Február 2-án tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor

Budapest |

<p>Tizennégy év után február 2-án tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor humorista. A műsorvezető Fábry címmel 70 perces úgynevezett one man show-val jelentkezik kéthetente csütörtökönként az m1-en – jelentette be a műsor pénteki sajtótájékoztatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója Budapesten.</p>

"Több hónapos tárgyalás eredményeként remek szerződést kötöttünk, amely mindenféle összehasonlítási próbát kibír" – közölte Böröcz István. Elmondta: más  külső gyártású műsorok szerződéséhez hasonlóan – némi türelmi időt adva – az adott műsorsáv átlagát vagy annál magasabb nézőszámot kell produkálnia a programnak.       Az MTVA Fábry Sándor produkciós cégével, a Trisó Produkciós Kft.-fel kétéves szerződést kötött évi 20 adásra. A szerződés többször, összesen három évre meghosszabbítható.

A korábbi beszélgetős műsorhoz képest sokkal inkább Fábry Sándor sajátos stílusára épül majd az új szórakoztató műsor, amellyel 14 év után tér vissza a köztévé képernyőjére a humorista, egy zenés műsor keretében.

A lényeg nem változik – mondta műsoráról Fábry Sándor, hozzátéve: az, hogy pontosan miként épül fel a program, az műsorról műsorra változhat. A reklámmentes műsor gyártási függetlenségéhez a műsorvezető is ragaszkodott, ezért – mint mondta – az adásokat fizetős nézők előtt, a Millenárison rögzítik. A pesti bérházat megformázó díszlet között egy valódi színházi estét ígér a felvételre érkezőknek a humorista.     Fábry Sándor kérdésre válaszolva elmondta: egy-egy műsor gyártási költsége mintegy 15-18 millió forint, és megjegyezte azt is, hogy személyes gázsija a kereskedelmi tévétől kapottnál jóval kevesebb.       A műsorkészítő közölte: megegyezés közeli állapotban van korábbi producerével, Kovács Kristóffal, akit a mostani show társproducerének is felkért, ám megállapodás még erről sem született. Megegyezésük feltétele, hogy a korábbi műsorát gyártó Primetime Entertainment Kft. lezárja a szerződést az RTL Klubbal, illetve az ő személyes szerződése is lezáruljon ezzel a céggel.

A műsor sajtóanyaga szerint visszatér a képernyőre Tüdő, az erőcsávó, Ilonka néni és Lakatos Vendel, valamint a Dizájn Center, Fábry Sándor műsorainak egyik legnépszerűbb eleme. Az adások második felében a humorista személyes vendégeivel is találkozhatnak a nézők.

A műsorban felbukkan majd Szőke András, Badár Sándor és a fiatal komikus, Tóth Edu is. A sajtótájékoztatón Fábry Sándor azt ígérte,      hogy a nézők találkozhatnak Wahorn Andrással is. A lehetséges produkciókat bemutatva elmondta: politikusokat nem hívna meg, de például Oszkó Pétert felkérné, hogy szájharmonikázzon a műsorában.       Az eddig megszokott állandó zenekar helyett két-három tagú, ütősökből és fúvósokból álló, adásonként változó komolyzenei és dzsesszformációk ellenpontozzák a poénokat. A pályáját író-dramaturgként kezdő Fábry Sándor műsora D. Tóth Kriszta talkshow-jával váltásban, minden második csütörtökön, 21 órától jelentkezik az m1-en.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?