Kizárták Fehéroroszországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválból, mivel a szervezők nem találták eléggé politikamentesnek a belorusz állami tévé által másodjára benevezett dalt sem.
Eurovíziós Dalfesztivál - Kizárták Fehéroroszországot az idei versenyből
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) már március 11-én elutasította Fehéroroszág elsőként benevezett, Ja naucsu tyibjá (Megtanítalak) című dalát, mivel az kigúnyolja az Aljakszandr Lukasenka elnök ellen folyó tüntetések résztvevőit.
"Megtanítalak engedelmeskedni" - énekelte egyebek között dalában a Galasy ZMesta együttes.
Az együttes jelölését élesen bírálták fehérorosz ellenzékiek, és európai parlamenti képviselők is felhívást tettek közzé, Fehéroroszország felfüggesztését követelve az európai dalversenyből.
"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a dal megkérdőjelezi a dalverseny politikamentes jellegét" - írta korábbi közleményében az EBU, amely pénteken elutasította Minszk másik nevezését is, ugyanazon előadó egy másik dalát. A műsorszolgáltatók szövetségének esti közleménye szerint az alapos vizsgálat megállapította, hogy "az újabb dal sem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek garantálják, hogy a versenyt senki se használhassa ki politikai célokra vagy hozhassa rossz hírbe".
Az EBU nem részletezte, hogy konkrétan milyen kifogások merültek fel az újabb versenydallal szemben.
Ivan Ejszmontnak, a fehérorosz állami tévé vezetőjének szombatra virradóra kiadott közleménye szerint az EBU döntése "politikai indíttatású", a szervezőket "nyomás alá helyezték politikusok és gyűlölködők a közösségi médiában".
Fehéroroszországban augusztus 9-én tartottak elnökválasztást. A fehérorosz ellenzék szerint a voksolást elcsalták, a nemzetközi közösség több tagja azóta sem ismeri el annak eredményét. Számos tüntetést tartottak az országot 26 éve vezető Aljakszandr Lukasenka ellen. A megmozdulásokon többen meghaltak, megsebesültek és ezreket őrizetbe vettek.
A dalfesztivált május 18-22-én rendezik a hollandiai Rotterdamban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.