Fekete esernyők, borús sztorik

Esernyők is voltak, nem csak fekete frakkos urak és fekete bikinis hölgyek. Fekete esernyők Karlsbadból, finoman utalva egy legendás francia remekműre, a Cherbourgi esernyőkre. Glenn Miller zenéjére született a szellemes koreográfia, fel is forrósodott a hangulat azon nyomban, hiszen ami tetszetős a szemnek, abban a lélek is elmerülhet. A cseh film pedig duplán ünnepel ezekben a napokban. Karlovy Vary Közép-Európa legrangosabb fesztiválja, s ez már önmagában is okot ad a fiestára, hát még a legfrissebb bejelentés, hogy a cseh kormány 300 millió koronával növelte az ország filmgyártására szánt összeget. „Bár sem gazdaságilag, sem politikailag nem állunk olyan jól – állapította meg az est házigazdája, a szarkasztikus humoráról ismert Marek Eben –, a cseh filmgyártás továbbra sincs veszélyben.” Mel Gibson meghatódva nézte az üveglánytMel Gibson, az amerikai születésű ausztrál színész bizonyára fel sem fogta, cseh viszonylatban mit jelent 300 millió korona, de nem is azért hívták meg, hogy gyors fejszámolást végezzen, miközben a színfalak mögött már az életművéért neki szánt Kristály Glóbuszt szorongatta Jiří Bartoška, a fesztivál igazgatója. Hogy idén miért éppen ő az egyik díjazott, arra csak egyetlen válasz létezik. A rettenthetetlenért kapott két Oscar-díj (a legjobb film, a legjobb rendezés) és az Arany Góbusz után őt találták érdemesnek (és megszerezhetőnek) erre a kitüntetésre. A botrányairól is híres sztár nem is restellte átrepülni az óceánt. Egy Új-Mexikóban készülő film forgatását szakította meg pár napra, hogy élvezhesse a lenyűgöző fürdőváros vendégszeretetét. A testőrök kíséretét azonban annyira megszokta, hogy még e családias hangulatú esten sem akarta nélkülözni őket. Ötven lépést, ha tett a nézőtértől a színpadig, bodyguardjai mégis úgy követték őt, mintha aknamezőn keresztül vezetett volna az útja. Köszönőbeszédével aztán mindent visszanyert, amit fél perc alatt elveszített a nézők kegyeiből. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva: meghatódva nézte a kezében gömböt tartó, karcsú üveglányt. S bár a színészt még két év választja el a hatvantól, mély ráncai mögött már felsejlik a múlt, a szilajabb férfikor iránt érzett fájó nosztalgia. Neve, s Karlovy Vary-i látogatásának évszáma talán már jövőre kikerül a város legpatinásabb szállodája, a Hotel Pupp előtt kialakított bájos terecske kövei közé. Réztáblák hirdetik ugyanis a placcon, hogy a világ hírességei közül kik és melyik évben élvezték a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő szálloda szolgáltatásait, s e festői város apró csodáit. Csak néhány név a sok közül: Franz Kafka, Freud, Nagy Péter cár, Ferenc József, Bismarc, Chopin, Paganini, Dvořák, Bach, Wagner, Gogol, Goethe, Schiller, a mozi világából Zeffirelli, Lollobrigida, Szabó István. Michael Pitt kilenc év után újra a fesztiválonNyitófilmként az amerikai Mike Cahill sci-fielemekkel és ezoterikus gondolatokkal átitatott I Origins című romantikus drámáját vetítették Michael Pitt főszereplésével, aki kilenc év után ismét meghajolhatott Karlovy Vary közönsége előtt. Akkor Gus van Sant filmjével, a Kurt Cobain tragikus halálát megidéző Az utolsó napokkal járt itt. Azóta csak érettebb és árnyaltabb lett a játéka. Cahill történetében egy fiatal tudóst, egy megszállott biológust alakít, aki az emberi szem titkait kutatja. Egy éjszakai kiruccanása során találkozik egy varázsos lánnyal, belenéz a szemébe – és azonnal beleszeret. Ám egy tragikus kimenetelű baleset miatt örökre el is veszíti őt, majd évekkel később egy indiai kislány szemében újra megtalálja. Így, leírva, meglehetősen konstruáltnak tűnik a történet, a mozivásznon azonban valahogy mégis beszippantja az embert. Ha nem is hiszünk el belőle mindent, bizonyos kérdéseket mégis felvet bennünk, azokon pedig jó elgondolkodni. Michael Pitt zavarba is jött, amikor kellemes szórakozást kívánt a nézőknek, hiszen ő is tudja: ez nem az a film, amelyen kellemesen elszórakozik az ember. „Mindegy! – mondta izgatottan. – Maguk csak nézzék végig, én meg addig kimegyek, és elszívok egy cigit.” Az még nem derült ki, miért csak tizenkét alkotás szerepel az idei versenyben. A korábbi években ugyanis többet kínált a fesztivál, most talán úgy gondolták a szervezők: a kevesebb több lesz. Mindenesetre két alkotással versenyeznek a csehek. Andrea Sedláčková munkájával, a Fair Play-jel (a főszerepben Bárdos Judit) és a hatvanhárom évesen elsőfilmes Miroslav Krobot Valahol Morvaországban című rendezésével. A pék és a rendületlenül teljesítő inasDavid Lambert belga-kanadai összefogásban készült munkája, a Tiéd vagyok Karlovy Varyban jegyzi világpremierjét. Kitűnően megrajzolt karakterek, remekül felépített történet, bátor témakezelés, hiteles emberi sorsok. Neten ismerkedik meg a középkorú belga pék és a huszonéves argentin srác. Szexuális töltetű beszélgetéseik után a pék úgy dönt: repülőjegyet küld a fiúnak, hogy szabad utat adjon saját vágyainak. Korban hozzáillő barátját meg sem hallgatja, messziről jött vendégének az ágyában ad helyet, s mindenért, amit ott kap tőle, munkát és később, amikor majd kitanulja mellette a szakmát, pénzt is ad neki. Legalábbis úgy tervezi. A fordulat akkor következik be, amikor a fiú bevallja: sem testileg, sem lelkileg nem vonzódik a nála jóval idősebb és testesebb férfihoz, sőt azokhoz sem vonzódott, akikkel otthon épített ki üzleti kapcsolatot. Mindent, amit tett, pusztán pénzért tette, egyébként semmi köze a „műfajhoz”. S el is hagyja a péket, beleszeret egy fiatalon megözvegyült nőbe, aki egyedül neveli kisfiát. Van azonban a történetben még egy fordulat, amelyet mind a hárman másképpen élnek meg. Nemcsak a gátlásait, az utolsó ruhadarabját is gyorsan levetkőzve Nahuel Pérez Biscayart játssza a fiút. Játékfilmben, Karlovy Vary-i versenyműben ilyen merész jeleneteket ritkán lát a néző. A fiatal argentin színész is csak azzal vigasztalhatja magát: nem felnőtt filmben vett részt, hanem egy remekül megkomponált művészi alkotásban, amely a legteljesebb lelki kitárulkozás mellett sok minden mást is kívánt tőle. Ő pedig teljesített rendületlenül. Már csak a bátorságáért is megérdemelne egy elismerő oklevelet. Akkor legalább haza sem üres kézzel menne. A Szigorúan ellenőrzött vonatok digitalizálvaJiří Menzel 1966-ban készült, Oscar-díjat nyert, mára frissen digitalizált alkotása, a Szigorúan ellenőrzött vonatok ma is ugyanolyan mestermű, mint a bemutatója idején. Ezen a filmen egyáltalán nem fog az idő. Nyolcvan percével arra sem ad lehetőséget a nézőnek, hogy pózt váltson a székében. Bohumil Hrabal, vagy ahogy egy olasz egyetemi professzor nevezte: az isteni vasutas írása önmagában is csoda, de amit Jiří Menzel a filmes látásmódjával tesz hozzá a történethez, az ünneppé avat másfél órát a moziban. A szeretni való, ártatlanságától szenvedő ifjú forgalmistát alakító Václav Neckář pedig a filmtörténet egyik felejthetetlen figurájává emelte Miloš Hrmát. Vele és a Vonatok többi jeles „utasával” különös fényt, vagy inkább páratlan díszkivilágítást kapott az idei Karlovy Vary-i mozimaraton.