Lady Gagát és Adele-t is meghívták az amerikai filmakadémiába

lady gaga bradley cooper
Los Angeles |

Az Oscar-díjakat odaítélő testület idén további több mint 800 tagot vesz fel soraiba.

Az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS) az utóbbi években jelentősen megnövelte tagságának létszámát, hogy a szervezet minél sokszínűbbé, befogadóbbá és globálisabbá váljon. Ennek megfelelően idén újabb 842 tagot invitáltak a szervezetbe. Az 59 országból meghívott új tagok fele nő, 29 százaléka színes bőrű - közölte a filmakadémia.

Az AMPAS 17 ágazatába érkező új tagokkal a testületben a nők aránya 32 százalék lett. 2015-ben, amikor a filmakadémia intenzív bővítése elkezdődött, még 25 százalék volt ez az arány. A színes tagok száma megduplázódott az említett időszak alatt: 2015-ben 8 százalék volt, idén pedig már 16 százalék a nem fehér tagság.

A filmakadémia létszáma tavaly 928 új taggal nőtt. Ezt a rekordot idén nem döntötték meg, de az idei tagfelvétel is a legjelentősebbek közé tartozik a 92 éves testület életében. A teljes tagság létszáma már meghaladja a kilencezret.

Az újonnan meghívottak között szerepel a filmakadémia honlapján közzétett lista szerint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-jelölt filmjének vágója, Szalai Károly is. A színészek és zenészek közül meghívást kapott Winston Duke, Elisabeth Moss, Letitia Wright, Claire Foy, Sterling K. Brown, Tom Holland, Gemma Chan, Will Poulter, Lady Gaga és Adele is.

A rendezők közé kapott meghívást mások mellett Jonathan M. Chu (Crazy Rich Asians), Phil Lord, Christopher Miller (Pókember - Irány a Pókverzum), Nisha Ganatra (Late Night), Liza Johnson (Elvis & Nixon) és Jon Baird (Stan & Ollie).

A filmes vezetők közül Cathleen Taff, a Disney nemzetközi forgalmazási elnöke, Julie Rapaport, Amazon Stúdió filmes társigazgatója és a Disney hamarosan induló streaming szolgáltatásának programigazgatója, Matt Brodlie ugyancsak az új tagok között van.

Az Oscar-díjak átadását jövőre február 9-én rendezik meg Hollywoodban.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?