Folyik a szavazatgyűjtés

<p>November 9-én rendezik Glasgow-ban a legrangosabb összeurópai könnyűzenei díjak kiosztóját, az MTV Europe Music Awardsot. A díjazottakról a közönség dönt, a jelöltlistát már bejelentették, folyik a szavazás.</p>

A legtöbb jelölést Katy Perry kapta, hét kategóriában indul. A kaliforniai énekesnőt egyebek mellett a Legjobb női előadó és a Legjobb dal (a Juicy J-vel készült Dark Horse-szal) kategóriában nevezték. Az idén befutott Ariana Grande hat, a Happy című slágerrel taroló Pharrell Williams és a 5 Second of Summer ausztrál fiúkvartett öt-öt, Iggy Azalea, Kiesza, Nicki Minaj, Eminem, Sam Smith és a One Direction fiúcsapat négy-négy jelöléssel büszkélkedhet. A regionális kategóriák között ezúttal nincs magyar és cseh–szlovák kategória. A www.mtvema.com oldalon lehet szavazni november 8, szombat éjfélig. A napokban az is kiderült, hogy az első számú női hiphopsztár, Nicki Minaj lesz a gála műsorvezetője. Tavaly az LMFAO duóból ismert Redfoo vezette a műsort, 2012-ben pedig Heidi Klum. „Nagyon izgatott vagyok, hiszen nemcsak a díjátadó házigazdája leszek, hanem énekelni is fogok, ráadásul díjra is jelöltek, négy kategóriában” – mondta Nicki Minaj, akinek harmadik, The Pinkprint című albuma a tervek szerint november 24-én jelenik meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?