SOROZATDARÁLÓ: Ez már nem a Szívtipró gimi

A Netflix a 13 okom volttal kezdett el barátkozni a gimis sorozatok világával, de abból akkora drámát kreált, hogy úgy tűnhetett, a gimnázium a szexuális zaklatások, a bullying és az öngyilkosság melegágya, ahol tilos az életöröm. Aztán jött a Szexoktatás, ami végre egy életigenlő, humoros és a szexuális életet alaposan körbejáró sorozat lett. Most pedig itt van az Én még sosem…, ami kétségtelenül az utóbbihoz áll közelebb, azzal a fontos különbséggel, hogy itt a szexualitás helyett a gyász és a kulturális gyökerek, valamint a bevándorló családok amerikai élete került a sztori középpontjába. A szériát a népszerű amerikai-indiai komikus, Mindy Kaling alkotta meg részben a saját kamaszkori élményei felhasználásával, így az Amerikában élő indiai kisebbség életébe és szokásaiba kaphatunk hiteles betekintést. 

A sorozat főhőse, Devi (Maitreyi Ramakrishnan a széria legnagyobb felfedezettje, aki beragyogja az egész sorozatot – hihetetlen, hogy ez az első kamerák előtti szerepe) a nemrég elhunyt apját gyászolja, aminek következtében pszichés okokból lebénult deréktól lefelé és tolószékbe került, de a suli legjóképűbb srácát meglátva egyszer csak újra lábra tud állni és járni kezd. Nagyjából itt kapcsolódunk be a tíz epizódon át futó történetbe, ami szólhatna akár végig arról is, hogy Devi össze tud-e jönni álmai fiújával, Paxtonnal, és ezzel se lenne olyan óriási baj, de szerencsére az alkotók messze nem érik be ennyivel, hanem a gimis történetek kliséit tudatosan használva ennél azért jóval mélyebbre ásnak. Ritka, gimiseknek szóló filmekben és sorozatokban pláne ritka, hogy egy anya-lánya kapcsolatot ilyen sokszínűen és érdekesen mutassanak be, mint itt, az pedig egyenesen bátor, hogy egy ilyen kellemesen tinglitangli sztoriba beemelik az indiai kultúrában még ma is erősen jelen lévő elrendezett házasság témáját. Ettől az Én még sosem… persze nem válik drámává, de kétségtelenül több és jobb lesz egy egyszerű gimis szerelmi történetnél. Az alkotók ráadásul azzal is törődtek, hogy ne csak Devi, hanem az őt körülvevő emberek is többek legyenek kétdimenziós figuráknál: ahogy a családtagjai, úgy a barátai, sőt még a riválisa is kidolgozott, szerethető karakterek, és előfordul, hogy valamelyikük saját epizódot is kap az évad során. Még a legsablonosabb gimis archetípusokat is sikerül egy-egy váratlan húzással izgalmassá tenni: a suli legjóképűbb és kissé nagyképű srácáról például kiderül, hogy Down-szindrómás kishúga van, akit nagyon imád, és mindenben támogat. A gimis téma ellenére az Én még sosemtől nem kell tartani: én negyvenéves férfifejjel is imádtam nézni, és jó volt látni azt is, hogy a sorozat a diákok online életét is érdekesen, erőlködés nélkül tudja bemutatni. A végén pedig még mi, felnőttek is megtudhatunk valami fontosat a gyászról.