Kultúra

Első filmjével Firenzében nyert

Rangos külföldi elismeréssel startol a filmes pályán Fenyvesi Lili. Ne szeress című alkotását Firenzében, a független alkotásokat felvonultató szemlén díjazták.
Szabó G. László

2018. október 15. 18:37

"Tizenkilenc perc nem ad lehetőséget egy bonyolult lélek kibogozására..." - Szkárossy Zsuzsa felvétele

Az ELTE filmszakán készült diplomamunka Fátyol Hermina és Nagy Zsolt főszereplésével készült, s egy megszakadt, de most talán mégis újrainduló kapcsolatról szól. A gyermeke apja iránti érzelmeiben elbizonytalanodott fiatal anya nem tudja, hogyan viszonyuljon váratlanul felbukkanó, hűtlen párjához, aki azt állítja: készen áll végre az apaságra. Elhidegült kapcsolatukon szeretne végre változtatni, de a nő még nem igazán tudja visszafogadni. Dramaturgiailag jól felépített, képeiben kifejező, remek színészi alakításokat felvonultató kisfilm a Ne szeress, rendezője tavaly végzett az ELTE filmkészítő mesterszakán.

Hogyan érezte magát Firenzében, az Odeon Cinehallban megrendezett díjátadón?

Többször jártam már Firenzében. A nagynéném huszonöt éve ott él, tíz percre a dómtól. Gyerekként is sokat voltam nála. Alapszakon esztétikát tanultam az ELTE-n, de mivel bennem volt a mehetnék, és beszéltem olaszul, kiszemeltem Firenzét. Találtam ott egy filmes iskolát. Régóta fotózom, ehhez társult az esztétika, s ebből a kettőből jött, hogy filmezni szeretnék. Korábban színésznő akartam lenni, gyerekként színészkedtem is. Firenzében aztán átkerültem a kamera túlsó oldalára. Magániskolába jártam, ahol a rendezés mellett forgatókönyvírást, sőt, színjátszást is tanítanak. Onnan jelentkeztem aztán vissza az ELTE mesterképzésére. Filmkészítő gyakorlati órákra. Majdnem ugyanazok a tanárok foglalkoztak velünk, akik a Színművészeti Egyetem filmrendezői szakán tanítanak. Az alapokat tőlük kaptuk.

Az olasz nyelvvel hol került szoros kapcsolatba?

Évekig Szicíliában élt a családunk. Palermóban végeztem az általános iskola hatodik, hetedik és nyolcadik osztályát, s az első gimnáziumi évet. Orvosok a szüleim, egy fejvadászcég közvetítette ki őket külföldre, egész gyermekkoromban utaztak, de ez az olaszországi ajánlat annyira ígéretes volt, hogy akkor családostul kiköltöztek. A húgom is jött velünk.

Hányadik olasz nyelvleckén volt túl, amikor megérkeztek Palermóba?

Akkor még semmit nem tudtam, de három nappal a megérkezésünk után elkezdődött az iskola. Angolul beszéltem egy picit, és az angoltanárom, aki olasz volt, segített az első két hónapban. Otthon az apukámmal tanultam a nyelvet. Szótáraztunk, telecetlizte a lakást. A konyhába, a fürdőszobába, a nappaliba, mindenhova kiírta azokat az olasz szavakat, amelyeket ott kellett használnunk. S mivel Olaszországban szombaton is van iskola, a hét napjából hatot olaszok között töltöttem, ők pedig nem beszéltek más nyelven. Kuriózum voltam számukra, de gyorsan befogadtak. Nagyon zárt, mély keresztény közösség az ottani, de már nem olyan a sziget élete, mint a hetvenes években. A maffia is nyilván máshogy működik, de lehet gyanítani, hogy ki kicsoda. Barátságos emberek közt éltünk, csak nem kellett belekeveredni velük kétes ügyekbe. Gimnazistaként, amikor már folyékonyan beszélte a nyelvet, mennyire vált eggyé a közeggel? Most visszaemlékezve úgy tűnik, az nem is az én életem volt. Motorral jártam a pálmafák mellett, sportoló lettem. A művészi vonal háttérbe szorult. Itthon verseket írtam, ott intenzíven úsztam. Bajnok voltam. A sport és a művészet két különböző pólus. Aztán elkezdtem serdülni, megnagyobbodni, és leromlott a teljesítményem. Hirtelen otthagytam az úszást, és ugyanolyan nagy hévvel Palermót is. Hazajöttem egy nyáron látogatóba a barátaimhoz. Tizenhat éves voltam. Annyira jól éreztem magam Budapesten, és annyira szabad voltam, független, hogy nem mentem vissza Olaszországba. A szüleim ezt lenyelték, és míg ők kint voltak, én a nagymamámnál laktam. Megvárták, hogy a húgom befejezze az elkezdett évet, és ők is hazajöttek.

Nem is hiányzott később Palermo, Szicília, az ottani élet?

De igen! A mai napig hiányzik. Nagyon más volt ott, mint itthon. Ha rossz jegyet kaptam a gimnáziumban, azt mondtam: bezzeg ha kint maradtam volna! Meg kellett tanulnom integrálódni. Jó ideig az volt a kuriózum, hogy beszélek olaszul, miközben angol–francia szakos lettem. Egészen addig félig olaszként kezeltem magamat. Olaszul álmodtam, olaszul gondolkodtam, a húgommal olaszul beszéltünk otthon. Aztán jöttek a szüleim, jött az egyetem, az esztétika szak, a szüleim pedig már hat éve Angliában élnek. Gimnazistaként is kijárt Firenzébe? A nagynéném a belvárosban lakik, nagyon jól érzem magam nála. Most is ott laktam, amikor kint voltam a fesztiválon. Szépségével újra és újra felkavar a város. Valóban a reneszánsz bölcsője, de a turizmus hatása alatt makettváros lett belőle. Mint Prágából.

Első filmje, első díja mégis Firenzéhez köti. Mintha a város is azt sugallná: szeress csak, szeress!

A forgatókönyvet hosszadalmas munkálatok során az anyukámmal írtam. Bár orvos, rendkívül jó a dramaturgiai érzéke. Ez sem véletlen, hiszen az édesapja, az én nagypapám, Kardos G. György író. Bizonyára örököltünk valamennyit az írói vénájából. Ezért az anyukámmal ötleteltem. Az alapsztorit egy hír inspirálta. Az fogott meg nagyon, abból indultam ki. Két évvel ezelőtt jelent meg, a neten olvastam. Egy huszonnyolc éves anyuka másfél éves gyerekével ugrott ki a tizenhatodik emeletről. Engem az kezdett el foglalkoztatni, hogy miért a gyerekével együtt? Nem az oknyomozói rész érdekelt, hanem az anyaság. Hogy mi vitte rá, hogy magával viszi a halálba. Kiderült, hogy van egy apa, aki hasonló karakter, mint amilyet én mutatok a filmben. Csak ő el akarta venni a nőtől a gyereket. De nem is annyira magának akarta, mint inkább bosszúból, a gyámhatóság segítségével. Ezért ugrott a nő a gyereket magához ölelve. Furcsán hangzik, tudom, de én ebben egy kis hősiességet is láttam. Ebből a szemszögből közelítettem a döntéséhez. Hogy mi lett volna, ha a gyereket itt hagyja? A tragédia lelki vonulata foglalkoztatott. Nagyon nehéz kérdés ez. Én remek viszonyban vagyok az édesanyámmal, de pontosan látom, hogy egy gyerek milyen traumákat visz tovább akarva-akaratlanul a szülők pedagógiájából.

2018. október 7. 18:08

Hidegháború, Oscar-díjasként

Az ilyen bonyolult, mélységes történet szétfeszítheti egy kisfilm kereteit.

Tudtam, hogy tizenkilenc perc nem ad lehetőséget egy bonyolult lélek kibogozására vagy egy öngyilkosság hátterének ábrázolására. Ez a formátum ezt egyszerűen nem bírja el. Ezért lett nálam más a film vége.

De addigra már tudjuk, hogy férfivá érett a tékozló fiú, és úgy érzi, készen áll az apaságra.

A karakter azonban így is ambivalens. Nem szerettem volna eldönteni, hogy negatív vagy pozitív. Ez a kérdés függőben marad. És az sincs teljes mértékben eldöntve, hogy visszafogadja-e a nő. Erre csak egy aprócska jel utal. A leginkább azt szerettem volna sejtetni, hogy ez baromi nehéz lesz. A visszafogadás, az együttélés. De az utolsó két mondat mindenképpen nyitást jelent a nő részéről, akinek a mindennapjait követjük nyomon a filmben. Fátyol Herminával nagyon jó volt a munka, fantasztikus alakítást nyújt a filmben. A nő gondolatait, képzelgéseit, érzéseit próbáltam követni, hogy mik azok az impulzusok, amelyek a végső döntéséhez vezetnek.

Nagy Zsolt is remekül játszik, minden szempillantása, gesztusa tartalommal van tele.

Herminával közel lakunk egymáshoz, vele többször találkoztam. Esténként egy pohár bor mellett sokat beszélgettünk a karakterről. Nagyon erős, nagyon szuggesztív a jelenléte a filmben. Olyan partnert kerestem mellé, aki tökéletes párt alkot vele. Zsolttal a Kitagadottakban találkoztam a Színművészeti Egyetemen. A rendező munkatársaként dolgoztam az előadásban. Nagy munka volt, nehéz produkció. Zsolt jó pasi, de a poklot is meg tudja jeleníteni.

Vissza Firenzébe, az Odeon moziba. Tudta, hogy díjazni fogják?

Nem is gondoltam rá. Hárman mentünk az eseményre. Édesanyám mint társíró, a nagynéném és én. Úgy ültünk be a moziba, hogy lesz, ami lesz. Nem etettem magam azzal, ami nem biztos. Alkotóként ez volt az első fesztiválom. Amikor bemondták a győztes film címét, hogy Love me not, el sem jutott a tudatomig. Anyukám szólt rám, hogy: „Lili, ez te vagy!” Amikor másodszor is bemondták, a leghátsó sorból futottam végig a termen.

Mikor derült ki, hogy folyékonyan beszél olaszul?

Mivel nemzetközi szervezésű a fesztivál, a díjkiosztó angol nyelven zajlott. Engem is angolul kérdeztek. Csak amikor megemlítettem, hogy Firenzében tanultam, akkor lettem gyanús, és a beszélgetés végén meg is kérdezték, hogy beszélek-e olaszul. Vicces volt, hogy egyszer csak átváltottam angolból olaszra. Idegen nyelvből egy másik idegen nyelvbe. Kerestem is sokszor a szavakat, sok minden angolul jött, mert arra voltam ráállva.

Most hogyan érez Olaszország iránt? Mintha a második hazája lenne?

Már nem érzem otthonomnak. Más lettem, megváltoztam. Sok idő eltelt azóta. Magyarnak mondom magam akkor is, ha ezt a mai Magyarországon nem a legjobb kimondani. Ugyanakkor nagyon kellemes érzés felismerni magamban, hogy még mindig milyen gyorsan rá tudok állni az olaszok lelki hullámhosszára, és ha velük beszélgetek, fél óra múlva a szófordulataik is visszajönnek. A múltunk nem tűnik el még akkor sem, ha elszakadunk, földrajzilag távolabb kerülünk egy országtól, ahol évekig éltünk.

Most a Vígszínház foglalkoztatja, rendezőasszisztensként.

De már dolgozom az új forgatókönyvemen. Még nagyon az elején vagyok, de fejben már megvan az egész. Rövidfilmben gondolkodom most is. Az idegenséget választottam témaként, hiszen én is voltam idegen. A szüleim is azok Angliában. Róluk fog szólni a történet.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Ismételten megszavazták a Kiska által vétózott törvényeket

Német és angol másodosztályú meccsek a tévében

Kuciak a legismertebb újságíró

Agyonlőtték a rendőrök a strasbourgi merénylőt

Nem enyhítik a drogtörvényt

Büntetőeljárást kezdeményezett az ügyész a drogbanda ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?