot átcsempészni a mexikói határon, ami persze nem megy simán. Körülbelül ebben ki is merül a sztori. A film sava-borsát nem a történet, hanem a karakterek és a kapcsolataikból fakadó humor adja. A férfi nézők számára nyálcsorgató esszencia lehet továbbá Jennifer Aniston sztriptíze is.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"122704","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Sokan a szabadszájúságban látják a Családi üzelmek sikerét. Ez azonban nem feltétlenül a siker kulcsa, hisz régebben is készültek kiváló vígjátékok káromkodás nélkül, elég csak a két nagy nevettető, Walter Matthau és Jack Lemmon párosára gondolnunk. A szabados beszéd kettőséget ad Rawson Marshall Thurber filmjének; néhol kiváló humorforrás a káromkodás, máskor inkább kínossá válik. A film másik kettősége, hogy szinte végig kifigurázza a családi idillt, a szülő-gyerek kapcsolatot, az utolsó pár percben azonban vált egy óriásit, és az ellenkezőjét kezdi a néző arcába nyomni, megspékelve egy giccses befejezéssel, amivel felrúgja az egész addigi koncepciót. Persze tudjuk, hogy az utolsó képsor a követendő példa, de ez a vég ehhez a filmhez egyáltalán nem passzol. Mindent egybevetve az alpáriság ellenére is szerethető karaktereket és jó poénokat kapunk. Ez azonban csak annak tükrében igaz, hogy milyen silány mostanság a felhozatal.