Felszentelték

Alkonyattájt fényes kereszt látható az égen Budapest nyugati kapujánál. A gazdagréti Szent angyalok temploma köszönti a városba nyugat felől érkezőket, s int búcsút az elmenőknek pontosan úgy, ahogy azt dr. Lipp László, a templomépítő László atya tizenkét évvel ezelőtt megálmodta.

Alkonyattájt fényes kereszt látható az égen Budapest nyugati kapujánál. A gazdagréti Szent angyalok temploma köszönti a városba nyugat felől érkezőket, s int búcsút az elmenőknek pontosan úgy, ahogy azt dr. Lipp László, a templomépítő László atya tizenkét évvel ezelőtt megálmodta. Az újdonsült zsúfolt lakótelep szélén, a negyed egykori szemétdombján ugyanis akkor tették le az alapkövet. Épp egy hete, március 13-án pedig felszentelték a katolikus szentélyt. Az ünnepi aktusra megtelt a hatszáz férőhelyes templom, sőt a bejárat előtti téren elhelyezett székeket is elfoglalták László atya boldog hívei, s ott egy hatalmas kivetítőn kísérhették figyelemmel a nagy eseményt. A szertartáson, melyet Paskai bíboros celebrált, részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök a feleségével, és több neves képviselője a magyar kormánynak, melynek anyagi támogatását hangsúlyozottan köszönte a hálás templomépítő.

A tizenkét éve megfogalmazott terv szerint „a templom – amely az imádság helye – otthont kíván nyújtani minden olyan közösségi igénynek, amelyben az 1100 éves magyar kereszténységnek hagyománya van. Az épületegyüttes az ökológiai szempontok legjobb eredményeit akarja követni. Jellegzetes tornyát üveglapok borítják majd, ami a fény energiáját hasznosítja. A kristálytorony, tetején az angyalokkal a fény és a szeretet jelképe szeretne lenni. Az épület szakaszolhatóan is felépíthető úgy, hogy a már elkészült részt zavartalanul igénybe vehetjük.” És ennek voltunk tanúi múlt szombaton, amikortól is a gazdagréti hívek már nem a közösségi házban, hanem méltóbb helyen, szent angyalok társaságában vehetnek részt a szent miséken. A Szent angyalok névvel kapcsolatban Paskai bíboros kifejtette, hogy ebben a templomban Jézus Krisztus angyalainak társaságában jelenik meg. A megkísértett Krisztust látjuk, aki ellen tudott állni a gonosznak. „Ez a templom gyűjtse össze a híveket, és legyen mindig erő, egység a kísértés ellen.” S legyen erős vár, menedék, mert ahogy László atya fogalmazott, ez a templom tervei szerint soha nem lesz bezárva, hisz templomokra nem Istennek van szüksége, hanem az embereknek.

Gazdagréti himnusz

A város szívétől délre

Angyal tekint az égre.

Szárnyait kitárja védve,

Őrizve kincseidet.

Isten gazdagon megáldja,

Aki itt munkálkodik.

Isten, Gazdagrétet áldd meg,

Óvjanak angyalaid!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?