Felelősség anyanyelvünkért. Mi a teendő?

A témával számtalan fórumon foglalkoztak már, szakavatott nyelvészek terjedelmes tanulmányokban fejtették ki tudományos véleményüket.

Ha egy mondatban kellene válaszolni a címben feltett kérdésre, talán ez lenne a megoldás: használni a nyelvet! Igen ám, de – amint tudjuk – ez nem is mindig olyan egyszerű, mint ahogy első látásra tűnik. Nyilvánvaló, hogy egészen más a helyzet, ha a kérdést az anyaországban élő magyar anyanyelvű beszélőként nézzük, ill. ha ugyanezt kisebbségi sorsban élőként tesszük. Mi a teendője és felelőssége egyénnek vagy közösségnek, nyelvésznek vagy politikusnak az anyaországban, ill. kisebbségi körülmények között? Természetesen a válaszok is különfélék lehetnek. Anyaországi vonatkozásban kevésbé izgalmas a kérdés, kisebbségi sorsban élő magyarként nézve jóval bonyolultabb. Innen nézve a szándék, használni a nyelvet – önmagában kevés, mindamellett ez a nélkülözhetetlen alap, kiindulópont, ami kell, hogy meglegyen az anyanyelvi beszélőben. Ha ez megvan, továbbmehetünk egy lépéssel; kisebbségi beszélőként hogyan, milyen körülmények között használhatjuk anyanyelvünket. S vajon ez mennyire fontos számunkra?

Nemrégen egy kétnyelvűségi témával foglalkozó könyv bemutatásán Pozsonyban, egyebek mellett, elhangzott a következő kérdés is: Hogyan lehetne elérni azt, hogy a szlovákiai magyar gyerekek jól megtanuljanak szlovákul, vagy másképpen milyen szerepe lehet, ill. milyen szerepet kell(ene) betöltenie ebben a folyamatban a családnak, az iskolának, az államnak, egyáltalán a társadalomnak? A válasz az volt, hogy egy másik nyelv (második, harmadik nyelv) elsajátításában a motivációnak van a legnagyobb szerepe. Azaz, ha a nyelvet tanulónak erős a késztetése, akkor több-kevesebb sikerrel elsajátítja a célként kitűzött nyelvet, általában saját szükségletének megfelelően. Alakítsuk át a kérdést a következőképpen: Hogyan lehetne elérni azt, hogy a szlovákiai magyarok megtartsák anyanyelvüket? A válaszban megint csak nagy szerepet kap a motiváció, amely különféle anyagi, értelmi, érzelmi indíttatású lehet, egyéni és közösségi szinten egyaránt. A családi nevelés – közhely számba megy – a legtöbbet teheti az anyanyelv megtartásáért (főleg, ha nem nemzetiségileg vegyes házasságban élnek a szülők). Itt a motivácó a hagyományból (is) fakad. Az iskolai nevelés a másik nagyon fontos tényező. Azok a szlovákiai magyar beszélők, akik anyanyelvi iskolába járnak, nagy valószínűséggel megmaradnak anyanyelvi vagy dominánsan anyanyelvi beszélőnek, ellenben azok, akik többségi nemzeti tannyelvű iskolába járnak, ill. az ő utódaik (anya)nyelvi jövője bizonytalan, sőt az esetek többségében nyelvet is cserélnek. Itt lehet motiváló szerepe annak a tételnek, mely szerint érdemes anyanyelven tanulni, mert ezen a nyelven a leghatékonyabb az ismeretszerzés, ti. az iskolai nevelés kezdeti szakaszában mindenképpen. Közösségi szinten az anyanyelv megtartását szolgáló motiváció többágú is lehet: A többségi állam, ha csak nem nemzetállam akar lenni, értéknek tekinti a többnyelvűséget és támogatja a kisebbségi nyelveket. Esetünkben ez azt jelentené, hogy a szlovák állam a kisebbségek, főleg – a lakosság számaránya miatt – a magyarok nyelvét nem afféle másodrangú nyelvnek tekintené, s a kisebbségi nyelvek és az államnyelv egyenjogúságát, használatát jogilag is és a gyakorlatban is szavatolná, elősegítené. Az anyaország természetes módon támogatja a kisebbségi sorsba szakadt nemzetrész nyelvének megmaradását. Ez a támogatás – közismerten – erkölcsi, anyagi és más egyéb formákban valósul meg, pl. anyaországi képzésben, ösztöndíjrendszerekben, tudományos kutatások támogatásában, intézmények létrehozásában és működtetésében, könyvtári támogatásban stb. Fontos emellett még az anyaországbelieknek a kisebbségiekhez való pozitív viszonyulása is, amelyben nagy szerepe lehet az ismeretterjesztő munkának. A közösségi szintű motiváció szempontjából egyfelől nagyon lényeges az anyaországgal való intenzív kapcsolattartás és -ápolás, ilyenek például a magyarországi tévé- és rádióadók közvetítései, iskolai anyanyelvi versenyek (s ebben az anyaországi szakemberek szakmai segítése stb.), másfelől a többségi nemzettel való baráti kapcsolat, jó viszony kiépítése.

A kisebbségnek magának is önszervező tevékenységet kell kifejtenie. Lehetőségeihez mérten élnie az anyanyelvhasználat lehetőségeivel, szóban és írásban, a közéletben és a magánéletben egyaránt, védenie anyanyelvét főleg az anyanyelvi iskolahálózat kiépítésével, fejlesztésével. Alapvetően fontos az intézményes, jól átgondolt nyelvtervezés szerepe is. (Bárkinek rendelkezésére áll a nyelvi problémák orvoslására is létrehozott Gramma Nyelvi Iroda.)

Visszakanyarodva a kiinduló kérdéshez, mi a teendő? Közös célunk az, hogy a jövő Európájában a magyar nyelv mint többségi és kisebbségi nyelv is fennmaradjon. E célból különféle nyelvészeti és politikai-társadalmi feladatok, teendők adódnak. Ezekért ki-ki lehetőségéhez mérten tehet, tegyen.

www.gramma.sk