FelkéSZÜLÉS a fogantatásra – I.

Köztudott, a gyermek utáni vágynál nincs is erősebb talán, miközben a szakértők egyre erőteljesebben kihangsúlyozzák a fogantatás előtti megfelelő makro- és mikroelem, illetve vitaminellátottság biztosításának fontosságát.

Köztudott, a gyermek utáni vágynál nincs is erősebb talán, miközben a szakértők egyre erőteljesebben kihangsúlyozzák a fogantatás előtti megfelelő makro- és mikroelem, illetve vitaminellátottság biztosításának fontosságát. A terhességre való felkészülés, az áldott állapottal együtt járó változások, valamint a növekvő magzat igénye nagyobb bevitelt tesznek szükségessé. A makro- és mikroelemek, vitaminok közül a vas és a folsav pótlása a legnagyobb jelentőségű.

A szervezetben lévő vas 70 százaléka a vérfesték – a hemoglobin – alkotóeleme, mely nélkülözhetetlen az oxigén és a széndioxid szállításában. Az élet különböző szakaszaiban változó a napi vasszükséglet. Felnőtt nők 15 mg, a terhesek 27 mg vas felvételét igénylik. A táplálékkal bejutott 13-14 mg vas 10-15 százalékos felszívódás mellett tehát nem fedezi a napi szükségletet.

A folsav valódi vitamin, mely a szervezetben nem képződik, és csak a táplálékkal kerül felvételre. Legnagyobb igény az örökítőanyag, a nukleinsav-szintézis és az aminosav-anyagcsere során merül fel a gyorsan osztódó sejtekben. A folsav sejtekbe történő beépüléséhez szükség van B12-vitaminra is. A felnőtt szervezet napi igénye 0,4 mg, amely a terhesség alatt 0,8 mg-ig emelkedik. Szoptatás idején az anya szervezete napi 0,5 mg folsavat igényel.

A reproduktív korban lévő nők több mint 4 százaléka vashiányos. A kismamák 30-60 százaléka vérszegénységben szenved, így ezt a leggyakoribb kóros állapotnak tekinthetjük a terhesség alatt. A terhességi anémiák oka 95-98 százalékban a vashiány, 2-3 százalékban a folsav hiánya. Ha nem történik megfelelő pótlás ez anyagokból, különféle kóros állapotok valószínűsíthetők.

Vashiányos anémia: ha csökkent vagy hiányos vasraktárakkal indul a terhesség, már az első trimeszter végén kialakul a vérszegény állapot, majd lassan előrehalad. Elsősorban az anémia tünetei dominálnak: halvány nyálkahártyák, fáradékonyság, nehéz légzés, a hajszálak, a körmök töredezése, gyomor- és bélrendszeri zavarok stb.

A plazma folsavszintje és a baba velőcsőzáródási rendellenességének kockázata között összefüggés figyelhető meg. A terhesség előtt és a koraterhességben adott napi emelt folsavadag csökkenti ennek gyakoriságát. A kialakult terhességi anémia és folsavhiány számos anyai és magzati szövődmény lehetőségét vetíti előre. Növekszik a vetélések, a koraszülések gyakorisága, emelkedik a fejlődési rendellenességek száma. Az újszülöttek kis súlyúak, vashiányosak. A szülés körüli magzati halálozási ráta emelkedik. Gyakori az elhúzódó szülés. Az anyát a gyakoribb terhességi mérgezés, a gyermekágyi fertőzés és trombózishajlam veszélyezteti. Az említett komplikációk miatt mind a vas, mind a folsav megelőző adagolása indokolt.

A kezelést a Materna készítménynyel – 21 létfontosságú összetevőből áll – ajánlatos kezdeni. Napi egyetlen vitamin- és ásványianyag-tabletta – szétrágás nélkül kevés folyadékkal – az anyaságra való tudatos felkészülés záloga.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?