Fadruszról szóló mesekönyv a Pozsonyi Kiflitől

Fadrusz János
Pozsony |

A pozsonyi származású Fadrusz János szobrászművészről jelentetett meg mesekönyvet a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás.

 

A civil szervezet Pozsonyi mesék sorozatában kiadott kötet szerzője Forgács Péter, illusztrátora Szabó Réka. A történet főhőse egy 12 éves pozsonyi fiú, Dani, akit egy erdélyi kirándulás során annyira lenyűgöz Fadrusz kolozsvári Mátyás-szoborcsoportja, hogy hazatérve azonnal nyomozásba kezd az alkotóval kapcsolatban. Barátjával, Karimmal bejárják a szobrászművész életéhez, tevékenységéhez köthető pozsonyi helyszíneket.

A társulás idén több rendezvénnyel is megemlékezett Fadruszról, aki 160 évvel ezelőtt, 1858-ban született Pozsonyban, és 115 esztendővel ezelőtt hunyt el Budapesten. Idén októberben e két évforduló kapcsán kültéri (pop up) kiállítást rendezett a pozsonyi Duna-part Ľudovít Štúr-szoborcsoporttal szembeni részén. A projekt koordinátora Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli elnöke és ifj. Papp Sándor történész, a társulás alapítója volt. Az októberi magyar és szlovák nyelvű tárlat kurátora a szervezet alelnöke, Ján Vyhnánek várostörténész, a képzőművészi kivitelezés pedig Szabó Réka munkája. A 30 információs panelt ott helyezték el, ahol 1912-ben felállították Pfliegler János Fadruszt ábrázoló mellszobrát (1945 után eltávolították, a Pozsonyi Városi Galéria gyűjteményében található). A Pozsonyi Kifli szeretné, ha a mellszobor ismét e közterületre kerülne.

 

Hornyák István idegenvezető, a szervezet tagja idén magyar és szlovák nyelvű tematikus sétát is tartott Fadrusz Jánosról.
A Pozsonyi Kifli alelnöke, Korpás Árpád idegenvezető az augusztusi Kolozsvári Magyar Napokon az ottani Korzo Egyesület meghívására előadást tartott a társulás munkájáról és Fadrusszal kapcsolatos rendezvényeiről.

A Fadruszról szóló kötet december 22-ig a pozsonyi adventi vásárban is megvásárolható a Pozsonyi Kifli standján (Ferenciek tere – Františkánske námestie, C15-ös bódé). Forgács Péter kötetét 2019 februárjában mutatják be Pozsonyban, majd további településeken is. A kötetről itt olvasható recenzió: http://www.pozsonyikifli.sk/hu/Friss-kifli/Pozsonyi-mesek/uj-pozsonyi-mese-forgacs-peter-fadrusz-dosszie-.html?fbclid=IwAR3UVwsInf6jfcRbrylnRdn_dDZyyfeLgTG9KjDd-WT1VbgqP623TlWpos8

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?