Fidelman úr győzött

És valóban! Az aranykezű bútorrestaurátor története gyorsan szíven találja a nézőt. Jákov Fidelman váratlanul lesz a Tel Aviv-i műhely tulajdonosa. Üzlettársa ugyanis pár lépéssel a hetven előtt infarktusban meghalt. Fidelman fia nem örül az új helyzetnek, meg is tesz mindent, hogy apját lebeszélje a műhely további működtetéséről. Pedig ő lehetne az új társtulajdonos. Apa és fia kapcsolata azonban nem annyira szoros, mint ahogy azt a zsidó kultúra hagyományai elvárják. De beállít a műhelybe egy titokzatos idegen: az orosz akcentussal beszélő, rokonszenves Anton, aki jómódú családját hagyta ott, hogy ha már híres zenész kellő adag tehetség híján nem lehet belőle, akkor legalább egy neki tetsző szakmát sajátíthasson el – a legjobb mesterek egyikétől. Fogékony és szorgalmas az új segéd, teljes odaadással végzi a munkáját. Fidelman úrnak eszében sincs bezárni a boltot, neki ez az élettere, itt szabadul meg minden kínjától-bánatától. Anton egy nap a műhely félreeső zugában, a sok régi bútor között egy lerobbant Steinway zongorát talál, s úgy dönt, életet lehel a romos hangszerbe. S miközben egyre tisztább hangokat csal ki belőle, Fidelman úr babát váró menyéhez is egyre közelebb kerül. Az apa és fia közötti érzelmi résbe lép be Anton, a történetnek azonban nem egy nagy egymásra találás a vége.

Joseph Madmony rendezése a fesztivál 50 ezer dollárral járó fődíját, a Kristályglóbuszt vitte el Karlovy Varyból.

„A film forgatókönyvét Erez Kav-El írta, akivel már dolgoztam egyszer a Más életben – így a rendező. – A Jó napot, Fidelman úr! forgatását másfél éves előkészítő munka előzte meg, amely során pontosan láttuk a történet két érzelmi háromszögét. Az egyiket az idős mester, annak fia és az új segéd alkotja, a másikat pedig az első gyermekét váró nő, annak unalmas ügyvéd férje és a váratlanul felbukkant segéd, akit az öreg is napok alatt megkedvel. Sokan feltették már a kérdést: miért döntöttem egy ilyen intim családi dráma mellett? Egy izraeli rendező ugyanis az esetek többségében a palesztin-izraeli feszültségeket feszegeti. Természetesen engem is foglalkoztat ez a kérdés, hiszen a Szent Város, Jeruzsálem szívében, egy ultraortodox közösségben nőttem fel, jesivában tanultam, és megtartom a sábeszt. Fidelman úr történetén keresztül most a családi viszonyokról akartam beszélni, arról, hogy az ember sokszor mélyebb kapcsolatba kerülhet egy idegennel, mint a saját fiával. Eddig minden filmem politikai töltetű volt, és a következő is az lesz, s talán épp azért élveztem olyan nagyon, hogy most először hétköznapi hősöket mutathattam be, akik nagyon egyszerű emberek, érzelmi világukban azonban meglehetősen különlegesek.”

A Fidelman urat alakító Sasson Gabai 2007 óta az Európai Filmakadémia díjazott színésze. A zenekar látogatása című filmje az egész világon ismertté tette. Azóta több nemzetközi produkcióban is játszott, partnere volt már Gérard Depardieu-nek, Alfredo Molinának és Sylvester Stallonénak, hollywoodi karrierről mégsem álmodik.

„Ha egy amerikai stáb Izraelben forgat, akkor szinte biztos, hogy megtalálnak – mondja. – Voltak évek, amikor Los Angelesből is komoly ajánlatokat kaptam. Hívtak, hogy folytassam ott a pályámat. Ezzel az arccal azonban mire számíthatnék? Az összes arab terroristavezért én kapnám. Egyébként Irakban születtem, bagdadi a családunk, hároméves voltam, amikor a szüleimmel Jeruzsálembe költöztünk. Otthon arabul beszéltünk, csak később tanultunk meg héberül, amikor az erősödő cionizmus az éppen virágzásnak indult Izraelbe vitt bennünket. Izrael állam megalakulása ugyanis az arab országok zsidó lakosait nehéz helyzet elé állította. Sokakat kidobtak a munkahelyükről, másoknak a vagyonukat kobozták el, de azok sem voltak kevesen, akik az életükkel fizettek a változásokért. Ettől függetlenül nincsenek előítéleteim az arabokkal szemben. Egyáltalán nem okoz gondot arab filmekben játszanom. Sajnálatot érzek, nem ellenszenvet, amikor a múltba nézek. Jákov Fidelman alakjával nagyon sok rokonságot érzek. Ő is úgy tekint a szakmájára, mint én. Szívvel-lélekkel végzi. Ráadásul nekem is felnőtt gyerekeim vannak, akikkel bizony nekem sem mindig idilli a kapcsolatom. Néha az az érzésem, valami elmúlt köztünk, elveszett a lelkünkből. Yossi filmjében számomra ez a legszebb vonal: finoman jelzi, hogy jobban figyeljünk egymásra, főleg családon belül, elvégre ez a legfontosabb egység az életünkben. Azért kellene, hogy a legerősebb is legyen.”

Százöt perc a film.

Százöt perc emberi melegség.