FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: A kecskehíd

A Bentbaša Szarajevó keleti végén kezdődik, amely tulajdonképpen az eleje, hiszen itt áll a Vječnica s mögötte a Baščaršija, a város szíve, az egykori šeher Sarajbosna, az ottomán város. A Bentbašánál szűkül a völgy, a Miljacka fölé hatalmas sziklaszirtek merednek, a baloldali felett a Bijela tabija, a régi török erőd, a jobb oldali felett Alifakovacon a mezarje (muszlim temető) nišanjai (sírkő), türbéje tűnik fel. A kelet–nyugati fekvésű szűk völgy az alkony közeledtével árnyékba borul a szirtek alatt. A faágak virággal telnek meg (behar). Fiatal szerelmesek sétálnak, idős házaspárok beszélgetnek ráérősen. Közben a sevdalinkát dúdolom, amely ide vezetett. Boszniában szabadon dalolhat az ember, itt nem néznek rá görbén, hogy tán részeg, vagy be van lőve, mint a rideg Pozsonyban. A járdán egy felirat: „ljubav je kao struja” / „A szerelem akár az áram.” A dal a szerelemről szól, az ašikról, a Bentbašára bárányait terelő srác a babájával találkozik, aki az ablakban (pendžer) könyököl, s estére találkára hívja a kedvesét (dilberče). De minden máshogy alakul: a srác csak másnap este megy a babájához, ám addigra az hozzámegy máshoz. 
 

A virágzó ágak (behar) mögött a zavaros folyó zúg, a völgy kitágul, a túlparton legelők, lankák, kaszálók, később a magasban átívelő viaduktok szelik át a völgyet alagútból alagútba vezetve – a szarajevói bekötőutak. A török korban ez a Miljacka partján vezető út kötötte össze a várost Višegraddal, Belgráddal, Sztambullal. A folyón régi török híd vezetett át, afelé tartok, ám soká kanyargok még a folyóval együtt. Újabb sziklák szűkítik a völgyet, újabb kanyarulatokban zúg a folyam, mögülem a napfény már egyre magasabbra kúszik körötti meredélyeken. 

A sevdalinka újrajátssza magát a fejemben, a szembejövők egyre gyérülnek, a besötétedéstől tartok, gyorsítok lépteimen. Kétezer másik mellett a cseh Ludvík Kuba ezt a dalt is felgyűjtötte. A kutatók mellesleg nem tudtak dűlőre jutni az eredetét illetően – egyesek úgy vélik, egy hávdálakor (a sábeszt bevégző rítus) énekelt szefárd dal, amelyeket a szarajevói zsidók hoztak magukkal óspanyolországból. A helyzetet bonyolítja, hogy a dalnak későbbi helyi szefárd változata is van (Mi querido, mi amado). Mások egy ottomán katonaindulóra gyanakodnak. S most épp azt az utat rovom, amelyet a bégek és vezírek hadai. Nem mellesleg a Bentbaša is török szó: bent = gát. Már árnyékba borul a völgy, amikor a kanyarulaton túl megpillantom a hidat. Az út egy sziklapadkára fut, s akárha a szirt folytatódna, az öklömnyi köveken lépdelve máris észrevétlen a hídon, a folyó fölött vagyok. 
 

A híd mellett kőépület romjai, valaha tán az utazókat fogadó hán volt. A Sarajbosnába látogató vezír elé ide jöttek ki a városi agák és bégek. Az építő és építtető nevét a híd alatt zubogó történelem folyása elsodorta. Annyit tudni, hogy a 16. század közepén épülhetett, abban az időben, amikor a magyarországi végvárak egymás után estek el. A népi legenda szerint egy testvérpáros, Mehmed és Sinan pásztor legeltetés közben kincsre lelt egy barlangban. A pénzt elosztották egymás közt, Sinan dzsámit, Mehmed hidat építtetett belőle, innét a híd neve: kozija ćuprija – kecskehíd.

Méltóságteljessége, arányossága, kecsessége és magassága (a bolt íve 17,5 m fesztávolságú) csak a partra érve tűnik fel. A török híd a két szemközti szirtet összekötő elegáns változatot képviseli, hasonlóan a mostari öreg hídhoz, vagy a Žepa hídjához, melyről Ivo Andrić elbeszélést is írt. Míg lefelé kapaszkodom a meredek parton, a bokrokon a jól ismert sárga szalagot pillantom meg: POZOR MINE. A kitaposott ösvényt követem, ott nem rejtőzhet akna. Az elhagyatott, ma csak a városból kirándulók (teferić) és a bicajosok által látogatott híd legutóbb 1992-ben volt stratégiai fontosságú, mielőtt az ostromgyűrű bezárult Szarajevó körül. Amikor visszaindulok, már az akšam namazra hívó ezan szólal meg a híd fölé magasodó csúcs apró džámijából.