Feltámadás a papírsírból

Kosztolányi Dezső ír arról egy helyen, hogy a szavalás tulajdonképpen a vers föltámasztása papírsírjából. Mert mikor egy vers, szöveg megszületik, papírra kerül, akkor még a szerző nem is tudja, nem is tudhatja, mi lesz alkotásának további sorsa. Megszületik és papírsírba kerül hát az alkotás, hogy onnan előbb az olvasás felszabadító szelleme, majd a versmondás géniusza támassza fel, szolgálatba állítva a szöveget, érzelmeket, hatást, értést gerjesztve olvasójában, hallgatójában és nem mellesleg az előadóban.

Persze nagyon nehéz, szinte lehetetlen versenyeztetni egymással szemben verseket, szerzőket, mert centiméterrel nem mérhető itt a teljesítmény. Itt mindig csak szubjektív vélemény, megérzés, pillanatnyi ráhangolódás dönt, dönthet az úgynevezett sorrendről. Talán nem is a versenyt hangsúlyoznám én inkább, hanem azt, hogy évente összejön Rimaszombatban mintegy háromszázötven-négyszáz olyan ember, akinek fontos az irodalom, akinek a pódiumművészet szívügye, akinek nem közömbös az, mit olvas, min szocializálódik gyereke, diákja.
A Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny idén tizenkilencedik évfolyamába lépett. Születését sok vihar, fejlődését sok kritika érte, mígnem kialakult egy mára már bevált és jól működőnek látszó rendszer, a verseny él és élni akar, s már évek óta az egyik legrangosabb társadalmi és közéleti-kulturális esemény Rimaszombatban. A szombat esti gálán mindig telt ház van, a számtalan és idén is kiválónak ígérkező kísérő rendezvényt mindenki kedvére élvezheti, a versenyek izgalmát pedig végig megtapasztalhatja, ha beül a döntők helyszíneire.
A közel két évtizedes fejlődés alatt számtalan ötlet merült föl, voltak, amelyek megmaradtak, voltak, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A verseny, a versfesztivál mégis eleven eseménnyé nőtte ki magát. A város magyar pedagógusai, a szervezők kitartó munkával készülnek rá. 

Ám itt, Gömörben egyre szűkülnek a lehetőségek, a szolgáltatásoknak is híján van a vidék, amit sajnos nem tudnak megváltoztatni a szervezők sem. Azt tartom, aki jól akarja magát érezni, annak csupán a kedvén és akaratán múlik, hogy ez elképzelései szerint legyen.

A legfontosabb a vers, a szöveg emberi megközelítése. Az ünneplés és a siker csak másodlagos dolgok. Mindenki nem lehet győztes, ám aki már a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyre eljutott, méltán és joggal állíthatja magáról: az ország legjobbjai közt mondom el szövegemet. Ehhez a legjobb teljesítményhez csak szurkolni lehet. Ha április vége, ha versmondó fesztivál, ha nagy találkozások és egy kis versenyláz is hozzá – akkor Rimaszombat, Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny, három nap az irodalom és a vers bűvöletében. Ezt lenne jó szem előtt tartani és őszintén örülni az élményeknek, a papírsírból való feltámadásnak.