Elhunyt Lippai László színművész

Lippai László

Hatvankét éves korában elhunyt Lippai László színművész – tudatta a Madách Színház szerdán az MTI-vel.

A Madách Színház társulatának tagját hosszú, súlyos betegség után szerda hajnalban érte a halál.

Lippai László 1985-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színházhoz szerződött. Száznál is több színházi szerepe közül legemlékezetesebb a József és a színes, szélesvásznú álomkabát főszerepe, a Cabaret Konferansziéja, a Chicagóban Mary Sunshine, Az Operaház fantomjában Monsieur André és a Producerekben Carmen Ghia alakja – idézték fel.

Nagyjátékfilmekben játszott karakterszerepei is jelentősek, szerepelt többek között a Vademberek, a Hatásvadászok, a Te rongyos élet és a Hamis a baba című filmben. Rengeteg tévésorozatban láthatta a közönség, köztük az Angyalbőrben, a Kisváros, legutóbb pedig a Drága örökösök és a Jóban rosszban című sorozatban.

Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínészként számos világsztárnak kölcsönözte hangját, köztük Matthew Brodericknek vagy Semir Gerkhan figurájának a Cobra 11 sorozatból, valamint a Dragon Ballból Son Goku karakterének.

Lippai Lászlót a Madách Színház saját halottjának tekinti. „Kérjük a sajtó munkatársait, ne zavarják a családot mély gyászukban” – olvasható a színház közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?