Pécs. Október 11-étől 19-éig tart a városban és környékén a Határon Túli Magyarok XI. Fesztiválja. A kilenc nap folyamán erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és felvidéki magyar művészek, néptáncegyüttesek mutatkoznak be.
Fodor Pál kiállítása
Pécs. Október 11-étől 19-éig tart a városban és környékén a Határon Túli Magyarok XI. Fesztiválja. A kilenc nap folyamán erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és felvidéki magyar művészek, néptáncegyüttesek mutatkoznak be. A fesztivál részeként hétfőn egy fiatal kassai képzőművész, Fodor Pál alkotásaiból nyílt kiállítás a Baranya Galériában. Fodor Pál 1974-ben született Kassán, az ottani magyar gimnáziumában végzett, majd a pécsi egyetem rajz és vizuális nevelés szakának hallgatója volt. Mostani kiállításán a tér és idő megjelenítési formáival foglalkozik kép- és számítógépes animáció segítségével. A közönség megtekintheti a fiatal művész Négy tér című filmjét is, amelyet idén nyáron a Retina fesztiválon a legjobb kísérleti film díjával jutalmaztak. (dodo)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.