SOROZATDARÁLÓ: Tragédiák árnyékában

Amikor túl voltam az HBO új minisorozatának, az Ez minden, amit tudoknak az első két részén, rögtön A régi város című Oscar-díjas dráma jutott eszembe: az volt az a film, amit nézve úgy éreztem, annyi rossz történik a főszereplővel, hogy én ezt már alig bírom nézni. Persze végignéztem, és nem bántam meg, csodálatos mozi. Csakhogy míg A régi város kétórás film volt, az Ez minden, amit tudok már közel hatórás sorozat, és két óra után nem tudtam, mennyi emberi tragédiát tudok még befogadni, és hol érem el a tűréshatáromat. Ha van sorozat, ami indokolja, hogy az ember részenként vagy maximum kétrészenként fogyassza, akkor ez biztosan az, én azonban elkövettem azt a hibát, hogy egyben daráltam le az egészet. Ismerek pár embert, akinek az élete teli van tragédiákkal és borzalmakkal, de még az ő életük is vidámparknak tűnt Dominick Birdsey-éhez képest, akit a Bosszúállók-filmekből ismert Mark Ruffalo játszik ellenállhatatlan erővel és hihetetlen empátiával. Ruffalo ráadásul nemcsak Dominicket, hanem az ikertestvérét, Thomast is eljátszotta, és bár egypetéjű ikrek, mivel a testvér paranoid skizofrén, és évek óta gyógyszerezi magát, nem nézhetett ki ugyanúgy, mint Dominick: a színész 15 kilót hízott egy forgatási szünetben, hogy mindkét szerepbe ő bújhasson bele.

Az Ez minden, amit tudokban a Blue Valentine révén megismert Derek Cianfrance rendező arra a kérdésre keresi a választ, hogy az előző generációk öröksége milyen hatással lehet ránk, és milyen generációs traumákat adunk át egymásnak családon belül, valamint, hogy kitörhetünk-e ezek csapdájából, vagy a sorsunk előre meghatároztatott, és semmit se tudunk tenni ellene. Cianfrance egy családregényen keresztül, az időben összevissza ugrálva keresi a választ az általa feltett kérdésekre, és mentségéül szóljon, hogy ugyan eközben valóban eszelős mennyiségű tragédiával és emberi bánattal, keserűséggel szembesít bennünket, a végén nem hagy minket lógva, és úgy állhatunk fel a kanapéból, hogy egy kis reménysugarat és életörömöt is csöpögtetett nekünk. Erre nagy szükségünk van, ugyanis a sorozatban a haldokló anyától kezdve az öncsonkításon és a családon belüli erőszakon keresztül egészen a bölcsőhalálig aztán tényleg van minden, és csak azt tudom mondani, hogy aki most éppen mélyponton érzi magát, inkább ne próbálkozzon az Ez minden, amit tudokkal. Mindenki másnak azonban melegen ajánlott, ugyanis ritkán látni manapság olyasmit a tévében, ami ennyire humanista, ennyire nélkülözné a cinizmust, és ennyire rétegzetten mutatná be, min kell keresztülmennie egy családnak, ahol valakit paranoid skizofréniával diagnosztizálnak. Az a fajta sztori, amelyről azt gondolod, biztos igaz történet alapján született, pedig nem: egy kilencvenes években íródott fikciós könyvből adaptálták.