Felragyogott egy csillag Betlehem fölött...

Jusepe de Ribera: A pásztorok imádása Három karácsonyünnep is eltelt azóta, amikor Érsekújvárott egy ferences rendi szerzetesnek, Lénárt atyának arról beszéltem, hogy az idős Kati néni vett magának egy televíziót. Az atya csak mosolygott, hát miért is ne, ha a nyugdíjából sikerült rá összespórolnia a pénzt. Esténként legalább nem érzi annyira a magányt. Nem, feleltem, Kati néni egyetlen este, a szenteste miatt vásárolta meg a készüléket. Hogy megnézhesse az éjféli misét. Mert hetvenkét évesen már nem bír órákig ücsörögni a templompadban. Ha viszont csak a megszokott időben, úgy fél órával a szentmise kezdete előtt indul útnak, nem hogy ülőhelyet nem talál, de be sem jut a templomba, akkora a tömeg.

A Messiásra várva

Van abban valami lenyűgöző misztikum, hogy szentestén számtalan olyan ember is elmegy az éjféli misére, akinek az év többi napján eszébe sem jut a hitélet. Meglehet, az ünnep utánozhatatlan hangulata késztet sokakat arra, hogy köszöntsék a karácsonyi jászolban a kisdedek ártatlanságával fekvő Istengyermeket, akinek „tiszta és teljes szeretete soha többé nem hagyja nyugton a szíveket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak.” A karácsonyi ünnep külsősége mit sem ér enélkül az egyetemes, vigasztaló szeretet nélkül. De a teremtő szeretet sem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja megtestesülését. Vajon hányan gondolnak erre azok közül, akik a templomokban letérdelnek az apró figurákból összeállított betlehemek elé?! És hogyan készülnek-készülünk az isteni kisded fogadására?! A várakozás a karácsony előestéjét megelőző, négyhetes adventi időszakkal kezdődik. De – ahogy Balsa Ildikó, a katolikus Fokoláré mozgalom egyik tagja megfogalmazta – a nagy bevásárlások és ajándékozások közepette az Istengyermek lassan visszakerül a szegényes jászolba, a meleget lehelő barmok közé:

„Adtunk egy ötletet a világnak – kapva kapott rajta. S most mindenki karácsonyra készül. Vásárolni... vásárolni... vásárolni... Vágyódtunk az ünnepre, s megszaporodtak a hétköznapjaink. Ezüstté, arannyá nyilvánítjuk a vasárnapot, közben mi magunk egyre szürkülünk. Adtunk egy ötletet a világnak, s karácsony lett a fogyasztás fedőneve. Ki merné a szabad szombatját áruház helyett a templomban tölteni? Ki merne a sajátjából ajándékozni, s azt újjal nem pótolni? Ki merne tárgyak helyett önmagából adni? Márpedig a jó ajándék önmagunk egy darabja. És tiltakozás, igen, tiltakozás is énünk korlátai ellen. Akár olyasmit ajándékozunk oda, amire magunknak is szükségünk volna, de még inkább, amikor olyasmit, amit mi magunk is kedvelünk.” (A szeretet ajándékai Tóth Sándor a Szent Antal-templom gyóntatópapja.) Tóth Sándor elmondása szerint egyik legszebb karácsonyi élménye volt, amikor egy fiatal anyuka vezette oda hároméves forma kisfiát a betlehemi jászolhoz, és halkan magyarázni kezdte neki, hogy „látod, megszületett a Kisjézus, az anyukája betakargatta, hogy ne fázzon, és a bárányok is melegítik...”

A kislegény egy ideig kerekre tágult szemmel nézelődött, azután ezt kérdezte: „Mami, kicsoda nekünk a Kisjézus?” Az édesanyja rámosolygott, megsimogatta a csípős hidegtől kipirult arcocskáját, és így válaszolt: „A Kisjézus adta nekünk annak az ölelésnek az örömét, amit akkor érzünk, amikor hozzám bújsz az esti imádság közben. Ő adta a szeretetet.” A fiúcska nagyot kacagott: „Tudom már! Akkor ő a miatyánk...” Nos, azt hiszem, valahogy így kellene elkezdeni a felkészülést, vagy inkább a felkészítést a szenteste csodájára, ahogy ez a fiatal édesanya tette. Tudjuk, a karácsony hívő és nem hívő ember számára egyaránt a szeretet ünnepe. Sajnos a szeretet szót ma a hétköznapok és a tömegkommunikáció világa kiüresíti, illetve hamis ábrándképekben magasztalja. Amikor az Ószövetséget nézzük, egy nagyszerű, Isten teremtő szeretetéből született történet áll előttünk, melyet az ő gyógyító, megbocsátó és szabadító szeretete tart fenn. Az újszövetségi parancsoló mód – „Szeresd a te Uradat, Istenedet!...” – ezért is lehet megtévesztő. Többször hallottam már vallásos emberektől is, hogy „úgy érezzük, a szeretetet nem lehet parancsolni”. Ennek a parancsnak azonban előzményei vannak: mindaz, amit Isten a népéért, mindannyiunkért tett. S ha ez szem előtt van, akkor a „Szeresd!” már nem kényszer, hanem bátorító felszólítás. S ebben a fényben ragyog fel a szegényes betlehemi istálló, Jézussal, aki a szeretet teljes és végső megtestesülése.

A legszebb történet

A milánói Giuliano Fulvio építész volt, s emellett nagyon szeretett festeni. Huszonévesen találkozott a Külföldi Missziók Pápai Intézetének tagjaival, és miután megnézte az őserdőben és Brazília szegénynegyedeiben készített felvételeiket, elhatározta, hogy Dél-Amerikába utazik, missziós munkát végezni. Előbb laikusként dolgozott egy Amazonas folyó fölötti kis településen, ahol beszerezte az élelmet és katekizmust tanított a napszámos munkások között, majd teológiát tanult, és pappá szentelték. Belo Horizontéban, az egyik szegénynegyedi plébánián oktatta a gyerekeket.

„Beszéltem Jézusról és az evangéliumáról, le is rajzoltam sok mindent egy táblára, a gyerekek pedig a földön ültek, írószerrel a térdükön. Nagyon szép dolgokat csináltunk együtt.” Három év elteltével, amikor Fulvio atya összehasonlította saját rajzait és írásait a gyerekekével, észrevette, hogy közösen megírták Jézus életét. Az írásokat könyv formájában is közzétették, az alábbiakban ebből idézzük a legszebb történetet, Jézus születésének történetét. Úgy, ahogy egy távoli kultúra egyszerű gyermekei megfogalmazták.

„Amikor kétezer éve Augustus császár rendeletet adott ki a népszámlálásra, József is felment Gali-leából, Názáret városából Betlehembe, hogy összeírják őt is és a feleségét, Máriát is, aki áldott állapotban volt. Betlehem olyan kis falucska, hogy még szállodája sem volt. Amikor megérkeztek, Mária világra hozta Fiát, Jézust, bepólyálta, és egy pásztorbarlangban a jászolba tette, mivel a rokonaiknál sem találtak szállást. Ezért aztán a pásztorok voltak az elsők, akik megnézhették az isteni kisdedet. Az angyalok jelentették nekik az örömhírt, és az állatok fújták a meleget a szentcsaládra. Közben egy új csillag jelent meg az égen, hogy három, messzebb lakó király is megtalálja az újszülött Megváltót. Jézus egy istálló alázatos egyszerűségében, szegény családban született. Értünk lett szegény, alázatos és kicsiny, hogy üdvözítsen bennünket. Nem szabad szomorkodnunk, amikor az Élet születésnapját ünnepeljük!”

Az első karácsony

Zsuzsanna egy fiatalokból álló katolikus hitközösség tagja. ĺzig-vérig mai lány, aki – korának megfelelően – egészen sajátos szemszögből elmélkedett a kétezer évvel ezelőtti eseményekről:

– Gondoljunk csak bele! A terhes Mária egy szamár hátán barangol Betlehem külvárosi utcáin. Már közeledik a szülés ideje, és József képtelen szálláshelyet találni számukra. Holott mit mondott neki az angyal? Lukács evangéliumában ez áll: „Kegyelmet találtál az Istennél! ĺme, fogansz méhedben, és fiút szülsz... Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákob házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” Be kell vallanom, hogyha egy angyal nekem beszélt volna a Magasságos Fiáról, trónról, uralkodásról és királyságról, palotára, gazdagságra és hírnévre számítottam volna. Egy királyt készült Szűz Mária a világra hozni. Nem várhatott volna el joggal egy palotát? Ezzel szemben a valóság az volt, hogy a méhében levő Király egy istállóban fog megszületni. Kifejezhetetlen szélsőség! Mi azóta megszépítettük, feldíszítettük az „istállójelentet”, én azonban még nem láttam olyan istállót, ahol szívesen eltöltenék egy éjszakát. Pláne nem olyat, ahol szívesen szülnék. De Mária az események minden részletét kincsként kezelte. Minden perc tanulságát meg akarta ragadni. Nem tűnik csalódottnak azért, mert elvárásai nem valósultak meg. Úgy látszik, Betlehem városa és annak zaja nem vonták el figyelmét a lényeges dolgokról. Azt sem, hogy istállóban kellett szülnie, de a pásztorok hódolata sem. Csak csodálhatjuk, hogyan volt képes arra gondolni, ami egyedül lényeges: Isten dicsőségére! Mária természetesen hallotta, amint az angyal a királyságról beszélt. Viszont hallotta az angyali üzenet többi részét is: „Nevezd őt Jézusnak!” Jézus azt jelenti, megváltó. S az egész Ószövetségben elválaszthatatlanul össze van kötve a megváltás az áldozattal. Ha ő a Megváltó, akkor ő a Bárány. Az a bárány, akit feláldoznak népe bűnéért. És el tudom képzelni, hogy Máriában megfogalmazódott, máshol nem is születhet egy bárány, mint az istállóban! ĺgy az istálló és az angyali ünneplés már egyáltalán nem ellentmondó. Mária képes volt alkalmazkodni ezekhez a szélsőségekhez, mert képes volt Isten szemszögéből figyelni az eseményeket, nem pedig a saját vágyai és elvárásai nézőpontjából. És gondoljunk arra a Kincsre, amit az istállóban kapott!

Mária és József alakja a bölcsőben fekvő gyermekkel minden család örök bensőséges képe. A betlehemi éjszakát beragyogó fény hatása alól ma sem tudjuk magunkat kivonni, hiszen a karácsonyfák alatt örömszerző ajándékokat helyezünk el. De jó lenne, ha ezt az örömöt nem szűkítenénk le a „kellemes ünnepek” kívánására... Lékai László bíboros szavai szerint „Elvilágiasodó karácsonyunkba ősi magyar énekeink belezengik az ünnep igazi értelmét: a legértékesebb ajándékot Isten Fia hozta meg az egész embercsaládnak. Emberré lett, hogy bennünket Isten gyermekeivé tegyen...”