Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal - Kialakult a döntő mezőnye

<p>&nbsp;Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A vasárnapi második középdöntőből Kállay-Saunders András, a Fool Moon, Pál Dénes, valamint a Honeybeast jutott a fináléba.</p>

A zsűritől a vasárnapi adásban a maximális pontszámot, azaz 40-et Kállay-Saunders András előadásában a Running című dal (szerzők: Kállay-Saunders András és Szakos Krisztián) kapta, amely egy komoly témáról, a gyerekek elleni erőszakról szól.
   

Mögötte az öttagú a cappella csapat, a Fool Moon végzett 38 ponttal az It Can't Be Over (Bella Máté, Rácz Gergő, Galambos Attila, Szente Vajk) című számmal. Ugyanennyit kapott Pál Dénes Brave New World-je is (Gatti Di Amalfi, Jónás Vera), a zsűri végül az előbbit, a közönség pedig az utóbbit juttatta a döntőbe. Szintén a tévénézők sms-szavazataival került a nyolcas fináléba a Honeybeast, amely A legnagyobb hőst, Bencsik Kovács Zoltán szerzeményét adta elő.
   

Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített showműsor korábbi, szombati első középdöntőjéből Király Viktor, Bogi, a New Level Empire és a Depresszió került a fináléba. A Dal február 22-i döntőjének győztese képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.
   

A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi és Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető értékelte az elhangzott dalokat. A verseny és a showműsor digitális kommentátora ByeAlex, aki a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében 10. lett Kedvesem című dalával.
   

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 435 dalt neveztek, közülük 30 jutott az elődöntőkbe és 18 a középdöntőkbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?