FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Az Elrendelés Éjszakája

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN

E napon, mikor e sorokat írom, ramazán hónap 27. napja van, a legerősebb mubarek noć (áldott éjszaka), az elrendelés éjszakája, avagy a Lejletul kadr, a kegyes Korán kinyilatkoztatásának ünnepe. 

Ezen az éjszakán hozta le melek Džibril (Gábriel angyal) az első koráni verseket a Hirá barlangba Muhammednek, szallalláhu alejhi veszellem, a hetedik égből. (Pontosabban, a hagyomány szerint a Al-Alak, a 96. szúra első 5 ajatját – sorát.) 

Bűnei megbocsájtást nyernek annak, aki ezt az éjszakát iba­dettel tölti (kegyes cselekedetek: ima [namaz, dova], koránolvasás [mukabele], olvasómondás [tespih namaz], vallásos énekek [ilahija, zikr] stb). Az itikaf (a mecsetbe való beköltözés, elvonulás) ilyenkor, de általában a ramazán utolsó tíz napján, különösen ajánlott. Sőt, a kívánságok is meghallgatásra találnak, hiszen, mint az ünneppel azonos című szúra is írja, „Az elrendelés éjszakája jobb mint ezer hónap”, amelyben nincs meg az elrendelés éje. Majd így folytatja: „Az angyalok s a Lélek bocsájtanak le azon minden elrendelést Urunk engedelmével. Békesség az, egészen a hajnal hasadtáig.” (97:3-5)

Ez a bizonyos elrendelés pedig azt jelenti, hogy a következő holdévre vonatkozóan ekkor döntenek odafenn az eljövendőkről: hogy mennyi eső hullik, milyen lesz a termés, ki házasodik meg, ki hal és születik meg, kinek sikerül teljesítenie a hadžot (a mekkai zarándoklat), ekkor jelölik ki a pénz útját. A hagyományban azonban némi zavar fedezhető fel az éjszaka pontos idejét illetően. Az egyik hadísz így tudósít az elrendelés éjszakájáról: 

„Abú-Szaid al-Khudri azt mondta: Egyszer Allah Küldötte az itikafot teljesítve a ramazán első tíz napjára beköltözött a mecsetbe, s mi is így tettünk vele együtt. Eljött hozzá Gábriel, s azt mondta neki: „amit keresel, az előtted állókban [napokban] van.” Így a Próféta a ramazán középső tíz napját is teljesítette, az itikafot, s mi is ott maradtunk vele együtt. Ramazán 20. napjának reggelén a Próféta szónoklatot tartott, s így szólt hozzánk: „Aki eddig velem töltötte az itikafot, folytassa tovább, mert kinyilatkoztatott számomra a Kadr éjszakája, az idejét azonban elfeledtem, mindazonáltal az utolsó tíz nap egyike az. Álmomban sárban és pocsolyában fetrengtem.” Azokban az időkben a mecseteket csak datolyapálma ágaival volt szokás befedni. Egyszer az ég tiszta volt és felhőtlen, ám hirtelen a semmiből egy felleg jelent meg, s esni kezdett. Imánkban a Próféta vezetett minket, s én sár nyomát vettem észre Allah küldöttének homokán és orrán. S ím ez volt a jele az álom megigazulásának.” (Salih Bukhari, 12, Abu Salama) 

Kapcsolódó cikkünk

A Próféta és tanítványai ezen iftikafjáról, a mágikus felejtés motívumáról, a harmincnapos ramazán harmadik dekádja, az elrendelés éjszakájának idejéről több hadísz tudósít, néha zavarba ejtő különbséggel. Ezek összehangolásával a hónap utolsó tíz, páratlan számú napjára kell esnie. A bosnyák iszlám hagyományban mindig a 27. nap éjszakájáról van szó. 

Úgy tartják, ez az éjszaka kellemes és békés, nincs hőség, sem hideg, az ég tiszta, a csillagok ragyognak, nem esik eső, s nem fúj a szél, s jobban esik a virrasztás, mint bármikor. A következő hajnalon pedig úgy kel fel a Nap, akár a telihold, nincsenek sugarai, csak fénye. Ezen az éjszakán nyílik meg az ég kapuja, s egyetlen csillag sem hull le az égből. 

E költői hagyomány épp elég volt ahhoz, hogy némi asztronómiai zagyvaságot kotyvasztva hozzá „bizonyítsa” az iszlám igazát az ég kapuját illetően. A Zem a vek-hez hasonló helyi portálokon futótűzként terjedt a „hír”, hogy a földet körülvevő elektromágneses rétegen, a Van Allen sugárzási övön található ez a bizonyos kapu, csak épp a NASA titkolja létezését. Szegény Karner professzor hiába tiltakozott meglehetősen tudománytalan „felfedezése” ellen – az asztromineralógiával foglalkozó professzor alteregója már a saját életét éli, s épp a Kába fekete kövének égi származását bizonygatja, valamint, hogy az mindenkire emlékszik, aki megérinti vagy megcsókolja. Mindenesetre megérne egy misét (insallah!) alaposabban megvizsgálni a kegyes tradíció hagyományozódásának, valamint a virális dezinformációs portálok hatásmechanizmusai közötti esetleges hasonlóságot. 

Este hiába keresem az ég kapuját, éjfélre besűrűsödnek a felhők Szarajevó felett. Nem értem. Talán valamit mégiscsak elszámoltak a bölcs hodzsák? Talán lehet, hogy épp tegnap előtt volt? De hiszen akkor is felhős volt. Vagy a 23. nap volt az? Már egy hete egyfolytában felhős. És a 21. nap? Arra meg már ki emlékszik. Talán holnapután lesz. Nem tudom. Azt hiszem, meg kell kérdeznem Karner professzort. Ő még a sejtáni Van Allen övön is átlát. Aferim!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?