SOROZATDARÁLÓ: Egy anyagyilkos gyerekkora

Úgy kezdődött, hogy holtan találtak egy idős anyát a saját ágyában, akivel késszúrásokkal végeztek. Ez még nem lépte volna át az amerikai közvélemény ingerküszöbét, ám kiderült, hogy a nő – Dee Dee Blanchard – egy tolószékes, súlyos beteg lányt nevelt, akit nem leltek a házban, egyszerűen nyoma veszett. A rendőrök gyorsan rátaláltak, és kiderült: a kis Gypsy végzett az anyjával a barátja segítségével, akit az interneten ismert meg. De nem ez volt az igazán sokkoló, hanem az, amikor kiderült, hogy a tolószékesként megismert lánynak valójában sosem volt szüksége tolószékre, és az anyja állításaival ellentétben sosem volt súlyos beteg, és a feje is csak azért volt kopasz, mert az anyja mindig leborotválta, hogy betegebbnek látsszon. Hogy miért? Egyrészt azért, mert Dee Dee kivetített Münchausen-szindrómában (amikor valaki egy szeretettjének betegségeket talál ki, hogy ezzel felhívja magára és a szerető gondoskodására a figyelmet) szenvedett, másrészt azért, mert a lánya fiktív betegségeire építve combos kis támogatásokat tudott leakasztani jótékonysági szervezetektől, ahonnan még egy családi házat is kaptak. 

A Dee Dee és Gypsy Blanchard sztoriját feldolgozó A tett alkotói szerencsére jól rátapintottak, hogy magánál a gyilkosságnál sokkal izgalmasabb ez a bizarr, kölcsönös kiszolgáltatottságon – később Dee Dee a cukorbetegsége miatt szorult rá a lánya támogatására – és hazugságokon alapuló anya-lánya kapcsolat. A tett olyankor a legjobb, amikor ezt a mikrocsaládot vizsgálja, ugyanis képes válaszokat adni arra, hogyan tudott két ember ilyen mértékű hazugságok közepette leélni egy életet úgy, hogy ne bukjanak le, és milyen pszichológiai játszmák mentek végbe kettejük között, hogy ez a bizarr kapcsolat ilyen hosszú időn át fennmaradhasson. Egészen sokkoló például, hogy a lány a látszat kedvéért a gyomrába bevezetett csövön át táplálkozott, miközben simán ehetett volna a száján keresztül is, mivel semmi baja nem volt, de ők még ezt az áldozatot is meghozták. A Hulu sorozatának ugyan akadnak más szereplői is (pl. az orvosok, a szomszédok vagy Gypsy fiúja), de alapvetően kamaradrámaként működik, ami a két főszereplőjére fókuszál. Patricia Arquette a Szökés Dannemorából után ismét zseniálisan antipatikus, mégis emberi, de a lányát játszó Joey King a vékony, gyerekes hangjával is telitalálat. Lapzártánkig az első hat részt tudtam megnézni, és sajnos pont a hatodik résznél válik egyértelművé, nem biztos, hogy volt nyolcórányi játékidő a sztoriban. A flashbackekre épülő, múltba révedő rész sajnos nem volt több puszta időhúzásnál, nem adott hozzá annyit a karakterekhez, amiért értelme lett volna elkészíteni. Persze, az utolsó két résszel még bőven tudnak javítani, de jelenleg úgy fest, hogy a bivalyerős indulás után a vége már kevésbé üti szíven a nézőt.