A tiltakozások ellenére néhány Oscar-díjat a reklámszünetben fognak átadni

Glenn Weiss rendezi idén is az Oscar-díjátadót

Az operatőrök, majd prominens filmesek, Oscar-díjas vagy a díjra jelölt alkotók tiltakozása és nyílt levele sem változtat az amerikai filmakadémia azon döntésén, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt.

A döntés nyomán tiltakozásának adott hangot az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) képviseletében a szervezet elnöke, Kees Van Oostrum, majd nyílt levelet fogalmaztak meg vezető filmesek, köztük Oscar-díjasok és jelöltek is

Ezekre válaszul a filmakadémia levelet írt, melyben biztosítja a tagokat arról, hogy "a 91. Oscar-gálán egyetlen kategória díját sem oly módon adják át, hogy az csökkentené a jelöltek és a díjazottak érdemeit a többiekéhez képest" - idézte az írást a The Hollywood Reporter.

Az akadémia vezetői - úgy tűnik - nem gondolkodnak a tervek módosításán. A levél ismételten kifejti, hogyan fogják átadni a négy említett kategória díjait. 

A The Hollywood Reporter forrásai szerint a 9 ezer tagú amerikai filmakadémia operatőri ágazata önként vállalta, hogy idén a reklámszünetben adják át a díját. 

Az akadémia közlését megelőző nyílt levelet aláírta többek között Martin Scorsese, Quentin Tarantino és Sike Lee filmrendező, Roger Deakins és Emmanuel Lubezki operatőr, Tom Cross és William Goldenberg vágó. 

A február 24-i Oscar-ceremónián az operatőri díj mellett a vágó-, a kisjátékfilm-, valamint a maszk és haj-kategóriában járó díjat is a reklámszünetben vehetik át a győztesek.

John Bailey, a filmakadémia elnöke - aki operatőrként maga is az ACS tagja - hétfőn jelentette be, hogy a háromórás Oscar-show rövidítése, a műsor csökkenő nézettségének javítása érdekében ezentúl éves rotációban mindig más Oscar-kategóriák díjait adják át a reklámszünetben és a köszönőbeszédeket csak a műsorban később, megszerkesztve közvetítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?