FELHĺVÁS

A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, a TIT Stúdió és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet 10-18 éves diákok számára tetszőleges természettudományi és műszaki tematikájú, tárgyú, jellegű diákalkotások megvalósítására.A pályaművekkel szemben támasztott követelmények:
1.

A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, a TIT Stúdió és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet 10-18 éves diákok számára tetszőleges természettudományi és műszaki tematikájú, tárgyú, jellegű diákalkotások megvalósítására.A pályaművekkel szemben támasztott követelmények:

1. A kidolgozott pályaművek tükrözzenek (a pályázó életkorától elvárható) elmélyült, tudományosan megalapozott érdeklődést, komoly kutatómunkát. Éljen a pályázó valamely tudományos eljárással: jelenségvizsgálat, kísérletezés, az eredmények szintetizálása, tudományos következtetések levezetése stb.

2. Elengedhetetlen, hogy a pályamű érthető, hatékony módon bemutatható, demonstrálható legyen. Egyaránt lehet pályázni elméleti (pl. poszter, számítógépes program stb.) és tárgyi-gyakorlati természetű munkákkal (modell, terepasztal, makett stb.).Pályázhatnak egyének vagy néhány fős alkotó kollektívák.A pályázatra jelentkezni az elkészítendő pályamű rövid (1-3 oldalas) vázlatos ismertetésének a benyújtásával lehet 2002. március 15-ig. A jelentkezések elfogadásáról 2002. március 22-ig minden jelentkező értesítést kap.

A pályaművek elkészítésének határideje 2002. május 25.

A kész pályaművek nyilvános bemutatására és zsűrizésére 2002. július 5-6-án kerül sor Budapesten a VII. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás keretében. A kiállításon francia, német, cseh, szlovák, spanyol és belga diákok is bemutatják alkotásaikat.A pályázat díjai:

1. A legjobb 3-5 pályamű alkotója (kollektíva esetén 1 fő) részvételi lehetőséget kap a IV. Európai Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításon.

2. További 3-5 díjnyertes részt vehet a TIT szervezésében európai természettudományos – technikai központok, múzeumok, nemzeti parkok, történelmi emlékhelyek megtekintésére indított tanulmányi kirándulások valamelyikén.

3. További 5-10 sikeres alkotó meghívást kap a TIT nyári tehetséggondozó szaktáborai valamelyikébe.

4. Különdíjak: értékes tárgy- és könyvjutalmak.A jelentkezéseket a következő címre kell küldeni:

VII. OTTDK, TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, Múzeum utca 7., 1088 Budapest VIII.Az érdeklődők a pályázattal kapcsolatban bővebb tájékoztatást a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége központi irodájában kérhetnek a 035/7713-572-es telefonszámon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?