Fél dollár Pozsonyban

Ha nincs az okosan kitalált azonos lemezmegjelenési időpont, bizonyára még kevesebben ismernék 50 Cent harmadik szólóalbumát. Mint ismert, a rapper egy napon, szeptember 11-én adta ki a Curtis című nagylemezét Kanye West korongjával, a Graduation cíművel.

Ha nincs az okosan kitalált azonos lemezmegjelenési időpont, bizonyára még kevesebben ismernék 50 Cent harmadik szólóalbumát. Mint ismert, a rapper egy napon, szeptember 11-én adta ki a Curtis című nagylemezét Kanye West korongjával, a Graduation cíművel. Az eladási listák csúcsának megszerzésére irányuló igyekezeten alapuló mesterséges párbaj már hetekkel a megjelenés előtt elkezdődött. Fiddy világgá kürtölte, hogy visszavonul, ha West az Egyesült Államokban több hanghordozót értékesít az első héten, mint ő. A bejelentése furcsán hatott, mivel neki állt rosszabbul a szénája. Ennek megfelelően az amerikai „versengésben” alulmaradt, az albumából hiába értékesített 691 ezer példányt a megjelenés hetében, be kellett érnie az ezüstéremmel. Az eredmény tudatában (hogy mégse kelljen visszavonulnia…) villámgyorsan bűnbak után nézett. A Hot 97 nevű New York-i rádiónak elmondta, hogy kiadója, az Interscope Records a hibás, mivel a lemezt nem gondozza megfelelően…

A Curtis a rapstílusban megszokott sztárparádét vonultatja fel. A meghívott előadók, többek közt: Mary J. Blige, Nicole Scherzinger (The Pussycat Dolls), Akon, Eminem, Robin Thicke, Timbaland és Justin Timberlake viszik a hátukon a felvételeket. Fiddy tehát nem fő-, csupán mellékszereplője saját albumának. Ráadásul hősünk zeneileg semmit sem fejlődött, az előző két stúdiólemez zenei motívumai köszönnek vissza az újról. Úgy tűnik, mintha kiégett volna, és fogalma sincs, milyen irányba induljon el. Mindössze a Justin Timberlake és Timbaland közreműködésével készült futurisztikus hangzású Ayo Technology emelkedik ki a korongról, amely maxi CD-n is megjelent, és világszerte szépen szerepel a slágerlistákon.

A korábban drogdílerként „dolgozott” 50 Cent zenéjére az USA-ban elsősorban az életcélok nélküli vagy kiábrándult, szegényebb rétegekből származó fiatalok a vevők. Fiddy az utca nyelvén beszél és rappel. Sokkal inkább egy „pénzcsináló gép”, semmint előadóművész. A zeneipar mellett számos bevételi forrása van. A G-Unit nevű cége valóságos birodalom: nem csak zenekiadó, a ruhakollekciótól kezdve az energiaitalon át az óvszerig számos terméket dobott már piacra, amelyek sikere által jelenleg ő a harmadik leggazdagabb amerikai hiphop előadó.

Mivel 50 Cent népszerűsége az elmúlt időszakban a nagy zenepiacokon – leginkább az Egyesült Államokban – jócskán visszaesett, most „felfedezte magának” Európa azon országait, ahol még sosem járt. (És ha nincs a népszerűségvesztés, bizonyára nem is jönne.) Aki kíváncsi a műsorára, megnézheti, a rapper ma a szlovák fővárosban lép fel. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?